Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Kötözőkönyv, Isten nevében

Százéves napló őrzi a csornai Margit Kórház első betegeinek névsorát. Az 1915-ben átadott intézmény hadi kórház volt, ennek is nyoma van a „Kötözőkönyvben".

Száz évvel ezelőtt adták át a gyógyító munkának a csornai Margit Kórházat. Kokas Lajos főorvos volt az, aki életcéljának tekintette az intézmény építését. Nem tudni biztosan, de talán az ő kézírását őrzi egy, a kórház levéltárában megtalált füzet, melyre a Kötözőkönyv címet írták száz esztendővel ezelőtt.

Háborús idők voltak, így hamarosan megjelentek a hadi sérültek is. Az elsőt, kinek neve a naplóban fennmaradt, Kokas Ferencnek hívták.
„Isten nevében! 1915. június 8-án" – kezdte meg a naplót talán éppen Kokas Lajos. Név szerint vezette be a betegeket, az első Giczi Antal volt, aki a megjegyzés szerint gyógyultan távozott a Margit Kórházból.
Hogy a páciensek mely településről valók, itt még nem említi a könyvecske, ahogy kezdetben arról sincs szó, hogy milyen betegséggel kerültek az intézetbe. Háborús idők voltak, így hamarosan megjelentek a hadi sérültek is. Az elsőt, kinek neve a naplóban fennmaradt, Kokas Ferencnek hívták, kezén és hasfalán érte a lövés. Nem tudni, mi történt 1915. július első napjaiban Németh Rozáliával, de az biztos, hogy hosszú pihenőre volt ítélve. Mindkét lábára gipszkötést kapott ugyanis. Gyakori volt a sérvműtét is akkoriban. Ilyet végeztek el például 1915. július 20-án, 23-án és 26-án, szeptember elsején és 9-én is. Szeptembertől egyébként a napló írója már a betegek lakhelyét is felvezette. Innen tudható, hogy a járás szinte valamennyi településéről érkeztek panaszosok a kórházba, de jöttek a kapuvári körzetből is. A megyén kívüliek elsősorban katonák voltak. Az intézményt ugyanis röviddel megnyitása után hadi kórházzá nyilvánították.

Szalay Balázs helytörténeti kutató szerint érdekes adatokat rejt a napló, például az első világháború helyi eseményeiről is.
Szalay Balázs helytörténeti kutató szerint érdekes adatokat rejt a napló, például az első világháború helyi eseményeiről is.

1915 szeptemberétől egyre több lett a háborús sérült. Golyót vettek ki például Hikker Károly nyakából, Király Sándort pedig a bal térdén érte gránátlövés. A bal térdét találták el Balázs Lajosnak, három lövés érte a lábszárán Valuska Mihályt. November 18-án huszonegy katonát láttak el az orvosok. Mellettük természetesen foglalkoztak a polgári lakossággal is. Végeztek például a napló szerint szívműtétet, mellkascsapolást, mirigykivételt.

1921. december 31-ig vezették a doktorok a naplót és akkor be is telt a füzet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Könyveket gyűjt a csornai Jobbik

A Jobbik csornai alapszervezete erdélyi gyerekek (7–14 évesek) részére könyvgyűjtést szervez. Tovább olvasom