Kisalföld logö

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 12°C | 17°C Még több cikk.

Pályázatokról döntöttek a képviselők

Csorna - Az önkormányzat pályázati támogatást nyert a Patak utca és a Soproni út szervizútjának felújítására. A kivitelezőt keresik. A Toldi utca rendbetételére pályázatot nyújtott be a város.


Rendkívüli ülést tartott a csornai képviselő-testület kedden.
Elsőként az iskola-egészségügyi és a védőnői ellátás körzeteinek felosztásáról szóló rendeletüket módosították a képviselők. Erre a Vocational Academy Alapítvány által fenntartott iskola megszűnése miatt volt szükség.

Módosították az Egészségházzal kapcsolatos szerződéseket is. A döntés lényege, hogy az érintett egészségügyi szolgáltatókkal, fogorvosokkal, háziorvosokkal, gyermekorvosokkal kötött megállapodásokba már az új cím, a kórház C épülete kerül.

A testület közbeszerzési eljárás megindításáról is határozott. Az önkormányzat 8 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Patak utca és a Soproni utcai szervizút burkolatfelújítási munkáira. Az eljárásban a kivitelezőt keresi a város.

A Toldi utca burkolatának felújítására pályázatot nyújt be a település. A tervek szerint a Sport utca és a Szeder utca közti szakaszt tennék rendbe, illetve a Toldi utca, Szeder utca és Egerfa utca csomópontját is átépítenék. Korábban, szintén pályázati támogatással a Jázmin utca és a Liget utca közti szakaszt már felújították.

Döntöttek még a Csukás-szakközépiskola és a Hunyadi-gimnázium csoport- és osztálylétszámairól, a városi könyvtár fejlesztését célzó pályázat benyújtásáról és a polgármesteri hivatal létszámbővítéséről. A vagyonosztályra vesznek fel munkaerőt határozott időre. Feladata a pályázatok előkészítésével, lebonyolításával lesz kapcsolatos. Szóba került, megoldható lenne-e a hivatalon belüli átcsoportosítás. Mint kiderült, erre nincs lehetőség, mivel a munkatársak már így is leterheltek.

A megnövekedett önkormányzati feladatoknak régóta változatlan létszámmal tesznek eleget a városházán – jegyezte meg a polgármester.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Változtatási tilalom a Vocational Academy házhelyi iskolájára

Az áfaemelés miatt érvénytelenek a féléves büdzsé számai Kapuváron. A testület változtatási tilalmat rendelt el a Vocational Academy házhelyi iskolájára, valamint a lakók kapják meg a Payr-ház udvarának épületét. Tovább olvasom