Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Hála és áldás a tanítóknak

A vásárosfalui evangélikus egyházközség vasárnap délután hálaadó istentiszteletre várta híveit. Az igét Ittzés János püspök hirdette, aki megáldotta a faluban tevékenykedett kántortanítók-tanítók emléktábláját.
Béres László evangélikus lelkész áldozatos munkájaként jött létre a vasárnapi evangélikus istentisztelet Vásárosfaluban.
Az imaházi hálaadó istentiszteleten Ittzés János, a nyugat-dunántúli egyházkerület püspöke hirdetett igét a közel nyolcvantagú egyházközségnek és a hazalátogató elszármazottaknak.

A püspök az ember belső értékeiről, az élet értelméről és az egyház tanításainak napjainkban szükségszerű megerősítéséről beszélt. Hangsúlyozta, elvesztettük boldogságunk és boldogulásunk alapjait, s „mint oldott kéve, hull szét nemzetünk". A statisztikákban szépen mutat a magyarok vallásossága, de a számok mögött nincsenek igazi személyes vallásos értékek. Az igehirdetés után a püspök megáldotta a helyi kántortanítók-tanítók emléktábláját, majd visszaemlékezések hangzottak el a tanítók munkájáról.

Korábban Vásárosfaluban ökumenikus iskola volt, ahová a katolikus és evangélikus vallásúakon kívül zsidó, „Mózes-vallású" gyerekek is jártak. Felolvasták több nyugalmazott lelkész üzenetét, és levélben üdvözölte az istentiszteletet a szomszéd falu katolikus lelkipásztora, Bak Tamás is.
A hálaadás végeztével Molnár Sándor polgármester fogadásra hívta az egybegyűlteket, ahol a település országos nevezetességeként említette meg a helyi, nyolc éve felújított haranglábat, melynek hangjai köszöntötték a magas vendégeket.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Háziorvos nélkül maradtak

Kónyból távozott a községben tizenhárom évig praktizáló háziorvos. Utódját keresik. Egyszer majdnem… Tovább olvasom