Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Szervezett banda lopta a bicikliket

Csorna - Gyermek- és fiatalkorúak is voltak abban a bandában, mely több kerékpárt is ellopott a városban. Nemrég gázolajtolvajt is fogtak a csornai rendőrök.
– Több bejelentést kaptunk, hogy a városban lopják a kerékpárokat, főleg a buszpályaudvarról és a Szent István térről – kezdte az eset ismertetését Völcsey András százados. A Csornai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője a Kisalföldnek elmondta: a rendőrök végül egy szervezett bandára bukkantak, ahol megtalálható volt a „mester", aki a lopott bicikliket szétszedte és a „szereposztásban" megvolt a tolvaj is.

– Az elkövetők egy része gyermek- vagy fiatalkorú, a 14 év alattiak nem büntethetők. A lopott holmi egy részét alkatrészként, a többit újra összerakott „készáruként" értékesítette a banda. – Volt olyan is, hogy a buszpályaudvar közönsége végignézte, ahogy a gyerekek szétszedtek és elloptak egy kerékpárt – tette hozzá a százados. A rendőrség kéri a csornaiakat, hogy aki hasonló esetről tud, értesítse a kapitányságot.
Nemcsak a bicikli „fogy" a környéken, de az egyre drágább gázolajat is megpróbálják néhányan törvénytelen módon beszerezni.

– Még az elmúlt hónapban egy, akkor még ismeretlen tettes tört be a rábaszentandrási egykori termelőszövetkezetbe. Több gépből összesen több mint kétszáz liter gázolajat akart ellopni. A telep tulajdonosai azonban éppen járőröztek a környéken és az átvevő, marcaltői orgazda autójának rendszámát felírták. A kocsit később a járőrök elfogták, majd azonosították a három rábaszentandrási tolvajt is. Az elkövetők beismerő vallomást tettek, a több mint 80 ezer forint értékű gázolaj visszakerült tulajdonosához.

Olvasóink írták

  • 4. miro132 2008. július 21. 16:53
    „Ha jol emlekszem akkor a rendorkapitanysag is a buszmegallo mellett van nem ? Ebben az esetben a rendorkapitanysag elol lopjak ugy a bicikliket hogy az meg a rend oreinek sem tunik fel ...”
  • 3. Lacikó 2008. július 18. 21:30
    „Biciglit és olcsó gázolajat a népnek.!!!”
  • 2. Tabornok 2008. július 18. 18:08
    „"- Volt olyan is, hogy a buszpályaudvar közönsége végignézte, ahogy a gyerekek szétszedtek és elloptak egy kerékpárt - tette hozzá a százados." Vajon miért nem tettek az emberek semmit a tolvajok ellen?
    Talán, mert úgy járhattak volna, mint a siófoki rendőrök, hogy a rendőröket marasztalták el, mert nem hívtak taxit a tolvajnak!
    Nem csak korrupt az igazságszolgáltatás, de hülyek gyülekezete irányítja, az biztos!”
  • 1. miracle 2008. július 18. 12:15
    „"14 év alattiak nem büntethetők"
    De büntethetők. Nem börtönnel, hanem monjduk 30 pofonnal, 1 pofon/nap leosztásabn.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Régi-új igazgató a Hunyadi-iskolában

Csorna - A csornai Hunyadi-gimnázium frissen kinevezett igazgatója elsődleges feladatnak tartja a… Tovább olvasom