Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

Újabb települések csatlakoztak a kistérséghez

Számos döntést hozott a csornai önkormányzat képviselő-testülete. Módosították a képviselők a település belterületének helyi építési szabályzatáról szóló rendeletet.
A csornai képviselő-testület múlt heti ülésén rendeletet alkotott az önkormányzat 2006. évi gazdálkodásáról, s elfogadta az önkormányzat és a városban működő társadalmi szervezetek kapcsolatáról készült beszámolót. Módosították a képviselők a település belterületének helyi építési szabályzatáról szóló rendeletet.

Meghatározták a polgármesteri hivatal, valamint a hivatásos tűzoltóság számára a teljesítménykövetelmények alapját képező 2006-os célokat, s elfogadták az önkormányzat és a helyi kisebbségi önkormányzat közti együttműködési megállapodást.

A képviselő-testület úgy döntött, hogy a támogatószolgálat működtetését saját intézménye, a Szociális Szolgáltató Központ keretein belül látja el, ugyanakkor megköszönték a Máltai Szeretetszolgálat ajánlatát a közös működtetésére. Elutasították annak a két csornai lakosnak a kérelmét, akik az általuk bérelt lakást kívánták megvásárolni. A határozati javaslat szerint a lakások gazdaságosan felújíthatók, az elidegenítést önkormányzati érdek nem indokolja.

Hozzájárultak a képviselők, hogy Fehértó és Bezi önkormányzata csatlakozzon a védőnői társuláshoz. Végül ahhoz is hozzájárultak, hogy Bősárkány és Sopronnémeti csatlakozzon a Csornai Többcélú Kistérségi Társuláshoz.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az idősek ragaszkodnak a maradáshoz

Karácsonykor mindenki arra törekszik, hogy az ünnep napjait családjával, szeretteivel töltse. Sokan vannak viszont olyanok, akiknek mindez nem adatik meg. A jobaházi szociális otthon nyolcvanöt lakójának többsége is az intézményben karácsonyozik. Gondozóik tudják, hogy ilyenkor még több odafigyelést, szeretetet igényelnek az idős, beteg emberek. Tovább olvasom