Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Kutatnak és értékeket mentenek

Mozgalmas évet hagytak maguk mögött a rábaközi helytörténeti kutatók. Előadásokat, szakmai rendezvényeket szerveztek, de értékmentő vállalásaikat is teljesítették.

Évindító közgyűlését tartotta a közelmúltban a Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulata. Egyben a tavalyi évet is értékelték a kutatók és megállapíthatták: kitűzött céljaikat teljesítették.

Nemcsak a saját és szűkebb közösségük, hanem a köz javára is dolgoztak, például síremlékeket újíttattak fel a csornai Szent Antal-temetőben.

A rábaközi helytörténészek számos érdekes programot szerveztek tavaly, melyek nem csak a kutatók számára voltak tartalmasak.
A rábaközi helytörténészek számos érdekes programot szerveztek tavaly, melyek nem csak a kutatók számára voltak tartalmasak.


Szalay Balázs, a társulat vezetője elmondta: számos, nem csak az aktív helytörténeti kutatók számára érdekes rendezvényt szerveztek 2013-ban. Ilyen volt, amikor a tagtársak bemutatták kutatásaikból származó kedves tárgyaikat, ereklyéiket. Ritka és különleges iratokat, képeket, eszközöket adtak kézről kézre. 2013-ban a társulat megrendezte a IV. Rábaköz-kutatók Napját, ezúttal Árpáson.

Megemlékeztek a szabadságharcos csornai csata 164. évfordulójáról és Kmety György tábornok születésének 200. évfordulójáról.

Gyalogtúrát szerveztek a Csornára érkező honvédek útvonalán, Marcaltőtől a rábaközi városig. A kutatók több, a helytörténethez kapcsolódó előadást is meghallgattak.

Vendégük volt Szilbek Béla amatőr repüléstörténész és Takács Károly, az Árpád-kori csatornarendszerek kutatója. Az ötödik Rábaköz-kutatók Napját Rábapatonán tartották meg. A társulat a hat éve elhunyt Pájer Imre helytörténész emlékére pályázatot írt ki, melynek eredményét a könyvtárban értékelték.

2013 egyik kiemelkedő és a társulat összetartását bizonyító feladata volt két csornai síremlék felújítása. A tagok és a helyi önkormányzat támogatásával Szentgyörgyvölgyi Domján Antal 1848–49-es huszár őrmester és Énekes Hugó karnagy, iskolaigazgató sírkövét restauráltatták.

Szalay Balázs megjegyezte: a társulatnak jelenleg hetven tagja van. Idén is érdekesnek ígérkező programokkal várják az érdeklődőket és értékmentő munkájukat is folytatják. Szóba került például a csornai ágyúgolyós ház elkopott táblájának újracsiszolása, Hegyfalusi Sugár Sándor – Csorna és Kapuvár díszpolgára – kriptájának tájékoztató táblával történő megjelölése.

Szeretnék összegyűjteni az 1898-ban meggyilkolt Erzsébet királyné kultuszának rábaközi emlékeit is. Természetesen idén is írnak pályázatokat. A témák között szerepel az első világháború emlékezete is.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kapuváron főzött Borbás Marcsi Gasztroangyal - fotó

A város Fő terén a kapuvári Ízvadászokkal főzött Borbás Marcsi. Tovább olvasom