Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 3°C Még több cikk.

Kihelyezett egyetemi tagozat indul

Ez év szeptemberétől a hagyományos oktatási formák mellett felsőfokú szakképzés kezdődik a csornai Csukás-szakközépiskolában.
Akkreditált iskolarendszerű, felsőfokú szakképzés kezdődik idén szeptemberben Csornán, a Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakközépiskolában, mezőgazdasági műszaki menedzserasszisztens elnevezéssel a gödöllői Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kara kihelyezett tagozataként. A választható szakirányok: gépüzemfenntartás, terményfeldolgozó és takarmánykészítő, valamint műszaki informatika.
– A felsőfokú képzés szélesíti az iskola választékát, és úgy gondoljuk, hogy jól kiegészíti a technikusképzést – tájékoztatott dr. Kristóf János igazgató. – A tanulóknak 72 pontot kell elérniük a bejutáshoz, s a két év elteltével a Szent István Egyetemen folytathatják tanulmányaikat, ha megfelelő számú kreditpontot szereznek a négy félév alatt. A végzettséggel középvezetői, illetve technikusi szintű munkaköröket lehet betölteni.
Dr. Kristóf János szerint az iskolában folyó technikusképzés gyakorlat-, a felsőfokú képzés pedig inkább elméletorientált lesz. Ennek keretében a műszaki informatikával kapcsolatos tudnivalókat is elsajátíthatják a diákok. Tapasztalataik alapján ezen a területen vannak jobb elhelyezkedési lehetőségek. Az igazgató elmondta: a bejutáshoz a bárhol megszerzett érettségi vizsga elegendő, ugyanúgy, mint egy főiskolai vagy egyetemi felvételi esetén és a jelentkezés módja is azonos. Tehát el kell érni a megfelelő felvételi pontszámot, vagy Gödöllőn felvételi vizsgát kell tenni. Az oktatást részben az iskola tanárai, részben vendégelőadók végzik. A vizsgákat Csornán tartják az egyetem oktatóinak jelenlétében. A képzésben részt vevő diákokat hallgatói jogviszony illeti meg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A megyei bizottság Soboron tájékozódik

A Rába mentiek nem helyeslik a folyó vizének esetleges balatoni „elkormányzási” terveit.… Tovább olvasom