Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Ez történt 2011-ben a Rábaközben – Csorna 40 éves város lett

Nem szűkölködött érdekes eseményekben a 2011-es esztendő Csornán és környékén. Kaptunk ígéreteket, értünk politikai viharokat. Ezekből válogattunk összeállításunkban (II. rész).

Januárban biztató információt kaptak a csornaiak országgyűlési képviselőjüktől: ha minden a tervek szerint megy, 2013-ban elkészül az elkerülőút. Azóta kiderült, nem megy minden a tervek szerint, az újabb határidő 2016. Ez idő alatt, persze a beruházást nem befolyásolva, csonka elnökséggel működött a csornai kistérségi társulás. A szilsárkányi önkormányzatnál az iskola újraindításán gondolkodtak, a mérgesi polgármester pedig a LEADER-pályázatok miatt bosszankodott. Csorna belvárosát állati vér szennyezte: 4500 liternyi folyt ki egy tartálykocsiból. A Keszeg-éren első-fokú vízminőség-védelmi készültséget rendeltek el. Dénesfán az állami erdők kidőlt fáit akarták összeszedni. A tüzelőügyet végül az illetékes államtitkár asztalára is odatették. Engedélyt viszont nem kaptak.

Csornán Tóth Tamás fiatalember mézeskalács templomot készített.
Csornán Tóth Tamás fiatalember mézeskalács templomot készített.


Februárban kórházfórum volt Csornán. A helyiek a sebészet és a szülészet jövőjét féltették. Még most, december végén sem tudjuk, mi lesz a sorsa a két osztálynak. A termálfürdő sorsa is bizonytalan volt még az év második hónapjában. Kérdéses volt, kinyit-e egyáltalán idén. A választ az összefoglaló júniusi részében olvashatják.

Márciusban politikai ügyek foglalkoztatták a csornaiakat. Az MSZP régi tagjai fiatal képviselőjüket mondatták volna le, amiért ő, állításuk szerint anyagi előnyökért, a Fidesszel egyezkedett. Az érintettek cáfoltak. Erre a hónapra datálódik a médiapályázat is. A lényeg: kössön-e közel egymillió forintos szerződést a város a szolgáltatóval vagy se? Kötött.

Áprilisban ugyancsak Csornáról állati krimiről számoltunk be. Egy kiskecskét vertek agyon ismeretlenek. Visszautalunk a politikára: az MSZP feljelentése nyomán a központi nyomozó főügyészség kezdett vizsgálatot. Nemcsak a pártnak, a szili iskolának is meglett a maga keresztje. Ünnepélyesen helyezték vissza a feszületet az intézmény falára.

Egy család a régi világból, Szíjjártóék Szanyban.
Egy család a régi világból, Szíjjártóék Szanyban.


Májusban a szanyi Interfa kft. tízmillió forintos adományt, bútorokat indított útnak a vörösiszap károsultjainak Kolontárra. Eldőlt a 86-os főút mentén élők évekkel ezelőtt indított kártérítési pere: a felpereseknek adott igazat a bíróság. Azóta pertársaságok is alakultak. Szanyban ünnepelt a Bokréta néptáncegyüttes. Alapításának nyolcvanadik évfordulóján 250 jelenlegi és egykori bokrétás lépett színpadra. Csorna pedig negyvenéves város lett. Rendezvénysorozat kezdődött a településen.

Egy kis helyi politika júniusra is jutott: Gyopáros Alpár feljelentést tett a Csukás-pálya értékesítése miatt. Arra volt kíváncsi a politikus, hova lett 171 millió forint az önkormányzat és a végső vásárló, a Tesco között. Az ingatlanos cég ugyanis ennyivel drágábban adta el a területet. Ebben a hónapban egy eddig nem tapasztalt eset történt Csornán: a Széchenyi-iskola előtt véresre vertek egy nyolcadikos fiút. Szil trianoni emlékművel gazdagodott a Lengyel család kezdeményezésével. És itt a válasz a februári csornai strandkérdésre: nem.

