Kisalföld logö

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -6°C | -1°C

Kórházfejlesztés: liftek és szigetelés

Kapuvár - Negyvenegymillió forint pályázati pénzből két liftet építenek a kapuvári kórház épületeibe, egy épületrészt pedig leszigeteltek. A lifteket a jövő hónap közepétől a látogatók is igénybe vehetik.
Kapuvár önkormányzata, 2007-ben, az aktív ellátás megszűnte után struktúraátalakítási pályázatot nyújtott be kórháza fejlesztéseire.

A pályázat nyomán a város negyvenegymillió forintot fordíthat az intézményre.

A pénzből két lift beszerelésére és egy épületrész szigetelésére „futja".
Dr. Benedek Zoltán igazgató főorvos a Kisalföldnek elmondta, egyik felvonó az úgynevezett A épületbe került, ahol a földszinten a rehabilitációs osztály, az emeleten pedig a krónikus belgyógyászat betegeit kezelik. A másik lift a hasonló beosztású C épületet gazdagítja, a szigetelést pedig a B épületrészben végezték el. A munkákat a közbeszerzési eljárás után egy megyei cég kapta, melynek szakemberei jelenleg a lifteket szerelik be, ennek utómunkálatait végzik. – Várhatóan február közepétől nemcsak a betegek, hanem a látogatók is igénybe vehetik a felvonókat – tette hozzá az igazgató főorvos. A pályázati pénzzel március végéig kell elszámolni a Lumniczer-kórháznak. Dr. Benedek Zoltán hozzátette: a jelenlegi fejlesztések nemcsak a betegszállítást, hanem a betegek élelmezését is megkönnyítik.

Kórházi liftek: Az utómunkálatok folynak.
Kórházi liftek: Az utómunkálatok folynak.

Olvasóink írták

  • 4. antistar 2009. január 22. 17:19
    „A XXI. században szerintem elengedhetetlen, hogy közintézményekben lift legyen. Jó beruházásnak tartom. Midemellet a gyermekosztály tényleg hiányzik!”
  • 3. bomann 2009. január 22. 11:13
    „Igen állandóan sopronba futás,bármi baj van főleg kisgyerekkel,rettenet mire jó ez? inkább visszakéne állitani a gyerek osztályt stb osztályokat,inkább ezt kéne szorgalmazni!!”
  • 2. Fedayn 2009. január 22. 10:12
    „Ha a gyerekkel történik valami,lehet autóval sopronba hajtani,mert mire a mentő megjön?Baxxátok meg a lifteteket!”
  • 1. jasper 2009. január 21. 16:27
    „Először a teljes kapacitást kellene vissza adni!Annak a néhány betegnek aztán kell a lift.Nem a GYEREKOSZTÁLY,SEBÉSZET lenne fontosabb?SZÉPEN megcsinálták utána bezárták,pedig lenne rá igény,erre lenne,mert nem mindegy,hogy hova kell vinni azt a beteg gyereket és hova járnak utána látogatóba.Mert vannak vidékiek akinek gondot okoz a bejárás,de odafönt ez senkit nem érdekel sajnos.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dr. Benedek Zoltán a kinevezett igazgató főorvos

Kapuvár - A kapuvári képviselő-testület kedden esti rendkívüli ülésén öt évre dr. Benedek Zoltánt… Tovább olvasom