Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Néhány tízmilliónyi Rábaközi Tallér augusztustól

Hutflesz Mihály szerint a helyi pénznek közösségteremtő ereje van, amitől senkinek nem kell tartania. Augusztusban néhány tízmilliónyi tallérral indulhatnak.

A Rábaközben bevezetni kívánt Rábaközi Tallér és a már forgalomban lévő Soproni Kékfrank a minap megszólalásra késztette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) illetékeseit is. „Nem látni a helyi pénz bevezetésének és használatának közgazdasági indokát" – mondta Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank egyik igazgatója. „Jogilag is aggályosnak tartja ezt az MNB: a »helyi pénz« kezdeményezések által használt utalványokról ugyanis semmilyen ügyfélvédelmi jogszabály nem rendelkezik, azt viszont kimondja, hogy Magyarországon törvényes fizetőeszközt csak a jegybank bocsáthat ki. Az úgynevezett helyi pénz nem több egy utalványnál, annak is kellene nevezni minden körülmények között" – mondta Bartha.

„Az MNB-tanulmány szakmai kérdéseket is felvet közleményében" – mondta el Hutflesz Mihály, a helyi pénz bevezetésének szervezését végző Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület (RVE) alelnöke. „Az MNB számon kérte rajtunk a biztonságot. Erre csak azt tudom mondani, hogy a nemzeti bank tulajdonában lévő Pénzjegynyomdában nyomtattatjuk az MNB által követelt biztonsági funkciókkal ellátott pénzhelyettesítő utalványt" – tudatta Hutflesz Mihály. Úgy véli, a visszafizetési garanciákkal sem lesz gond. „Ügyfélvédelmet kér számon a központi bank akkor, amikor Rábaközi Tallért csak akkora mennyiségben bocsátunk ki, amekkora befektetett készpénzfedezete van" – mondta az RVE alelnöke. Hangsúlyozta, akkor, amikor a válság alatt az MNB által biztosnak tartott bankokat százmilliárdokkal meg kellett támogatni az adófizetők pénzéből, a helyi pénzek mögött álló takarékszövetkezet nem volt válságos helyzetben.

„Az MNB szakértői által készített tanulmány szellemiségével nehezen lehet egyetérteni. Hiszen míg a hazai cafeteriarendszerben százmilliárd forint van (azokkal a jogi hátterekkel, amit a helyi utalványokon kérnek számon) forgalomban, nem hiszem, hogy a központi bank szakértőinek éppen egy néhány tízmilliós kibocsátású helyi pénzre kell a figyelmet fókuszálniuk" – mondta Hutflesz Mihály. Hozzátette, a vidékfejlesztési minisztérium ajánlásaiban szerepel a helyi pénz mint a vidékfejlesztés egyik jó gyakorlata, tehát a kormány támogatja az ilyen kezdeményezéseket. „A helyi pénz nem a helyi gazdaságfejlesztés célja, hanem annak egyik eszköze" – tette hozzá.

Az RVE alelnöke elmondta: az elmúlt hónapokban kidolgozták a Rábaközi Tallér szakmai és technikai hátterét. Jelenleg a pénz grafikai tervezése folyik, s már szervezik a pénz kezelését végző Ha-Mi-Összefogunk Európai Szövetkezet (HESZ) tagságát és a pénz elfogadóhelyeit.

„A tagok 100–4000 eurónyi részjegyet vásárolhatnak, melyet a kezelő szövetkezet a takarékszövetkezetnél helyez el. Az elfogadóhelyek jellemzően olyan vállalkozások, melyek a Rábaközi Tallérral fizető ügyfelek pénzét más helyi vállalkozásnak fizetik ki. Ezzel helyben költik el a helyi pénzt, munkát és szolgáltatást biztosítva a helyi vállalkozásoknak. Az egy-egy nagyobb cégnél felgyülemlett Rábaközi Tallér bármikor – 0,25 százalékos kezelési költséggel – a takarékszövetkezetben forintra váltható" – jegyezte meg az alelnök. Mint mondta, a legjobb az, ha a helyi pénz minél tovább forog a helyi gazdaságban.

A Rábaközi Tallért augusztus végén tervezi bevezetni az RVE és a HESZ, kezdetben néhány tízmillió forint értékben. A különböző helyi valutákat a világ számos országában, közel kétezer helyszínen használják, egyes helyeken immár hetven éve.

