Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Még idén elkezdődhet az elkerülőút építése Enesén

Enese - Félmilliárdos sportcsarnokot szeretnének. E célra már sokadszor pályáznak. A polgármester szerint a 85-ös főút elkerülő szakaszával csak jól jár a tóközi település.
– Ötszázmillió forintból szeretnénk egy sportcsarnokot létrehozni – tudatta az enesei elképzeléseit Mesterházy József. A létesítmény kulturális centrumként is működne, ám a polgármester sajnálattal jelentette ki, hogy pályázati lehetőségek híján egyelőre csak az elképzelések szintjén létezik a sport- és kulturális centrum. A csarnok mellett egy iskolai étkezőt is szeretne építeni a falu.

A nagy ívű elképzelések mellett azonban „földön járó" tervei is vannak az önkormányzatnak, így többek közt az útépítést és -javítást sem szeretnék elhanyagolni. Tizennégymillió forintos pályázatot nyújtottak be a Dózsa és a Szabadság utca felújítására, valamint fejlesztési elképzeléseik közt egy Európa tér kialakítása is szerepel. A polgármester reméli, erre a közeljövőben találnak pályázati lehetőségeket.

Jelentős a település kulturális élete, melyet a közelmúltban elindított újabb rendezvények is megmutatnak. Ezek számának bővítésére szívesen fogadnak lakossági kezdeményezéseket is.

Rövid távú terveikben a település szépítésére helyezik a hangsúlyt. A nemrég alakult Faluszépítő Egyesület kezdeményezésére a falu házainak, környékének virágosítását határozták el, a későbbiekben akár díjazással is egybekötve.

Lehet azt mondani, hogy nagy ívűek az elképzeléseink, ám ezt azokra az intézkedésekre alapozom, melyeket az elmúlt években megtettünk – hangsúlyozta a polgármester.

– Itt olyan strukturális átalakításokra gondolva, mint a körjegyzőség kialakítása, vagy az iskola, óvoda központi szerepének megerősítése. Az előbbiekhez szorosan kapcsolódik Enese mikrotérségi, központi szerepének felértékelődése is. Többek közt ezek azok az alapok, melyekre építve elősegíthető az enesei fejlődés, ám a makrogazdasági folyamatok erősen befolyásolják Enese helyzetét is – fogalmazott Mesterházy József.

Enese jövőjét tekintve meghatározó a 85-ös főút elkerülő szakaszának építése. A polgármester szerint településük elkerülőjének mielőbbi építését a nyomvonal gyors kialakítása tette lehetővé, megelőzve ezzel Csornát.

– Naponta több mint huszonkétezer jármű halad át rajtunk, ennek kiváltásával nagyban megnövekedne a falu tisztasága, ezáltal vonzereje is – mondta. Az építkezés ez év végén, jövő év elején kezdődne, az átadásra vélhetően 2010 végén kerülne sor.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az EB előtt: LCD tévé dömping – kevés vevő

Győr-Moson-Sopron - A labdarúgó EB közeledtével árverseny indult meg az LCD, illetve… Tovább olvasom