Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Szilsárkányi Lovas Napok

Június 12-én, pénteken és 13-án, szombaton rendezik meg Szilsárkányban a lovasnapokat a lovaspályán. Ekkor tartják a fogathajtók felső-dunántúli C kategóriás regionális versenyét is.

A program pénteken kezdődik szakmai előadásokkal. Este hét órától dr. Gulyás László egyetemi docens tart előadást a lótenyésztésről, dr. Horváth Ciprián állatorvos a lóbetegségekről, megelőzésükről, Császár Antal, a megyei fogathajtó-szakbizottság vezetője a C kategóriás versenyrendszerről.

Június 13-án, szombaton délelőtt fél 10-től érkeznek a versenyzők, egy órával később kezdődik a hátaslovak ügyességi versenye. Délután egy órakor a kettes és négyes fogatok állnak rajthoz, az eredményhirdetést fél hatkor tartják. Reggel nyolc órától a kézműves-mesterségek műhelytitkait is megtekinthetik az érdeklődők. A gyerekeket reggeltől kézművessarokkal, játékos vetélkedőkkel várják, de lehetőségük lesz pónilovaglásra, sétakocsizásra is. A lovasnapokat este nyolc órától bál zárja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendi ünnep

Június 6-án kezdődött a premontrei rend nemzetközi Szent Norbert-éve. Ebből az alkalomból szerveztek… Tovább olvasom