Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Szennyvízcsatorna-rendszer építését tervezik Bősárkányban

Megkezdik a szennyvízcsatorna-rendszer kiépítését Bősárkányban a nyáron a tervek szerint.
A közel 2,2 milliárd forintos beruházás előkészítésére 55,8 millió forintot nyert el a hansági település a Környezet és Energia Operatív Program keretében, s a pályázat második fordulójában több mint 1,5 milliárd forintos támogatásra számít - mondta Szalay Imre polgármester az MTI-nek csütörtökön.

A fejlesztés iránt élénk érdeklődés mutatkozik az ott élők részéről. Hétszázhetvenegy családi ház, illetve lakás tulajdonosai léptek be a víziközmű-társulásba, s alig egy tucat háztartás maradt ki. A helyieknek otthononként 230 ezer forintos hozzájárulást kell majd fizetniük 2300 forintos havi részletekben száz hónapon keresztül.

A beruházási összegből kiépítik a szennyvízcsatorna hálózatot a 2150 lakosú község belterületén, és létrehozzák az összeköttetést a település és a befogadó csornai szennyvíztisztító telep között. A meglévő telepet egyúttal felújítják, kapacitását bővítik. Ez utóbbi költségén az üzemeltető cég és az a három település osztozik, amelynek a létesítmény szolgáltat. A fejlesztés befejezését 2013-ban tervezik.

Olvasóink írták

  • 2. enzso 2011. április 07. 20:51
    „Ehhez csak gratulálni tudok, most "csinálják az útfelújítást" amelyet Bősárkány belterületén már majdnem teljesen készen is van. Most eme jó utat fogják újra felbontani? Hát gratulálok!!!!!”
  • 1. janika 2011. április 07. 18:09
    „No itt is jól megszívatják a lakósságot! Építenek a lakossággal egy pénz fialós rendszert a szolgáltatónak! Tehát van sok kidobni való pénzük. Nagy kegyesen havi részletre. Majd, akár negyedévente emelheti a csatornadíjat! nem is beszélve arról, hogy, ha ott is "átemelő-szivattyús" rendszerrel még az áramot is a lakosság szolgáltatja ingyen a szolgáltatónak. Akik röhögve el is rakják a pénzüket!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kapuvári és bécsi iskolák partnersége

A Kapuvár Térségi Általános Iskola Széchenyi István Iskolája iskolai partnerkapcsolatban vett részt… Tovább olvasom