Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

Túlzsúfolt a Király-tó óvoda és bölcsőde

Kapuvár - Nagyarányú a túljelentkezés a kapuvári Király-tó Óvodában. A kihasználtság több mint százszázalékos és egy bölcsődei csoportra is szükség lenne a városban.
A kapuvári Király-tó Óvoda és Bölcsőde munkájáról tart beszámolót a képviselő-testületnek a következő ülésen Varga Endréné, az intézmény vezetője. A nevelőtestület által minap megtárgyalt és elfogadott anyag átfogóan kitér az intézmény működésére, az elmúlt négy év személyi, tárgyi, gazdálkodási eredményeire.

Varga Endréné 2004 januárjában vette át az akkori napközi otthonos óvoda vezetését (a beosztást, a vezetői megbízás júliusi lejárta miatt a napokban megpályáztatta az önkormányzat – a szerk.). Tevékenységét az óvodák különböző nevelési programjainak harmonizálásával kezdte. A megfelelő szakmai előkészítés után a nevelőtestület elfogadta, hogy Nagy Jenőné „Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel" című programja alapján dolgozik. Az elmúlt négy év igazolta döntésük helyességét, az óvodai nevelés beváltotta a hozzá fűzött reményeket. (Kisalföld, február 22.).



Az integrált intézmény nyolc telephelyen tizenhat óvodai, két bölcsődei csoporttal működik. Külön székhelyen van a gondnokság és a főzőkonyha. Tizennégy óvodai csoport működik Kapuváron és – kistérségi társulás keretében – egy tagintézmény Himodon, egy pedig Babóton. A höveji kihelyezett csoportjuk – az alacsony gyermeklétszám miatt – tavaly megszűnt. Kapuváron 350, míg Babóton és Himodon 25–25 a férőhelyek száma. Jelenleg Kapuváron a 350 férőhelyen 383 gyermek részesül óvodai nevelésben. A kihasználtság a városban közel 110 százalékos, Babóton 120, Himodon pedig 52.

A jövőt illetően az intézményvezető kijelentette, a városban indokolt lenne még egy bölcsődei csoport elindítása. A gyermekeket Kapuváron huszonkilenc óvónő és tizennégy dajka neveli, a bölcsődében négy gondozónő dolgozik. Az intézményben a társultakkal együtt összesen hatvankét munkatársat foglalkoztatnak.

Az óvodák belső környezetalakítása, az udvarok rendezése folyamatosan történt. Mindezek megvalósításához a pénzügyi hátteret a költségvetés ésszerű felhasználása, a pályázatokon elnyert támogatások, vállalkozói, szülői és alapítványi segítség biztosították. A Király-tó ne-
vet 2005-ben vette fel az intézmény. – Névválasztásunkkal tisztelgünk a helyi hagyományok előtt, azokat a nevelésben is megőrizve a jövő nemzedéke számára – hangsúlyozta Varga Endréné.

A szülők és az óvoda teljes alkalmazotti közösségének összefogásával 2004-ben hozták létre a Kapuvári Óvodáskorú Gyermekekért Alapítványt. A civil szervezet többek közt kezdeményezte a nagycsoportos korúak vízhez szoktatását, melynek nagy sikere van a gyermekek és a szülők körében is.

Végszóként Vargáné kijelentette, az elmúlt négy év eredményeit az óvodai közösség jó szándékú, együttműködő, segítő támogatásával tudta csak elérni, amit az elkövetkező esztendőkben csak csiszolni kell ahhoz, hogy a kistérségben egyfajta szakmai műhellyé váljon a Király-tó Óvoda.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két sírját gondozzák a hős vadászpilótának

Csorna - A csornaiak szerint a helyi Szent Antal-temető őrzi Lőrincz Mátyás hősi halált halt… Tovább olvasom