Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 23°C Még több cikk.

Sikeres évek után búcsúzik a főorvos

Tizenhat évvel ezelőtt a győri munkahelyét csornaira cserélte dr. Mayer Rezső. A főorvos most oda tér vissza, ahonnan elindult.
Megválik posztjától dr. Mayer Rezső, a csornai Margit Kórház röntgenosztályának osztályvezető főorvosa. Mayer főorvos Győrben a Petz Aladár megyei Kórház radiológiai osztályán folytatja munkáját – tervei szerint még három évig, hatvanöt éves koráig –, ott, ahonnan több mint másfél évtizede Csornára érkezett.
– Tizenhat éve, 1987 májusában pályáztam meg a csornai állást, miután egykori kollégám és elődöm, Cseri főorvos meghalt – idézte fel a múltat a főorvos.

– Még annak az esztendőnek a nyarán munkába álltam, 1990. november 15-én pedig – mivel akkor az volt a szabály – az orvoskollégák csaknem egyhangúlag orvos-igazgatónak választottak. Ezt a feladatot négy és fél évig láttam el. Megbízásom ugyan négy évre szólt, de az új igazgató kinevezéséig Papp József polgármester kérésére még hat hónapig betöltöttem az intézményvezetői posztot. Utána visszatértem a röntgenosztályra, ahol mostanáig dolgoztam.
Dr. Mayer Rezső igazgatósága idején kezdődött a Margit Kórház rekonstrukciója. Ekkor megújultak az épületek, s abban az időben a volt munkásőrség épületében fogászati és gyermekrendelőket alakítottak ki. Tennivaló volt bőven a direktor számára, s a rábízott feladatot a legjobb tudása szerint igyekezett elvégezni.
De nemcsak az intézmény, hanem azon belül a röntgenosztály is sokat változott.

– Osztályvezető főorvosi ténykedésem idején megújult az osztály gépparkja. Modern felvételi és átvilágítóberendezéssel, továbbá nagy teljesítményű ultrahangkészülékkel gyarapodtunk.
Létrehoztuk a mindennapos asszisztensi ügyeletet, hétvégeken az orvosi ügyeletet – sorolta a változásokat Mayer főorvos, aki most úgy gondolta, hogy kényelmesebb lesz számára, ha az orvosi munkára szánt három évet Győrben töltheti. Oda tér vissza, ahol egykor dolgozott, s ahol a régi munkatársak várják.

– Úgy a szakmai munkában, mint az emberi kapcsolatok terén kellemes élményeket szereztem Csornán – fűzte hozzá dr. Mayer Rezső. – Örülök, hogy azt a feladatot, amit részben a csornai önkormányzat, részben az intézmény rám bízott, sikerült elvégezni. Remélem, hogy a csornaiak is így gondolnak rám. Egyáltalán nem bántam meg, hogy 1987 májusában elkészítettem és benyújtottam a pályázatomat. A Margit Kórházban megfelelőek a személyi és tárgyi feltételek, ezért minden esély megvan arra, hogy az intézmény továbbra is eredményesen működjön.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megépülhet az új iskola

Szerda délután elhelyezték Csornán az új Arany János Általános Iskola és Speciális Szakiskola… Tovább olvasom