Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 5°C | 13°C Még több cikk.

˝Élénkebb közélet kellene˝

Kapuvár - A várpark szépsége és a város nyugodtsága mellett élénkebb közéletet szeretne Kapuváron Horváth Antal étterem-tulajdonos. Mint mondta, a szép történelmi belvárosnak vannak még kirívó pontjai.

Hétről hétre megkérdezzük Kapuvár közéleti személyiségeit arról, hogy mi tetszik és mi nem a Hanság fővárosában. Most a Rábatamásiban lakó, ám 1993 óta Kapuváron dolgozó Horváth Antal panzió-étterem társtulajdonos mondta el véleményét.

– A vendéglátóipart nem Kapuváron kezdtem, előtte szinte bejártam az egész megyét, így van némi összehasonlítási alapom a város jó és rosszabb oldalairól – kezdte a vállalkozó.

– Szeretem Kapuvár történelmi belvárosát, ezen belül is a várárok parkját, mely egyfajta nyugalom érzetét sugallja – mondta Horváth Antal.

Hozzátette, amellett, hogy a Fő tér a helyi és helyközi közlekedés csomópontja, mégsem érzi olyan lüktetőnek, ami már elhomályosítaná a nyugodt kisváros jelleget.

– Ezt annak ellenére is meg kell őriznünk, hogy a turizmus fejlődését tekintjük elsőrendű kitörési pontnak, több vendégem is méltányolja a kapuvári – viszonylagos – csendességet – mondta a vállalkozó.

Esterházy sétány Kapuváron: Horváth Antal szerint sétáló kapuváriak hiányoznak a városból.
Esterházy sétány Kapuváron: Horváth Antal szerint sétáló kapuváriak hiányoznak a városból.

Horváth Antala városról szólva elmondta, Győr felől érkezik nap mint nap Kapuvárra, a sok és szép zöldterület mellett a keleti városszél már a táblától városias jellegű. – Sopron felől érkezve Kapuvár látványa fokozatosan alakul városiassá és ez a változatosság jót tesz a város megítélésének – mondta.

– A Fő tér néhány házának stílusa nagyon elüt a belváros történelmi házsorától és ez rontja az összképet, ilyen többek közt a Hanság áruház tömbje – mondta Horváth Antal. Úgy véli, az áruház miatt kissé zsúfolt is az amúgy tetszetős Esterházy sétány.

– Úgy gondolom, összességében nem is a városképpel van a baj, sokkal inkább azzal, hogy a kapuváriak elszoktak a közösségi élettől – emlegette a város – véleménye szerint – legnagyobb negatívumát a vállalkozó.

Horváth Antal több kulturális és egyéb program, előadói est szervezésében részt vett, ám az érdeklődés nagyságával nem elégedett. – Benedek főorvos a sétálókat hiányolta, amihez én is csatlakoznék, a nyáresti beszélgető, teraszra kiülő, sétáló kapuváriak hiányoznak a városképből – hangsúlyozta Horváth Antal. – Ám a közösségi érzés fejleszthető, a keretek már megvannak Kapuváron, innen minden a helyieken múlik.

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. cornelius 2009. július 31. 20:59
    „Üdv Mindenkinek.
    <moderálva>
    Aki közéletet akar ebben az alvóvárosban annak a mostani közélet megtisztításával kell kezdeni. .....”
  • 21. lacikoko 2009. július 31. 20:02
    „moderálva off”
  • 20. lacikoko 2009. július 31. 19:51
    „moderálva off”
  • 19. lacikoko 2009. július 31. 19:51
    „moderálva off”
  • 18. lacikoko 2009. július 31. 19:51
    „moderálva”
  • 17. lacikoko 2009. július 31. 19:51
    „moderálva”
  • 16. pacalpöri 2009. július 31. 16:56
    „moderálva off”
  • 15. rick 2009. július 31. 15:37
    „moderálva off”
  • 14. prup 2009. július 31. 15:36
    „Kedves Rendező Urak!
    A kapuvári közösségi életről annyit,hogy ha körülnéznének a drága tisztelt urak,akik csak a pipát szivják és hajtják a semmit,akkor olyan programokat is lehetne ám szervezni,amin rengeteg meber jönne!!!!
    Megnézhetik a csapodi búcsú műsorát - van benne minden,ami kell és a végén egy igényes fellépéssel zárul az este,mielőtt a buli indulna!!! 2 órás élő ZSéda koncert lesz !!!!! hol van ilyen itt mostanában??? mi max csak az EDe gitározását hallhatjuk már!!! amig önök a szervezőbizottság!”
  • 13. Dr.Kotász 2009. július 31. 15:14
    „moderálva off”
  • 12. rick 2009. július 31. 15:11
    „moderálva off”
  • 11. rittersport 2009. július 31. 14:14
    „moderálva off”
  • 10. rick 2009. július 31. 13:48
    „moderálva off”
  • 9. ictus 2009. július 31. 13:40
    „moderálva off”
  • 8. rick 2009. július 31. 13:23
    „moderálva off”
  • 7. rittersport 2009. július 31. 13:15
    „moderálva off”
  • 6. rick 2009. július 31. 13:08
    „<moderálva>
    sok dologban egyetértek a vendéglős úrral...”
  • 5. pacalpöri 2009. július 30. 17:45
    „Nem keresztbe : HOSSZÁBA :-(”
  • 4. ictus 2009. július 30. 15:41
    „Ó, kedves ügyeletes hozzászólók,
    <moderálva off>
    Kennedy után szabadon....

    Ne azt kérdezd mit adott neked Kapuvár, TE MIT ADTÁL KAPUVÁRNAK!!!”
  • 3. Marcipán 2009. július 29. 17:45
    „Üdv mindenkinek!
    A programokhoz nem igazán tudok véleményt mondani, én csak szombat este időztem kicsit többet. Viszont vasárnap körülnézve a gyerekekkel azt "megállapítottam", hogy elég "vastag" pénztárca kell a borsos árak miatt. Pl.: egy töpörgyűs pizzaszelet forma ami, mondjuk a győri tescoba 250Ft, itt 600Ft volt. Sajnos figyelembe véve a kapuvári átlag fizetéseket, sok ember lehetőségeit meghaladták. Én ezekből a rendezvényekből inkább azt hiányolom, hogy "kis" pénzű családok is jól érezhessék magukat, annélkül, hogy ez a családi költségvetést 10-ezres nagyságrenddel megterhelné. Ez nem kritika csupán egy észrevétel.
    Szép napot!”
22 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tökös búcsú zsúfolt nézőtérrel

A három napos kapuvári tökös búcsút csak néha egy–egy nagyobb széllökés zavarhatta meg: több száz fős nézősereg mulatta végig a programokat. Tovább olvasom