Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 7°C Még több cikk.

Tizenkétmilliós laktanya-korszerűsítés

Országosan is elsőként fejezték be a kapuvári tűzoltóság épületének korszerűsítését. Január elejétől új szervezet székhelye lesz a rábaközi kisváros laktanyája.
– Szeptember elején kezdődött és november negyedikén be is fejeződött a kapuvári tűzoltólaktanya legutóbbi korszerűsítése – tájékoztatott Molnár Sándor alezredes, kapuvári parancsnok. A laktanya felújítását egy tavaly indult, nyertes pályázatból fedezték. A húszszázalékos önrésszel a teljes költsége meghaladta a 12 millió forintot. Ebből a pénzből teljesen megújult a laktanya főút felé eső része, amely új tetőt kapott. Látványos eleme a munkálatoknak az épület tetejére szerelt napkollektor, mely az új melegvíz-rendszer egyik eleme. Emellett hőszigetelést is kapott az épület.

A felújítás során hőszigetelést és napkollektorokat  is kapott az épület. Felvételünkön Molnár Sándor alezredes.
A felújítás során hőszigetelést és napkollektorokat is kapott az épület. Felvételünkön Molnár Sándor alezredes.


Ahogy a kapuvári parancsnok elmondta, ezzel a fejlesztéssel elsőként végeztek az országban.

– Az idei terveinkben még védőfelszerelések beszerzése, valamint – önkormányzati engedéllyel – egy új autó vásárlása szerepel – mondta az alezredes.

A további fejlesztések azonban egyelőre leállnak, hiszen 2012 januárjától más szervezeti egység kezdi meg működését Kapuváron. Mint Sallai Péter ezredestől, a megyei katasztrófavédelem vezetőjétől megtudtuk: év elején egy önállóan gazdálkodó, új szervezeti egység kezdi meg működését Kapuváron. A katasztrófavédelmi kirendeltség illetékességi területe megegyezik a kapuvári és csornai tűzoltók működési területével, így a kapuvári iroda Fertődtől egészen Eneséig végzi feladatát.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyitott kapuk a csornai Csukás iskolában csütörtökön

A csornai Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium 2011. november 10-én… Tovább olvasom