Kisalföld logö

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Minden fellépésükre büszkék a Romungro-fiúk

Csorna - A „Romungro" 2007-ben alakult meg két taggal. Kedden négyen zenélnek az együttesben. Beás cigány népzenét játszanak.
Kalányos Sándor a beás cigány népzene kedvelője. E zeneszeretetére alapozva alakította meg barátjával, Horváth Péterrel a Romungro nevű együttest. Első szereplésük 2007-ben volt, amikor bemutatkoztak a csornai Ki mit tud?-on, és harmadik helyezést értek el. Orsós Richarddal egy szabadtéri próbán találkoztak, tavaly tavasszal ő is csatlakozott a csapathoz, a negyedik tag pedig néhány hónapja Suha Vilmos lett, aki Egerből költözött a Rábaközbe. Az együttes két tagja beás cigány.

– Induláskor összegyűjtöttük a beás cigány népdalokat, majd sok gyakorlással átdolgoztuk őket, ebben Biky Ottó tanár úr sokat segít nekünk. Saját számunk sajnos még nincs, de már dolgozunk rajta, s később egy CD-t is szeretnénk készíteni – mondta Kalányos Sándor.

A Romungro beás cigány népzenét játszik.
A Romungro beás cigány népzenét játszik.

Rendszeresen próbálnak, hetente legalább háromszor, ám ha idejük engedi, többször is odaülnek a hangszerekhez. Jelenleg a bősárkányi kultúrházban van próbahelyük. Tavasszal és nyáron általában a szabadban gyakorolnak. Fellépéseiket a zenekar egyik tagja, Horváth Péter szervezi. Eddigi legnagyobb bemutatkozásuk a nagykanizsai Országos Cigány Fesztiválon volt, de felléptek már a lovászpatonai Cigány Fesztiválon, az őriszentpéteri Nemzetközi Tökfesztiválon is. Az együttest már sokfelé meghívják.

– Minden fellépésünkre büszkék vagyunk és mindenhová szívesen megyünk zenélni. Fellépőruhánk általában a fekete nadrág és a bordó ing – tette hozzá Kalányos Sándor.

Az 1990-es évek elejéig nem volt beás cigány együttes az országban, kedden a Romungrón kívül még két hasonló zenekar van, a Fláre Beás és a Kanizsa Csillagai, akikkel már léptek fel együtt színpadon.

– Semmiképp nem hagyjuk abba, szeretnék még sokáig együtt zenélni és az embereknek bemutatni a beás cigány muzsikát – jegyezte meg az ifjú zenész.

Olvasóink írták

  • 3. rivotril2mg 2009. február 06. 23:36
    „ezt jól megfogalmaztam :)) kár hogy nem mossák mind a 4 inget pervollal”
  • 2. rivotril2mg 2009. február 06. 23:35
    „kár hogy nem mind a 4 inget pervollal mossák”
  • 1. hajracsorna 2009. február 04. 08:35
    „Hajrá Romungro Fiúk!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem lesz kiserőmű, s egyelőre áremelés sem

Kapuvár - A távhőszolgáltatást végző Kisalföld Távhőszolgáltató Zrt. – korábbi nevén Greenergy… Tovább olvasom