Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 19°C Még több cikk.

Nagyobb a kár, mint a lopott érték

Kapuvár - Egy család ház előtt parkoló személygépkocsi hátsó ablakát törték be a minap ismeretlenek.

Kiemelték az ott lévő táskát, benne 8000 forinttal és egyéb iratokkal. A rendőrség már többször figyelmeztetett, ne hagyjunk az autó ülésén, látható helyen semmilyen értéket.

– Az elkövetéshez egy percre sincs szükség, a bűncselekménnyel sokszor – többek közt ebben az esetben is – a keletkezett kár jóval meghaladja a lopott értéket – hangsúlyozta Varga Krisztián őrnagy, a Kapuvári Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője. Hozzátette, a betört ablak ára, javíttatása, az ellopott iratok pótlása mind- mind olyan költség, ami a károsultat terheli, s a végösszeg jóval meghaladja az eltulajdonított értéket. Kis odafigyeléssel, az értékek csomagtartóba tételével vagy elvitelével megelőzhetők lennének ezek az esetek.

Olvasóink írták

  • 6. rick 2010. január 09. 10:45
    „5.

    Ez a baj.

    Ráadásul sajnos lassan ott tartunk, hogy lehülyézzük azokat az embertársainkat, akik megbíznak másokban vagy akár csak nem úgy élik meg mindennapjaikat, hogy bárki bármikor bármit elkövethet ellenük.

    Hova jutunk így?
    Költői kérdés volt, tudom hova jutunk... :(”
  • 5. Dörgés 2010. január 08. 16:21
    „De ha tetten éri és rendőrség kiérkezésig a helyszínen tartja közterületen, szemtanú nélkül a sértettből hamar lehet tettes. És még az elkövető jelenti fel személyi szabadság korlátozásáért. Nem jók a törvényeink.”
  • 4. Aleks 2010. január 08. 14:52
    „Rick.

    Teljesen egyet értek!”
  • 3. rick 2010. január 08. 13:41
    „Azért nem lenne jó, ha hosszú távon olyan társadalomban kellene élnünk, ahol "hülye" és "felelőtlen" besorolást kap, aki a beriasztott, lezárt autója hátsó ülésén hagy valamit.

    Attól, hogy látható helyen van valami, még nem "kell" betörni érte és ellopni.”
  • 2. Mátyásfeketeserege 2010. január 08. 11:58
    „Ez amúgy egy Citroën Picasso.
    "A rendőrség már többször figyelmeztetett, ne hagyjunk az autó ülésén, látható helyen semmilyen értéket."
    Így jár aki hülye és még a tanácsot sem fogadja meg.”
  • 1. 13.István 2010. január 08. 10:04
    „Sajnos így jár aki felelőtlen, pedig nem alsó kategóriás kocsi a lehajtható asztalkából és a légzsák
    elhelyezéséből + az üvegen elhelyezett címkéből ítélve ! Mindenki megtanulhatja a riasztó megléte
    sem állítja meg ezeket a mocsadékokat !
    Biztosan vannak olyanok akik ezt figyelik a városban,ki a felelőtlen !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mesterséges jégpályát terveznek

A Váti-tó mellé mesterséges jégpályát is tervez – tartós hideg esetén – a kapuvári… Tovább olvasom