Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Pályáztak, nyertek, a falunak építenek Markotabödögén

Húszmillió forinttal kevesebb a pénze markotabödögének, mint a korábbi években.
Egy helyi civil szervezet sikeres pályázatával újítják fel Markotabödögén a kultúrházat és a falu két szakrális emlékét. Útfelújításra, járdaépítésre nem lesz pénzük.

Folyamatban lévő és tervezett felújításokról számolt be a Kisalföldnek Horváth Sándor markotabödögei polgármester. Elkezdték már a kultúrház külső rekonstrukcióját és rövidesen két szakrális emléket is átmentenek az utókornak. Pályázati támogatásokból fizetik a költségeket, melyeket egy helyi civil szervezet nyert el. Az Együtt Markotabödögéért Egyesület volt sikeres. A kultúrházra 5,5 millió forintot kaptak. Ebből a pénzből a tetőt cserélik le, illetve a külső tatarozást végzik el. Előbbi munka már el is készült. Noha a pályázati feltételek jövő decemberig adnak haladékot, a helyiek szeretnék mielőbb elvégezni a felújítást. Az épületre szükségük van, hiszen szinte minden közösségi rendezvénynek az ad helyet. Ott találkoznak egymással a nyugdíjasklub tagjai és ott várják a gyerekeket is a különböző programokra.

Markotabödöge legrégebbi épített emléke a bödögei falurész temetőjében 1642-ben állított Pieta-szobor. Állaga az utóbbi időben leromlott, ma már „támogatásra" szorul. Ugyanígy időszerű a felújítása a markotai rész főterén álló feszületnek is. Mindkettőre sikeresen pályázott az Együtt Markotabödögéért Egyesület. Összesen 1,9 millió forintba kerül a két emlék restaurálása. Rövidesen megkezdik felújításukat.

Horváth Sándor polgármester megjegyezte, a Pieta renoválására már többször nyújtott be igényt az önkormányzat, de eddig soha nem támogatták elképzeléseiket. Most örömmel vették, hogy az egyesületnek sikerült.

– Csak így tudunk előrelépni, pályázatokkal – jegyezte meg Horváth Sándor.

– Költségvetésünk ugyanis megsínylette az idei változásokat. Csaknem húszmillió forinttal kevesebb pénze van a falunak, mint a korábbi években. Legfontosabb feladatunk az utak és járdák rendbetétele lenne, de erre most nincs pályázat. Két utcánk burkolatát kellene aszfaltoznunk. Ezekre azonban egyelőre nem lesz forrásunk.

A markotabödögei felújításoknak, fejlesztéseknek örülnek a helyiek. Erdélyi Istvánné például a bödögei temető közelében lakik és naponta látja, miként megy tönkre a Pieta.

– Persze hogy örömmel fogadjuk, ha épül-szépül valami a faluban. Legalább lesz, ami itt tartja a fiatalokat. Igaz, ebből nincs hiba nálunk. Az én huszonöt éves fiam is úgy döntött például, hogy itt szeretné leélni az életét. Párjával már nézegetik az eladó házakat, noha korábban úgy tervezték, elköltöznek. Egyébként a legtöbb fiatal így van ezzel a községben, amit helyeslek. Mert mi lenne velünk, idősebbekkel, ha teljesen magunkra maradnánk? – tette fel a kérdést Erdélyi Istvánné.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sírokat újíttatnak fel a kutatók Csornán

A Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulata a közelmúltban úgy döntött, hogy két, a városhoz kötődő, a… Tovább olvasom