Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 25°C Még több cikk.

Elloptak 15 hulladéktárolót

Csorna alpolgármestere szerint a város tisztaságának mértékét lakóinak hozzáállása határozza meg.
Csorna alpolgármestere szerint a város tisztaságának mértékét lakóinak hozzáállása, rendszeretete határozza meg. Papp Imre azt is elmondta, hogy a tavaly kihelyezett kilencven hulladékgyűjtőből mostanra tizenötöt elloptak.
Csornán mostanában gyakran hallani azt a véleményt – helyiek és mások részéről –, hogy szemetes a város: cigarettavégek, papírdarabok, műanyag flakonok hevernek szanaszét, és így ősszel keverednek a lehulló falevéllel. Egy korosabb helybeli szerint valamikor Csornán egy utcát neveztek Szemét utcának.

Ma már sok utca szemetes. Hozzátette azonban: igaz, a cigarettacsikk nem a járdán terem, miként a szalma sem az úttesten. Egy bősárkányi férfi állítja: harminc éve Csornára jár, és korábban gyakran látta, hogy dolgoznak az utcaseprők. Manapság viszont nem tapasztal ilyesmit.

Mi a helyzet a köztisztaság terén? – tettük fel a kérdést ezek után Papp Imre alpolgármesternek.
– A város tisztaságának mértékét lakóinak a hozzáállása, rendszeretete határozza meg – kezdte a választ Papp Imre. – A szemét ugyanis nem megy ki az utcára, legfeljebb kidobják.

Az alpolgármester elmondta, a járdákon az ingatlantulajdonosok dolga a takarítás. Van ilyen feladatuk a parkgondozóknak is, akik el is végzik a rájuk bízott terület tisztán tartását. Más közterületeken – az intézmények előtt, parkolók környékén pedig – a képviselő-testület döntése értelmében közhasznú munkások takarítanak.
Hozzátette, tavaly 4,7 millió forintba került a köztisztasági munka, amit vállalkozóra bíztak. Ám takarékossági szempontok alapján döntöttek arról, hogy ettől az évtől a polgármesteri hivatal megoldja a feladatot, melyre átlagosan három közhasznú munkás áll rendelkezésre, a költségek pedig minimálisak.

„ Nem hiszem, hogy a város kevésbé tiszta, mint korábban, ugyanakkor mindannyian felelősek vagyunk a rend megtartásáért."
– Az elmúlt évben pályázati úton kilencven hulladékgyűjtő edényt szereztünk be. Ezeknek a többségét ki is helyeztük, nagyobbrészt a városközpontba, kevesebbet a külső területekre. Sajnos nem mindenki gondolja úgy, hogy a hulladékot ezekbe kell beletenni. Nem kevésbé sajnálatos, hogy a gyűjtőedényeket egyes személyek ellopják. A tavaly kihelyezettek közül már tizenöt hiányzik, melynek darabja húszezer forint. Ezért a raktárban jobbára csak tartóoszlopok vannak, mivel az ellopottak helyére kiraktuk az tárolókat.

Az alpolgármester azzal egészítette ki az elmondottakat, hogy a szemetelők szabálysértést követnek el, és ha a cselekményük bizonyítható, eljárást lehet kezdeményezni velük szemben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Százhúsz házhely talált gazdára

Az elmúlt tizenöt évben százhúsz építési telket alakítottak ki és értékesítettek Kónyban, és még… Tovább olvasom