Hutflesz Mihály: A helyi pénz nem a helyi gazdaságfejlesztés célja, hanem annak eszköze.
Hutflesz Mihály: A helyi pénz nem a helyi gazdaságfejlesztés célja, hanem annak eszköze.


A különböző helyi valutákat a világ számos országában, közel kétezer helyszínen használják, egyes helyeken immár hetven éve.

Olvasóink írták

  • 4. magyarattila 2011. május 01. 07:26
    „1.

    A fő gondolatról írtak jogosak. A helyi pénz nem cél, hanem eszköz. Ráadásul nem kizárólagos eszköz, mellette még nagyon sok mindenre szükség van, hogy a szemlélet átalakulhasson.

    2.

    Ez is egy vélemény. De a szép az egészben az, hogy nem lesz kötelező használnia annak, aki nem akarja. Akinek pedig a kezdeti ellenérzései a későbbiekben elmúlnak, bármikor csatlakozhat a használók köréhez. Aki viszont egyáltalán nem akarja használni, annak még csak foglalkozni sem kell a témával. De mondjuk azért, mert valamit nem értünk, vagy nem látjuk át a rendszerét "eszetlennek" nevezni másokat nem szép dolog. :)

    Ezzel az érveléssel egyébként nem érdemes kedvezménykuponokat nyomtatni egy helyi vállalkozásnak sem, mert pénzbe kerül.

    3.

    Taxi. Ez önmagában nem oldja meg. Az sokkal inkább, ha a beszerzéssel megbízott alaposan körülnéz, hogy kiktől tud vásárolni, illetve ha valaki a Rábaközben a felvásárlást és az értékesítést a zalai kereskedőnél hatékonyabban kezdi el végezni. Ehhez még a Tallér se feltétlenül kell, de a térségi szereplők együttműködésének erősödése igen.”
  • 3. takacs.lajos 2011. április 29. 21:05
    „Kedves Mihály!
    Ha jól tudom a kapuvári iskolai konyhákra például a tojást zalai kereskedő szállitja, amit rábaközi falvakban vásárol fel. A helyi pénzzel ezt a kereskedőt ki lehetne kerülni?
    Üdv. Taxi”
  • 2. alacska 2011. április 29. 18:54
    „Ez a pénz egy nagy marhaság! 1. Pénzbe kerül a tervezése, kinyomtatása. 2. Pénzbe kerül a visszaváltása!
    Egyébként, hogy helyben a Rábaközben költse el az ürge / már ahol elfogadják! / ráfizet az a személy aki ezzel fizet. Ugyanis Csornán és környékén legyen az bármilyen szolgáltató / pl Coop üzlet , vagy kiskeresekedő/ jóval drágább minden, mint a Tescóban, Metróban ill, győri nagy üzletekben ! Valakinek utánozni kellett Sopront / ot se nagyon megy ez az üzlet/ hát legyen a Rábaközben is ! Van egy jobb ötletem -lépjünk vissza a középkorba vezessük be a cserekereskedelmet - nekem van egy malacom - adjál érte 50 tyukot- van 20 kg hagymám adjál érte 20kg burgonyát !!! Nem akarom minősíteni a kitalálókat - én értelmes embereknek tartom őket - de most nem tudom hová teték az eszüket / vagy valakinek jó üzletet csináltak, s kéz kezet mos! /Van Ft-unk vagy akinek nem tetszik sok helyen lehet euróval is fizetni ! Ugy, hogy tényleg akinek esze van nem ad Ft-ot sem Soproni kékfrankért sem Rábaközi tallérért!”
  • 1. SRO 2011. április 28. 10:48
    „Őszintén szólva én sem látom értelmét az egésznek. Mitől jobb ezzel fizetni, ha az átváltásnál még 0,25 kezelési költséget el is bukik a beváltó cég. A fő gondolat jó - mégpedig, hogy lehetőleg helyben költsük el a pénzt - de ehhez az emberek fejében kell elsősorban rendet rakni. Ne rohanjunk egyből tescoba, meg aldiba ha valami kell, vegyük meg Kapuváron. Soksor ha a benzinpénzt, időnket hozzá számoljuk akkor nem is éri meg /anyagilag/.
    Ebben azoknak az embereknek kellene élen járni akik ezt kitalálták...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hanyi Csali halászléfőző verseny Kapuváron

III. Admiral Rábaköz Kupa terepraliverseny második napján (május 7., szombat) halászléfőző versenyt… Tovább olvasom