Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 7°C Még több cikk.

Tizenhárommilliós akadálymentesítés

Vág - Tizenhárommillió forintot költött a községháza akadálymentesítésére az 576 lelkes Vág. Indukciós hurok, Braille-írásos információs tábla, a padlón vezetősávok segítik a rászorulókat. Előírás volt.
A közelmúltban készült el a vági polgármesteri hivatal teljes akadálymentesítése. A beruházás során az épület előtt még parkolót is kialakítottak mozgáskorlátozottak számára, az épületbe való bejutást pedig rámpa segíti. „Előírás volt" – jegyezte meg érdeklődésünkre Pálffy Attila, a 576 lelkes Rába-parti község polgármestere.

A kivitelezés során a hivatal ajtajait kiszélesítették és kontrasztos festést – sötét tok, világos ajtólap – alkalmaztak. A közlekedést akadályozó küszöböket megszüntették. A látássérülteket a csúszásmentes padlózatba épített vezetősávok segítik a közlekedésben. A hallássérültek részére „indukciós hurkot" építettek ki a kultúrteremben és az ügyfélszolgálati pultban. A berendezés felerősíti a jeleket, amiket a hallókészülék átvesz.

A vági hivatalt kívül-belül akadálymentesítették. A helybeli Pető Béláné is kihasználta, hogy könnyebben közelíthette meg az irodákat.
A vági hivatalt kívül-belül akadálymentesítették. A helybeli Pető Béláné is kihasználta, hogy könnyebben közelíthette meg az irodákat.

A mozgáskorlátozottak által is használható mosdót, speciális szerelvényekkel, vészcsengővel és kapaszkodókkal alakítottak ki. A szintkülönbség leküzdését ollós emelő segíti. Az épületben olyan információs táblákat helyeztek ki, melyeken Braille-írás is van, így a látássérültek is tájékozódhatnak.

A vági beruházás 13 millió forintba került, amelyből a pályázati támogatás 10 millió forint volt. Az akadálymentesítést a Szociális és Munkaügyi Minisztérium és az ESZA Kht. (Európai Szociális Alap) támogatta.

Pálffy Attila polgármester elmondta: sok pénzbe került már a beruházás megtervezése is, hiszen szakértőt kellett fogadnia az önkormányzatnak.

– A kultúrteremben a színpadhoz is liftet kellett építenünk és az ügyfélfogadóban olyan íróasztalt állítottunk be, amihez kerekes székkel is hozzáférhetnek – tette hozzá. – Az előírások miatt volt szükség ilyen nagyszabású felújításra. Az 576 vági lakos között vannak mozgássérültek, számukra könnyebb lesz a hivatali ügyintézés. A községben számos idős ember él, számukra a hallás-, illetve látáskárosultak részére elvégzett fejlesztések lesznek előnyösek.

Olvasóink írták

  • 1. ludvig 2008. november 07. 08:42
    „Én elhiszem, hogy szükség van akadálymentes közlekedésre és meg kell oldani az évek óta huzódó problémát, de azt nem értem, hogy egy 576 lelkes kisközségnek hogy tellett ennyi pénzre. Nem hiszem, hogy nem lehetett volna olcsóbban megoldani?!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Még nem érzik a válságot a cégek

Rábaköz - Folytatódó beruházásokról és egyre több munkáról nyilatkoznak a rábaközi cégvezetők. Ám… Tovább olvasom