Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Ökokert és új tantermek

Szilban 250 millió forintból építik át az általános iskolát. A beruházás jövő augusztusra készül el.

Új tantermeket alakítanak ki, felújítják az informatikai rendszert és még ökokert is lesz.

Idén júliusban kezdődött és várhatóan jövő augusztusban fejeződik be a szili iskola átépítése. Az önkormányzat közel 250 millió forintot költ az intézményre. Európai uniós forrásból közel 200 millió forintot pályázaton nyertek. A fejlesztést a forgalmi adó (áfa) ötszázalékos emelése tízmillió forinttal drágítja meg. Hogy ezt ki fizeti, még nem tudják a községházán.

 A szili iskola homlokzata is megújul.
A szili iskola homlokzata is megújul.

A beruházás jelenlegi állásáról Lengyel Lajos polgármester számolt be.

– A bontási munkák során előjöttek olyan feladatok, melyekre előre nem számíthattunk. Ezeket a kivitelezéskor meg kell oldanunk – mondta elöljáróban. – A tervezett építkezési költségek így újabb tízmillió forinttal ugranak meg, s ezek a falut terhelik. Szerencsére az önerőalaphoz benyújtott pályázatunk sikeres volt, ezért a pluszköltségekre gyakorlatilag lesz forrásunk. A beruházás most sajnos néhány hetes késésben van, mivel a munkálatokat az időjárás rövid időre leállította. A kivitelező azonban úgy látja, a csúszást be tudják hozni.

Az iskola tetőterében is osztálytermeket alakítanak ki. Náray Lajosné igazgató szerint az átalakítás miatt a szakmai munka nem szenved hátrányt.
Az iskola tetőterében is osztálytermeket alakítanak ki. Náray Lajosné igazgató szerint az átalakítás miatt a szakmai munka nem szenved hátrányt.

Európai uniós forrásból közel 200 millió forintot pályázaton nyertek. A fejlesztést az áfa ötszázalékos emelése tízmillió forinttal drágítja meg. Hogy ezt ki fizeti, még nem tudják a községházán.
Az első ütem szeptember 30-án fejeződött be: addigra a bontással végeztek a szakemberek. Megépítették a liftaknát, illetve a tetőzetet hozták szerkezetkész állapotba. A második ütem határideje december 30. Addigra az iskola ˝B˝ és ˝C˝ szárnya, valamint a tornaterem felújítása fejeződik be. A harmadik ütem a különálló, jelenleg a könyvtárnak helyet adó épületrész rekonstrukcióját jelenti. Ott helyezik majd el az új informatikai tantermeket is. Ezzel egy időben teszik rendbe az udvart, parkosítanak, térköveznek, játszóudvart alakítanak ki és ökokert is lesz. A határidő 2010. május közepe.

– A műszaki átadást jövő júniusra tervezzük, a teljes használatbavételt pedig augusztusra. Ha minden az elképzelések szerint alakul, akkor a 2010–2011-es tanévet már az új iskolában kezdhetik a gyerekek – tette hozzá Lengyel Lajos.

Az iskola átépítése alatt csak a legkisebbek maradtak az épületben.
Az iskola átépítése alatt csak a legkisebbek maradtak az épületben.

A diákok most két épületben tanulnak. Negyediktől nyolcadikig az úgynevezett régi iskolában helyezték el az osztályokat. A legkisebbek maradhattak az intézmény munkával nem érintett területén. A szili mikrotérségi feladatokat lát el. Tizenkét településről járnak be a tanulók és két tagintézményt is működtetnek. Összesen 248 diákért felelnek a pedagógusok. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

18. egészségnevelési hét

Vitnyéd - A helyi önkormányzat szervezésében tizennyolcadik alkalommal rendezték meg az… Tovább olvasom