Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 13°C Még több cikk.

Temetői konténer lehet a megoldás

A csornai polgármester szerint egyszerű lenne a megoldás a temetői hulladék elszállítására.

Turi György arra az írásunkra reagált, melyben a Jószív kft. munkatársa elmondta: csak szállítási engedéllyel vihetnék ki a koszorúkat, virágokat a sírkertekből. Az engedély beszerzése viszont legalább három hónap.

– A csornai temetők üzemeltetését a Jószív kft. az önkormányzattal kötött szerződés alapján végzi. A megállapodás rögzíti, hogy a temetői hulladék elszállítása a vállalkozás kötelezettsége – fogalmazott Turi György. – A cég azt is vállalta, hogy megfelelő, a kegyeleti helyhez méltó körülményeket biztosít. Szeméthegyekkel ennek a feltételnek nyilván nem felelnek meg. Bízom benne persze, hogy a szolgáltató mielőbb megoldást talál a problémára. Addig is, amíg a cég beszerzi a hulladékszállításhoz szükséges engedélyeket, a konténeres hulladékgyűjtést javaslom. Azaz a Rekultív kft.-vel kell egyezségre jutni és elvitetni a szemetet. Tudom, hogy ez nyilván pluszköltséget jelent a Jószívnek, de a legfontosabb ebben a helyzetben, hogy rend legyen temetőinkben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Méltatlan állapot a temetőkben

A hulladéktörvény változása miatt emelkedik szeméthegy a csornai temetőkben. Tovább olvasom