Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Játszótér összefogásból, fűtés saját erőből Vágon

A helyi vállalkozók munkájából és adományából épült a vági játszótér. A polgármester a sportöltözőnél is közösségi munkára számít. A település saját erőből végezte az iskola fűtéskorszerűsítését.

– Játszóteret, ravatalozót és tűzoltószertárat szeretnénk felújítani az elkövetkező években, ám idén egy helyi vállalkozó adományából végre új játszótéren fogadhatjuk a gyermekeket – mondta Pálfi Imre, Vág polgármestere. A kisebbek nagy örömét egy helyi vállalkozó 800 ezer forintja tette lehetővé, ebből a forrásból újult meg a játszótér, melynek homokágyát is a vágiak pénzéből adták össze és a munkákból is kivették részüket a dél-rábaközi település lakói. Idén a külföldről kapott tűzoltóautónak is tetőt húztak a feje fölé.

– A legégetőbb probléma a fűtés – jegyezte meg némi szójátékkal a polgármester. Az iskola új fűtésrendszerének tesztje épp a napokban zajlott. Tavaly az intézmény gázszámlája elérte az egymillió forintot, idén azonban vegyes tüzelésre álltak át, melynek jó alapot teremt – ha rövid távon is – a település saját tulajdonú erdeje. A fűtésrendszer átalakítása mintegy másfél millió forintba került.


Az utóbbi évek egyik legnagyobb beruházása a pályázati forrásból megvalósítandó sportöltöző-felújítás. Pálfi Imre elmondta: e célra 17,4 millió forintot nyert a helyi önkormányzat, melyhez 25 százalékos önrészt tesznek hozzá. Hogy ez utóbbit miből teremtik elő, erre még a polgármester sem tudta a választ, annyit azonban hozzátett, az öltöző munkálataira is komoly összefogást remél. Még az idén szeretnének egy helyi kiállítóteret létrehozni, hiszen Vág bővelkedik letűnt korok emlékeiben. A LEADER-pályázatból megvalósítandó kiállítás mellé egy hagyományőrző programot is terveznek.

– Idén is elmaradt a tűzoltószertár és az immár fél évszázados ravatalozó felújítása, ezekre sajnos nem tudunk önerőt biztosítani – mondta a polgármester. Ugyancsak forráshiány nehezíti a helyi járdák és utak felújítását, melynek költségeit több millióra becsüli a település vezetője.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az Aradi Vértanúkra emlékeztek Kapuváron - Galéria

Az Aradi Vértanúkra emlékeztek Kapuváron. Nézze meg fotós összeállításunkat! Tovább olvasom