Júliusban felkapták fejüket a csornaiak egy bejelentésre: napelemgyár épül a városban, százhatvan főt foglalkoztat első körben. A beruházás még az ősszel megkezdődik. Nagy a várakozás, sajnos, még most is. Ugyan nem emiatt, de Turi György ebben a hónapban kiáltott fel: oszlassa fel magát a képviselő-testület. Kiáltása nem hallatszott az égig. Egy bősárkányi olvasónk lapunk figyelmét arra hívta fel, hogy a faluban nyolcméternyi szakasz kimaradt a 86-os főút felújításából. Valóban, az északi faluvégen „nem értek össze" a kivitelezők.

Bősárkányban nyolc méter hiányzott, Nagy Géza mutatta az elmaradást
Bősárkányban nyolc méter hiányzott, Nagy Géza mutatta az elmaradást


Augusztusban egy évre lezárták a szanyi Rába-hidat felújítás miatt. A napelemgyáros üzletember Csornán járt, de nem nyilatkozott. Bemutattunk egy klasszikus, régi vágású parasztgazdaságot is, Szíjjártóékét Szanyban. Tíz hektár földön gazdálkodnak, teljesen önellátók. Markotabödögén eldöntötték: nyolc gyerekkel, közel hétmillió forintos pluszkifizetéssel, de működjön a helyi óvoda.

Szeptemberben elismerést kapott a csornai szülészet: az országban a harmadik legjobbnak választották. A bezárás réme azonban ezek után is fenyegeti az osztályt. Szanyban rossz vasból tűzoltóautóra gyűjtöttek pénzt. A dénesfai polgármester pedig „beintett" egy uniós pályázatnak. Takács Lajos nem járult hozzá, hogy hétmillió forintért épüljön lábas pajta a falujában.

Az október sem múlt el napelemgyáras hír nélkül. A befektető ugyan továbbra is csendben van, pedig az önkormányzat várja a beruházást. Akár áron alul is adnák az ipari parkos területet a beruházónak. Wass Albert-szobrot avattak Szilsárkányban, a csornai Arany-iskola a harmincadik születésnapját ülte.

A november a drog jegyében kezdődött. A rendőrség bejelentése szerint drog- és tablettagyárat lepleztek le Csornán. Az előállított fiatalok azonban azt állítják, szó sincs kábítószerről, csupán színezékekről, koffeintablettákról. Kártérítésen gondolkodnak a rendőrséggel szemben. Eredmény egyelőre nincs. A csornai kistérségi társulás nyugdíjas-akadémiát indított az ősszel. Cakóházán és Rábcakapin az verte ki a biztosítékot, hogy a mosonmagyar-
óvári választási körzethez csatolják a két falut. „Semmi nem köt bennünket oda" – mondják a helyiek.

A december lomisvitával, névtelen levelekkel kezdődött Szanyban. Megvadult birkák járókelőket kergettek Csornán, egy fiatalember pedig mézeskalács templomot készített. Év végére kiderült az is: a rábasebesiek már egyáltalán nem reménykednek abban, hogy kastélyukat valaha is hasznosítják.

Olvasóink írták

  • 6. kukszi 2012. január 04. 17:04
    „Na, egy dicséretes dolog történt Csornán, a képen látható fiatalember által
    készített mézeskalács templom. Gratulálok, igazi mester munka.”
  • 5. egycsornai 2012. január 03. 19:49
    „Most komolyan! Optimizmus? Itt?? Miről beszélsz? Tudtad hogy a mai fiatalok jó része inkább elköltözik innen? Nincs miért maradni! Na igen. Miért vagyok itt? Mert még nincs meg minden pénzem az új ház vásárláshoz falun....:-)”
  • 4. merzsebet 2012. január 02. 14:43
    „Szeretem a csornaiakat túl teng bennünk az optimizmus! Csoda hogy még éltek!
    Összefogás és boldog Újesztendőt,nem firni-rini kell.”
  • 3. egycsornai 2012. január 01. 11:21
    „Sajnos vissza adhatnánk a város címet....”
  • 2. merzsebet 2011. december 31. 21:45
    „Boldog békés Újesztendőt Csornaiak és környékiek!!!”
  • 1. kroly 2011. december 31. 14:34
    „Hát ilyenek vagyunk mi csornaiak !
    BOLDOG ÚJ ESZTENDÖT MINDENKINEK!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Súlyos baleset Belednél - Helikopter vitte el a sérültet - Fotók

Súlyos baleset történt péntek délután a beled-ciráki út kereszteződésében. Két autó is az árokba… Tovább olvasom