Kisalföld logö

2017. 11. 21. kedd - Olivér 3°C | 9°C Még több cikk.

Ingyen köztéri internet Csornán

Budapest és Győr után Csornán is kiépül a rádióalapú ingyenes internethálózat.
A csornai önkormányzat legutóbbi ülésén tárgyalta és fogadta el a Vidékért Egyesület kezdeményezését, melynek eredményeképpen év végéig megvalósulhat a városi, rádióalapú internethálózat. A főváros és Győr után az országban harmadik helyen válik lehetővé, hogy a megfelelő berendezéssel akár a Szent István téri park közepéről is ingyenesen elérhető legyen a világháló.

Kovács Tamás, a gazdasági bizottság elnöke elmondta: az ötletet informatikai szaklapokból merítették, kezdeményezésüket a győri rendszer kiépítése csak megkönnyítette. Mivel a hálózati kapcsolat rádióhullámokon keresztül terjed, a meglévő győri technika közelsége gazdaságosabbá teszi mind a kiépítést, mind az üzemeltetést.
A testületi ülésen a képviselők megtárgyalták, és a következő évi költségvetésbe már be is tervezték a beruházásra szánt összeget. Ez a város részéről mintegy hatmillió forintot jelent, ugyanekkora összeggel száll be a partnerszolgáltató is. A beruházás még idén megkezdődik és év végéig az előfizetéses ügyfelek már élvezhetik előnyeit. A város három pontján elhelyezendő ingyenes hozzáférési pontok, az úgynevezett hotspotok kiépítése a következő év elejére várható. E pontok térítésmentes használatát a szolgáltató három évig biztosítja. A kiépítendő informatikai rendszer azonban nemcsak az internet használatát teszi lehetővé, hanem hálózaton belüli telefonálásra is alkalmas. Ezen túl a rendszer elemei közt lesz egy térfigyelő kamerarendszer is, ami a város közbiztonságát erősíti.

Kovács Tamás hangsúlyozta, a helyi informatikai kultúra fejlődése mellett idegenforgalmi vonzata is lehet a kezdeményezésnek, mivel a hasonló rendszerek nyugati elterjedése folytán az átutazó turisták is használhatják, ha ezt a megfelelő helyeken, határátkelőknél, város szélén jelzik nekik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felmentették a főorvost

Dr. Vályi Péter, a csornai Margit Kórház osztályvezetői beosztásból felmentett főorvosa sértőnek érzi, hogy „fejvesztés” lett a következménye annak, hogy felhívták a figyelmet a hiányos személyi és tárgyi feltételekre. Az intézmény igazgató főorvosa szerint, aki elzárkózott a javaslatok megvalósítása elől. jogszerű munkáltatói döntés született. Tovább olvasom