Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Felújított óvodában kezdődhet a tanév Enesén

Két év alatt összesen 18 millió forintból újította fel óvodáját az enesei önkormányzat.
Szombaton ünnepélyesen is átadták Enesén a gyerekeknek, illetve az intézmény dolgozóinak a felújított óvodát. Az épület az elmúlt két évben kívül-belül megszépült, pályázati támogatással, valamint az önkormányzat saját forrásaiból.

Két évig dolgoztak

Az enesei óvoda a község legrégebbi épületében működik, az 1830-as években épített Purgly–Kesserű-kúriában. A kastély a környék egyik legősibb világi épülete. Felújítását 2005-ben kezdte el az önkormányzat, a tetőszerkezettel és a külső homlokzattal kezdtek. Kicserélték a nyílászárókat és az óvoda étkezőjét újították fel, a munkálatok összesen 11 millió forintba kerültek. A beruházáshoz 5 millió forintos hitelt vett igénybe a fenntartó, 2,5 millió forintot a megyei területfejlesztési tanács pályázatán nyertek, a fennmaradó részt az önkormányzat tette hozzá. A tavalyi év krónikájához tartozik, hogy az épület udvarának kerítését az enesei szülők társadalmi munkában festették át. Ugyanígy kapott térburkolatot az óvoda előtti, közel száz négyzetméteres terület is.

Örülnek a kicsik a galériának

Idén közel 7 millió forintból belül újult meg az intézmény. Kicserélték a villamosvezeték-rendszert, a világítótesteket és a padló is másik burkolatot kapott. Teljesen felújították az egyik vizesblokkot, meszeltek, mázoltak.
Mindhárom csoportszobában galériát építettek a gyerekek legnagyobb örömére. A kúria pincéjében is elvégezték a szükséges karbantartást, így a boltíves helyiségek most a konyha tárolóhelyiségeként szolgálnak.
A költségek fele önrész volt, a másik felét ugyancsak a területfejlesztési tanács pályázata állta.

Minden épület megújult

– Az óvoda felújításával lezárult Enesén a 2002-ben kezdődött kastélyprogram – tudtuk meg Mesterházy József polgármestertől. – A község mindhárom nemesi kúriája megszépült. Az Enessey–Barcza-kastélyban a polgármesteri hivatal működik, az Enessey–Tschurl- kastélyban a művelődési ház, míg a Purgly–Kesserű-kúriában az óvoda. Tudomásom szerint kevés olyan település van, ahol három, XIX. századi világi épület maradt fenn és valamennyi önkormányzati, közösségi célokat szolgál. Enesén sikerült öt éven belül mindet felújítanunk.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több mint hatvanmillió pályázatokon

– Fontos beruházáson van túl Győrsövényház, nemrégiben ugyanis befejeződött a polgármesteri hivatal felújítása – mondta el a Kisalföldnek a 819 lelkes tóközi falu polgármestere, Hokstok Imre. A munkálatok csaknem hatmillió forintba kerültek: 3 millió 484 ezer forintot a megyei területfejlesztési tanács céljellegű decentralizált alapjából nyert el az önkormányzat. Tovább olvasom