Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 9°C Még több cikk.

Jubileumot ünnepelnek helytörténeti kiadvánnyal

Kóny - Nagy ünnepre készülnek a kónyiak augusztus 9-én Kónyban. A falu első írásos említésének 780. évfordulóját ülik. Az alkalomra egy helytörténeti kiadványt jelentet meg az önkormányzat.
Falujuk első írásos említésének 780. évfordulóját ünneplik idén a kónyiak. A hétvégi falunapot is ennek jegyében rendezik, melyen helytörténeti kiállítást nyitnak meg. Egy, a község múltját bemutató kiadványt is megjelentet az önkormányzat az évfordulóra.

E kötetből kiderül, hogy Kóny első írásos említése II. Endre királyhoz kötődik. 1228-ban az uralkodó a települést a keresztes lovagok Keresztelő Szent Jánosról nevezett győri házának adományozta. Mátyás király 1486-ban a kónyi jobbágyokat örök időre felmentette minden királyi adó alól. E jogaikban a kónyiakat II. Lajos is megerősítette 1524-ben. A kiadványban olvasható, hogy a falura 1555 után „szomorú idők következtek". Pusztított a török, korabeli iratokban olvasható, hogy a szomszéd „szovátiak nem egyszer látták a lángokban álló, földig lerombolt, felperzselt Kónyt". A XVIII–XIX. században már mint a győri káptalan legértékesebb birtoka szerepel. Az 1848–49-es szabadságharc sem múlt el nyomtalanul a községben. Szabó Pál bíró gyűjtötte össze a kaszával, kapával felszerelt jobbágyokat. A bukás után Szabó bíró emiatt vagyonával fizetett. Ő maga útkaparó lett, gyermekei pedig földmunkások.

Régi emlék: A Nepomuki Szent János-szobor 1794-ből való.
Régi emlék: A Nepomuki Szent János-szobor 1794-ből való.

A XX. század eseményeivel is foglalkozik a könyv: a világháborúkkal, a földosztással, a téeszesítéssel. A kulturális és sportélettel, a tűzoltóegylettel.

Megismerhetjük a község plébánosainak neveit, a templom történetét, a helyi hagyományokat, a verbunkot, a „bikás" falucsúfolót. A kötetet Tóth Zsuzsanna, dr. Boros István és Aller Imre polgármester szerkesztette.
– A kiadvány nem bocsátkozhat részletekbe, hiszen 780 év történetét feldolgozni nem lenne elég egy könyv – mondta el a Kisalföldnek Aller Imre. – A meglévő írásos dokumentumokra támaszkodtunk, fényképeket szedtünk össze. Természetesen folytatjuk a gyűjtést és a jövőben szeretnénk még részletesebb leírással megjelenni. Most még arra is van alkalom, hogy lejegyezzük az idős kónyiak emlékeit.
Aller Imre hozzátette: a falunapon helytörténeti kiállítást nyitnak meg, melyhez sok segítséget kaptak a helyiektől. Használati tárgyakat, mezőgazdasági eszközöket, egy-egy mesterséghez kapcsolódó tárgyakat mutatnak be. Láthatók lesznek régi fényképek, dokumentumok.

A falunapon adják át a „Kóny községért" díjat is.

– Sokan ajánlották fel féltve őrzött örökségüket a kiállításra, melyekből képet kapunk arról, hogyan éltek őseink. Bízom benne, hogy sokan eljönnek ünnepünkre, várjuk a helyieket, a községből elszármazottakat és a vendégeket is – fogalmazott Aller Imre.

Olvasóink írták

  • 2. Nagy Istvánné Dömötör Mária 2008. augusztus 11. 16:49
    „Tős-gyökeres kónyi-ként úgy ismertem a falú történelmét, hogy II Endre a Tét nemzetségből származó Demeternek adta a települést és csak később került a győri egyház birtokába.”
  • 1. bzh 2008. augusztus 08. 19:59
    „Nekem ezt a bagyogi lakosu nagybatyjam meselte: a konyi plebanos ur egy vasarnap kipredikalta, hogy kedves hivek, a toronyban nol a fu. Erre a biro azt mondja: plebanos ur a templom tornyan nem tudunk kaszalni de ha a falu bikajat oda felhuznank, akkor az lelegelne a fuvet. Fel is huztak a bikat a toronyba az lelegelte a fuvet. Erre majd azt mondta a biro, hogy komam kanyaram konyi bika harap am.

    Ennek biztos vannak mas valtozatai is de Bagyogon ezt tudtak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyitva a csornai kettős gyilkosság aktája

Győr-Moson-Sopron - A megyében elkövetett felderítetlen emberölési ügyeket „leporolnak", ismét… Tovább olvasom