Kisalföld logö

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -7°C | 2°C Még több cikk.

Egyenként tárgyalnak az elsősök helyéről

Kapuvár - Első tanévének vége felé jó tapasztalatokról számolhatott be a Kapuvári Térségi Iskola igazgatója. Harmath Lajos tudatta, szeptembertől erősítik a nyelvtanulást az intézményben. Idén száztizenkilenc elsősre számítanak.
– Az új tanévre csak Kapuvárról száztizenkilenc beiratkozó elsősre számítok – jelentette ki Harmath Lajos. A Kapuvári Térségi Iskola (KTI) igazgatója a beiratkozásokkal kapcsolatban hangsúlyozta, reményeik szerint legalább három elsős osztályt indítanának az intézmény iskoláiban.

A KTI-nek három tagintézménye (Veszkény, Szárföld, Babót) és egy himodi kihelyezett osztálya van. Az intézményvezető szerint ezek mindegyike indíthat szeptembertől egy elsős osztályt. Az intézmény természetesen vár a térségen kívüli településekről is gyermekeket, ám nekik kérvényezni kell felvételüket, melyről a helyi képviselő-testület oktatási bizottsága dönt. A kistérségből várhatóan tizenhét végzős negyedikes jön Kapuvárra megkezdeni felsős tanulmányait. Harmath Lajos kijelentette, szükség esetén négy ötödikes osztályt is indíthatnak szeptembertől.

7. a-s pátzays diákok: Nekik mindennap van angolórájuk. A nyelvoktatásra egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a KTI-ben.
7. a-s pátzays diákok: Nekik mindennap van angolórájuk. A nyelvoktatásra egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a KTI-ben.

– Kapuváron szinte évről évre visszatérő téma az, hogy az elsősök melyik intézményünkben kezdjenek. Valamikor a 85-östől északra a Széchenyibe, a délre lakók a Pátzayba jöttek, ám idén ezen változtatni szeretnék – mondta a KTI igazgatója. Szándékai szerint minden beiratkozó elsős szüleivel külön-külön tárgyalna arról, hogy az intézménynek és a szülőknek milyen kompromisszumos megoldás felelne meg a legjobban. Hozzátette, egy helyszínen, a Pátzayban történik a beíratás, és ezt követően irányítják a három (Gartával együtt) helybéli tagiskolába a gyermekeket. Információk szerint a gartaiak helyben maradhatnak, a beiratkozó elsősök „kitesznek" egy osztályt. A speciális képzésben részt vevő elsősöket vélhetően a Széchenyibe irányítják, ahol a személyi és tárgyi feltételek minden szempontból megfelelnek és megtalálhatók.

– A gyermeklétszám magával vonja a napközis csoportok esetleges csökkenését. Ha szükséges, három kolléga nyugdíjba mehet, az ő helyüket nem töltenénk be – mondta Harmath Lajos.

A kapuvári iskolák összevonásáról szólva az intézményvezető kijelentette, tavaly ősszel úgy indultak, hogy várhatóan sok gonddal kell szembenézniük. – Lassan vége ennek a tanévnek, de a problémákat rugalmasan megoldják a kollégák, és a gyermekek sem érzik azt, hogy összevont iskolában tanulnának. A tagintézmények megőrizhették hagyományaikat, ám az összecsiszolódás folyamatos.

Ez az összecsiszolódás a tantervben is követhető, hiszen például a nyelvoktatásra egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a KTI-ben. – Mind a Széchenyiben, mind a Pátzayban 3. osztálytól angolt és németet is tanulhatnak szeptembertől diákjaink és ha igény van rá, nyolcadikig egyre növekvő óraszámmal – mondta az igazgató. Hozzátette, a nyelvoktatásba a nyelvvizsgára való felkészítés is belefér.


A KTI intézményei

A Kapuvári Térségi Iskola (KTI) tavalyi létrehozását a helyi önkormányzat takarékossági intézkedései indokolták. Az összevont intézmény a Széchenyi István, a Pátzay Pál általános iskolákból és a gartai iskolából alakult. Három tagintézménye van Veszkényben, Szárföldön és Babóton, valamint egy kihelyezettt osztályt tartanak fenn Himodon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sportpályát avattak a Csukás-iskolában

Csorna - Sportpályát avattak a napokban a csornai Csukás Zoltán Szakközépiskolában. A szabadtéri… Tovább olvasom