Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Százötvenmilliós hiánnyal számolnak

Második nekifutásra, csütörtök délutáni rendkívüli ülésén elfogadta ez évi költségvetését a csornai önkormányzat képviselő-testülete. Az előterjesztést tizenketten támogatták, öten ellene szavaztak.
A csornai képviselők többsége a múlt heti rendes ülésen nem fogadta el az önkormányzat idei költségvetését. Ezért Papp József polgármester e hét csütörtökjére rendkívüli ülést hívott össze. Ennek az összejövetelnek egyetlen napirendje a költségvetésről szóló rendelet megalkotása volt.

A tanácskozás megkezdése és Papp József bevezetője után Háncs Károly a költségvetési rendelethez előterjesztett módosító javaslatról tett fel kérdéseket, amelyekre a polgármester válaszolt. Ezen módosító javaslat szerint – többek között – az önkéntes tűzoltó-egyesület 1 millió 100 ezer, a polgárőrség 100 ezer, a Rábaközi Lövészegyesületek Szövetsége 200 ezer, a Teremkerékpár Egyesület 250 ezer, a Reménysugár Egyesület 100 ezer forint támogatást kap. A csornai holokauszt-emlékmű felállítását 800 ezer forinttal támogatja az önkormányzat.

Abdai Imre felszólalásában azt javasolta, hogy az önkéntes tűzoltóság 1 millió 300 ezer, a polgárőrség 400 ezer forintot kapjon. Háncs Károly 100 ezer forinttal javasolta megemelni a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportjának szánt összeget. Indítványát a Vöröskereszt támogatásának csökkentésével tartotta elfogadhatónak. Németh Balázs azzal a javaslattal rukkolt elő, hogy a Rábaközi Napok terhére 500 ezer forintra növeljék a Teremkerékpár Egyesület támogatását.

Mindezek ellenére a módosító javaslatot változatlan formában és összegekkel fogadta el a plénum. Végezetül tizenkét igen szavazattal, öt ellenében megalkotta az önkormányzat idei költségvetéséről szóló rendeletét a város képviselő-testülete.

Egy év számokban

Csorna képviselő-testülete az önkormányzat 2004. évi költségvetésének bevételi főösszegét 3 milliárd 405 millió 70 ezer forintban, kiadási főösszegét 3 milliárd 557 millió 779 ezer forintban, hiányát 152 millió 709 forintban állapította meg. Beruházásokra 188 millió 256 ezer forintot, felújításokra 32 millió 4 ezer forintot, felhalmozásra 38 millió 522 forintot fordítanak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csorna nyer, Pannonhalma veszít

Sok tucat beruházás maradhat el a következő években Pannonhalmán és környékén, miután a kistérség… Tovább olvasom