Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 26°C Még több cikk.

Szeptemberig felújítják a harmincéves csornai bölcsődét

A csornai bölcsőde állapota egy tavaly decemberi vizsgálat szerint nem felel meg az előírásoknak.


Az önkormányzat pályázott a fejlesztésre, nyert és szeptemberre be is fejezik a felújítást.

Bölcsődéje felújítására nyert támogatást a csornai önkormányzat. Az Önkormányzati Minisztérium 13 millió forintot ad az intézmény fejlesztésére. Az épületre ráfér a rekonstrukció, amit egy tavaly decemberi szakmai ellenőrzés hivatalosan is megállapított. A beruházás júniusban kezdődik és várhatóan még idén szeptemberben befejeződik.

A bölcsődébe Csornáról és még tizenegy településről járnak gyerekek. Szeptembertől új környezetben fogadhatják őket.
A bölcsődébe Csornáról és még tizenegy településről járnak gyerekek. Szeptembertől új környezetben fogadhatják őket.

A városi bölcsőde 1980-ban épült, azóta a tető javításán kívül az önkormányzati forrás hiányában nagyobb felújítások nem történtek. Az intézmény jelenleg hatvan férőhellyel működik, hat csoportszobában, maximális kihasználtsággal. Csornáról és még 11 környékbeli településről járnak be a gyerekek. A 2009 decemberében megtartott szakmai ellenőrzések megállapították, hogy az épület erősen felújításra szorul, sem a gyermeköltöző, sem a fürdők kialakítása nem megfelelő. A szabályszerű működés feltételei nem biztosítottak. A bölcsőde jelenleg száznyolc lakásos társasházzal van egy fűtési rendszeren, közös hőmennyiségmérővel, központi szabályozással. Ennek hátránya, hogy nincs programozható fűtés és gazdaságtalan, mivel más működtetési programjából eredően éjszakai és hétvégi csökkentést nem tud alkalmazni.

A szakminisztérium támogatásra érdemesnek ítélte a csornai bölcsőde fűtéskorszerűsítéssel egybekötött infrastrukturális felújítását. A támogatási szerződést már alá is írták.
A szakminisztérium támogatásra érdemesnek ítélte a csornai bölcsőde fűtéskorszerűsítéssel egybekötött infrastrukturális felújítására benyújtott pályázatot. A támogatási szerződést már alá is írták. A tárca a beruházásra a pályázatban igényelt 20 millió forint helyett 13 millió forintot ítélt meg, amiből az önkormányzat által biztosított 20 százalékos önerővel csak a fűtési rendszer felújítása, a homlokzati hőszigetelés, valamint a vizesblokkok felújítása valósulhatott volna meg. A tárca a pályázat költségvetésébe beépített projekt-előkészítés és a külső nyílászárók cseréjének költségét nem támogatta. A város képviselő-testülete áprilisi rendkívüli ülésén döntött arról, hogy a projektet a csökkentett támogatás ellenére változatlan műszaki tartalommal hajtja végre. Azaz biztosítja a 20 százalékos pályázati önrészen felül a nem támogatott munkálatok költségeinek finanszírozására a többletönerőt is. A közbeszerzési eljárás eredményes lezárása után az infrastrukturális fejlesztés június második felében indulhat el és várhatóan szeptemberben a gyerekek birtokba vehetik az intézményt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bérbe adnák a tejcsarnokot Csornán

Az önkormányzat hasznosítani szeretné az egykor tejcsarnokként működő Kossuth utcai épületét. Tovább olvasom