Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Olcsóbb lenne egy új kazánház

A kapuvári képviselő-testület a költségvetés elfogadása után városbejárást
tartott.
Megtekintették a javításra váró utcákat és felmérték a lakótelepi hőközpont állapotát. A helyi költségvetés elfogadása után immár hagyományszerűen bejárták a várost a képviselő-testület tagjai. A körsétán megtekintették azokat az utcákat és létesítményeket, melyek felújítására, javítására vélhetően ebben az évben sor kerülhet.

Új gyaloghíd a Rábán

A képviselők elmondása szerint többek közt a Bercsényi, a Pacsirta utcák javítását kezdhetik el. Felújítanák a Fő téri járdát a kopjafáktól az önkormányzat épületéig, valamint az Erzsébet utcára kerülhet aszfaltburkolat. Ez utóbbi ad helyet új parkolóknak is, ami az új áruház nyitása miatt szükséges.

Közel negyven parkolót alakítanak ki, egy részét az új áruház mellett, egy részét az Erzsébet utcában. Itt a későbbiekben az önkormányzat egy kisebb városrészközpontot tervez létrehozni. Az áruház befektetőjétől kapott információk szerint a hét végén emelik helyére Kapuvár új gyaloghídját a Rába fölött, mely a két parkolót hivatott összekötni.

Leromlott állapotban a hőközpont

A Ras-Hő Kft. által üzemeltetett lakótelepi hőközpontban Hámori György képviselő elmondta, laikus szemmel nézve is siralmas állapotban van az önkormányzat tulajdonát képező épület. A tetőről ottjártunkkor is befolyt az olvadó hólé, de a kazánház belső állaga is hagy némi kívánnivalót maga után.

Több képviselő a kémény állapotát is kifogásolta. Hámori György megjegyezte, sajnos a rossz szerződések miatt alakulhatott ki a jelenlegi helyzet, hiszen a Ras-Hővel megkötött kontraktus nem szabályozza a karbantartások és javítások mikéntjét, ez azóta is vitákra ad okot a szolgáltató és az önkormányzat között.

Előzetes felméréseket végeztek

A képviselő szerint azonban a legrosszabb helyzetben a kazánházat a lakóteleppel összekötő hővezeték van. Ennek javítása több tízmillió forintba kerülne, amit természetesen egyik fél sem szívesen vállalna magára. Amióta a lakótelepiek lekötéséről szó van a városban, több cég jelezte, egy újabb, a lakótömbökhöz közelebbi hőközpont megépítése is kijönne a csővezeték felújításából. „Jelenleg a kazánház ügyében nincs döntés, előzetes felméréseket végeztünk a képviselőkkel" – mondta Hámori György.

Úgy véli, a hőközpont problémáját belátható időn belül rendezni kell a magas fűtési költségek miatt. Például a Széchenyi-iskola legutóbbi havi fűtésszámlája egymillió-kétszázezer forint volt.
A kazánház és az utcák felmérésén túl a Győri út másik oldalára is ellátogattak a városatyák. Itt a sportpálya melletti társasház önkormányzati tulajdonban lévő udvarát tekintették meg. A hivatal a vízelvezetés megoldatlansága miatt kavicsot szállíttatott ki, de ezt máig sem terítették el. Ahogy az egyik képviselő fogalmazott: „Kutya világ van a ház udvarán!"

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új telkek a fiataloknak

A győrsövényházi önkormányzat olcsó telkek kialakításával kívánja vonzóvá tenni a községet. Tovább olvasom