Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 19°C Még több cikk.

Tíz gyerekkel találtak otthonra Dénesfán

Dénesfa - Ma már tíz gyereket nevelnek Dénesfán a Hevesből itt letelepült, igazi otthont találó Mándiék. Nem bővelkednek anyagi javakban, de a szeretet átsegíti őket minden nehézségen.

A kétheti nagybevásárlás 70 ezer forintjába kerül a dénesfai Mándi családnak. Naponta három kiló kenyér, négy liter tej fogy náluk. A mosógépet mindennap háromszor indítja el az édesanya. A szülők tíz gyereket nevelnek. Szerény anyagi körülmények között, de a legnagyobb szeretetben. Mándiné Farkas Beáta azt mondja, soha, egyetlen percre sem bánták meg, hogy ekkora családot vállaltak.


Két évvel ezelőtt indultak útnak

Mándiék két évvel ezelőtt – akkor még nyolc gyerekkel – Heves megyéből indultak útnak, hogy könnyebb boldogulást találjanak. Nyolc hónapig a fővárosban éltek, átmeneti lakásban, aztán megyénkbe, Ivánra kerültek. Egy alapítvány biztosított otthont számukra. Néhány hónappal ezelőtt találkoztak a dénesfai önkormányzat felhívásával: nagycsaládokat keresnek, kedvezményes házvásárlási lehetőséggel. Mándiék jelentkeztek. Két hónappal ezelőtt költöztek és otthonra leltek a dél-rábaközi községben. Havonta törlesztik a hitelt és húsz év múlva övék lesz a ház.

– Heves megyében éltünk, ahol semmilyen lehetőség nem volt, ezért kerekedtünk fel annak idején – beszélt családjáról Mándiné Farkas Beáta. – Több állomás után végül idekerültünk, remélem, itt is maradhatunk. A környék tetszik, a helyiek barátságosak, befogadtak bennünket. A faluvezetők is rendesek, amiben csak tudnak, segítenek. Szerencsére a férjemnek sikerült munkát találnia már korábban, főnökeitől szintén nagyon sok segítséget kapunk.

Az édesanyától azt kérdeztük, a mai világban mi indította őket arra, hogy tíz gyereket vállaljanak. Kiderült, mindig is nagy családot akartak, négy-öt gyerekkel. Ám a többi „ajándékot" is elfogadták. ˝A jó Isten úgy találta jónak, hogy megáld bennünket még öt csemetével. Mi pedig természetesen elfogadtuk őket˝ – mondja. Gabriella (12 éves), Tamás (11), Klaudia (10), Vanessza (8), Nikolasz (7), Dorottya (5), Xavér (3), Kornél (2), Mirella (1,), Rikárdó (3 hetes) a legnagyobb szeretetben, egyetértésben élnek. Az idősebbek sok terhet levesznek a szülők válláról. Gabriella például, miközben édesanyja két hétig kórházban volt, maga vezette a háztartást. Az ifjabbak érdekes keresztneveit is az idősebb testvérek választották.

Nyolc gyerekkel vágtak neki a ˝vándorlásnak˝ Mándiék, mára tízen lettek. Dénesfán kötöttek ki, ahol otthonra leltek.
Nyolc gyerekkel vágtak neki a ˝vándorlásnak˝ Mándiék, mára tízen lettek. Dénesfán kötöttek ki, ahol otthonra leltek.

˝A legnagyobb kincs ezen a földön a gyerek˝

– Nem mondom, néha elevenek, veszekednek, olykor büntetést is kapnak – tette hozzá Beáta. – De az apró kellemetlenségekért kárpótol az a sok jó, amit kapunk tőlük. Olyan jó naponta többször is hallani, hogy ˝szeretlek, anya˝. Ez minden fáradságot megér.

Ekkora családban természetesen fontos szerepet játszanak az anyagiak is. Illetve talán nem is annyira fontos a pénz. Legalábbis ez vehető ki Beáta szavaiból. Havonta a gyessel, családi pótlékkal, a férj keresetével együtt 230 ezer forint folyik be hozzájuk. Ezzel szemben 60 ezer forint körül van a ˝kötelező˝ kiadás, a törlesztés és a rezsi. Kétheti vásárláskor 60–70 ezer forintot hagynak a boltban, a ruhákat nagy tételben veszik. Budapesti piacokon vásárolnak általában, ahol többször gondolták róluk, hogy viszonteladók. És azt is, hogy valamilyen óvodai csoport a sok gyerek. Az édesanya megjegyezte: tudják, hogy gazdagok sosem lesznek.

– Tíz gyerekkel annak is örülünk, ha megélünk valahogyan – tette hozzá. – Én mégsem cserélnék azzal, akinek milliói vannak a bankban, de gyereke nincs. Sőt, azt is tudom, hogy élnek nálunk rosszabb körülmények között is családok. A legnagyobb kincs ezen a földön a gyerek. Én is nagycsaládban nőttem fel, és tudom, hogy egymásra számíthatunk. Így neveljük a mieinket is. Tanulják meg, hogy később is segítsenek egymásnak és valamelyikük mindig legyen ott, ha a másiknak szüksége van támaszra.

A kérdésre, hogy mi lesz a gyerekekből, ha felnőnek, Mándiné röviden felelt: ˝Akkor lennék boldog, ha mindegyik azzal foglalkozna, amit szeret. Tisztességes munkájuk, megélhetésük legyen. És szeressék egymást˝ – fogalmazta meg vágyait a tízgyermekes édesanya.

Olvasóink írták

  • 2. vizipocok 2009. augusztus 12. 21:06
    „Felelőtlenség-igen...és ez ez finom fogalmazás.Azért szűlni,mert a családi pótlékból megélnek,vagyis kitartja őket a sok jóhiszemű ember-ez már pofátlanság.Hitelesebb lenne a sanyarú sors,ha az anyuka nem lenne tonnaszám aranyékszerekkel megpakolva.....”
  • 1. Reális 2009. június 20. 12:50
    „Felelőtlenség ennyi gyereket a szegénységbe szülni!Azért vagyunk ott,ahol vagyunk!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felújítások 32 millió forintból

Farád - Akadálymentesítésre közel tizenkilencmillió forintot nyert pályázaton a farádi iskola,… Tovább olvasom