Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Két tag továbbra is hiányzik a csornai kistérségi elnökségből

Csonka elnökség irányítja a csornai többcélú kistérségi társulás tanácsát. Egy alelnök és egy elnökségi tag hiányzik a testületből. A közigazgatási hivatal törvényességi észrevételt tett.

Változás történt a csornai többcélú kistérségi társulás tanácsának vezetésében. Egyelőre csonka elnökség áll a szervezet élén. Az októberi tisztújítás után a közigazgatási hivatal tett törvényességi észrevételt. Az újabb tisztújító sem volt eredményes.

Az októberi önkormányzati választás után a tisztújító tanácsülésen a kistérség elnökének Turi György csornai polgármestert választották. Alelnökként Aller Imre (Kóny) és Szalay Imre (Bősárkány) kapott bizalmat a polgármestertársaktól. Az elnökségbe került még Németh Gergely (Szany), az ötödik helyre azonban akkor nem sikerült tagot delegálni.

Aller Imre
Aller Imre

A választás után Bognár Sándor sopronnémeti polgármester a közigazgatási hivatal állásfoglalását kérte. Azzal nem értett egyet, hogy a két alelnökről együtt szavazott a tanács, holott – véleménye szerint – külön-külön kellett volna. A hivatal helyt adott Bognár Sándor felvetésének. Emiatt a közelmúltban újabb tisztújító tanácsülést tartottak.

Bognár Sándor
Bognár Sándor

A két alelnöki posztra két jelölt volt: Szalay Imre és Aller Imre, illetve elnökségi tagnak jelölték Bognár Sándort. A bősárkányi községvezető megkapta a szükséges szavazattöbbséget, két kollégája azonban nem.

Szalay Imre
Szalay Imre

Az öttagú elnökségben így most csak hárman vannak: Turi György, Szalay Imre és Németh Gergely.

A következő társulási tanácsülésen ismét napirenden lesz a választás.

Olvasóink írták

  • 2. janika 2011. január 11. 17:24
    „Akiknek törvény alkotási jogot adtak és, ha visszaéltek vele, azokat még senki nem vonta felelősségre. Nem is beszélve a hozzáértésről hiányosságáról. Persze tisztelet a kivételnek. No meg az is persze, ami késik az nem is oly biztos, hogy múlik.”
  • 1. kukszi 2011. január 09. 11:05
    „Nem tudom,mit preferáltok az Aller Úrban,úgy gondoljátok ő egy szellemi tőke,nélküle meg áll a világ.
    Talán Túri Úrral egybe nőttek ???!!!
    Úgy tudom a csukást elköszörülte ,azon kívül semmi.

    Elmúlt 8 évben a szocik. mindent Kónyba nyomtak,így könnyű.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Továbbképzésre több mint hárommillió forint Enesén

A helyi Tündérkastély Óvoda 3,6 millió forintot nyert pedagógus-továbbképzésre egy pályázaton. Tovább olvasom