Kisalföld logö

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 8°C | 19°C Még több cikk.

Dániel emlékére

Jegyzet - Elmentél s elvitted gyermekkorom egy darabját. Most még könnyes a szemem, de tudom, erősnek kell lennem, mert te sosem engednéd, hogy miattad itassam az egereket.
Mióta csak az eszemet tudom, ismertelek. A szülőszobában együtt bömböltünk, az óvodában a homokvárat ketten építettük. Reggelente az iskolába közösen bandukoltunk s a gimnáziumba is együtt jártunk. Megtanítottál fára mászni, s őrületes bicikliversenyeket rendeztünk, a háborúsdiban pedig mindig engedted, hogy nyerjek. Azt hittük, ha gyorsan csapdosunk kezeinkkel, mi is felszállunk, mint a madarak, de sosem sikerült.

Emlékszem, mikor megkaptad a motorodat... Emlékszem a csillogásra a szemedben, a széles mosolyra, a sugárzó tekintetre, amint izgatottan, pontról pontra mutattad meg a „kincs" minden egyes kis darabját. Szeretted azt a kétkerekűt. Szeretted, amint a nyergében futottak melletted a fák, széles csíkká mosódott össze a távol, s érezted a hűs szelet az arcodon. Ez volt a szenvedélyed.

Szokták mondani, hogy minden embernek olyan a halála, amilyen az élete volt. Nem sírhatok, életedhez méltóan távoztál. Ígérem, erős leszek, szüleidet, húgodat és szerelmedet támogatni fogom. Erőt öntök beléjük, azt, amit te adtál nekem.

Te már megtanultál repülni, elrobogtál a fény felé. Égi motoros, menj hát utadra, s fentről vigyázz barátaidra!

A tragédiáról pénteken számoltunk be.

Olvasóink írták

23 hozzászólás
12
  • 23. lolita 2009. április 30. 09:02
    „Igen mindig az ember a hibas ez teny de ezt tudja mindenki megsem figyelünk oda,sajnos igy megrövidül eletünk.”
  • 22. pancser 2009. április 30. 08:03
    „Nem a motorozás veszélyes, hanem általában a rajta ülő ember. Sokat motoroztam magm is, elszörnyedek, amikor a száguldó ifjakat látom. Itt nincs védő karssszéria, itt mindjárt az ember törik.”
  • 21. Ten 2009. április 29. 21:48
    „Mindenhol lehet találni hibát, csak emberek nem itt kéne keresni, az értelmetlen halált sajnos nem lehet megmagyarázni, okokat keresni, végletéig értelmetlen marad, és fájdalom a hozzátartozóknak, barátnőnek, feleségnek és barátoknak marad.
    Nyugodjanak Békében! :(”
  • 20. Goldmund 2009. április 29. 21:07
    „Azért tegyük hozzá, hogy volt egy idős ember is abban a balesetben. Őt is hazavárták...

    A cikkekből nem derül ki, melyikük okozta saját maga és a másik halálát. Épp ezért jó lett volna mégis befejezni a vizsgálatot, akkor is, ha már nem lehet a vétkest felelősségre vonni.”
  • 19. Truder 2009. április 29. 20:49
    „Súlyos veszteség...nehéz lesz kiheverni a családnak.Kívánom,hogy legyen elég erejük túlélni a tragédiát.Döbbenet,mikor a gyerekét gyászolja az ember,a legsúlyosabb csapás.Sem vádaskodás,sajnos az együtt érző szavak sem hozzák vissza őt..Biztos jó motoros volt,igaz barát,szerető gyermek..Az ilyen tragédiák döbbentik rá az embert,hogy mennyire esendő,és törékeny az életünk,hogy mennyire vigyázni kell rá.
    Mi is motorozunk,nem veszélytelen,sokszor tapasztaltam,hogy mennyire nem veszik az autósok "partnernak" a motorost,de azt is,hogy,hogy motoros társaink(néha) mennyire "vagányak".Vigyázzunk egymásra!
    14. hozzászólás Nooormális? 2009.04.29. 17:41 Szerintem semmi sértőt nem írtál.”
  • 18. 13.István 2009. április 29. 20:22
    „"Másszor meg azt gondolom:" Az ember olykor olykor figyelmetlen,és máris kész a baj! Egy este elfelejti
    föltenni az üvegbúrát,vagy éjszaka nesztelenül kiszökik a bárány..."És ilyenkor a csöngettyük mind csupa
    könnyé változnak.
    Nagy rejtelem ez. Mert ti szeretitek a kis herceget,nektek se mindegy mint ahogy nekem sem,hogy valahol a mindenségben,ki tudja,merre, egy bárány, akit nem ismerünk,legelt-e egy rózsát,vagy sem...
    Nézzetek föl az égre. És tegyétek föl a kérdést:megette vagy nem ette meg a virágot a bárány? S aszerint,igen vagy nem, meglátjátok,egyszerre megváltozik minden...
    És soha, egyetlen fölnött sem fogja megérteni,hogy ez milyen rettentően fontos!"
    Részvétem, a közlekedőknek meg elgondolkodást.”
  • 17. jirzi1 2009. április 29. 19:03
    „Sajnos a motorosokról mindig rosszat írnak.Pedig nem lehet álltalánosítani mint a cikk is mutatja.Egy motoros mindig védtelen az autósokkal szemben .Rájuk is oda kellene figyelni...”
  • 16. Cholito 2009. április 29. 18:43
    „Gratulálok, bizonyítottad is, amit írtál ,mert abszolút nem írtam olyat, hogy neked szántam a soraimat!
    És nem írtam olyat sem, hogy rossz szót írtál a srácról.Én azt a néhány sort az összes hozzászólónak szántam, összegezve, mindenki értse magára amit akar.(De ha te úgy gondoltad, vissza kell vágnod, hát arról már nem én tehetek.)Azért írtam azt amit, hogy végre megszűnjenek a hasonló hozzászólások, és látom neked csak az a fontos, hogy igazad legyen, nem az, ami nekem.
    De ha csak ez az ára annak, hogy eltűnjenek a hasonló hozzászólások, akkor:igazad van, a statisztikák nem hazudnak, és mindenki másnak is igaza van, de ha szeretnék hírdetni, NE ITT tegyék!”
  • 15. kisspistajozsef 2009. április 29. 18:41
    „IWIW-en terjeng: Egy motoros családjának a kérése:

    "Sziasztok!
    Levelemet sajnálatos okból kell,hogy megírjam...
    Talán hallottatok róla,hogy 2009.04.24-én,pénteken a pinnyei elágazóban halálos kimenetelű motoros baleset történt...
    Egy 21éves makkegészséges életvidám fiú vesztette életét...
    Győrvári Dániel...
    A párom fia volt...
    Temetésén szeretnénk,ha minél több motoros venne részt,motorral motorosruhában!
    Szeretnénk,ha Danit motorbőgés kísérné utolsó útján...
    Ő is ezt szeretné,a motor volt az élete...
    Kérlek Titeket,hogy értesítsetek minden motorost,akit tudtok!
    A temetés 2009.05.01-én lesz,Gyóróban, délután 2-kor.
    Segítségeteket előre is köszönöm!
    Ibolya"”
  • 14. Nooormális? 2009. április 29. 17:41
    „Örülök, hogy tízből akd egy ember, aki érti amit olvas.
    A fiatalemberről egy rossz szót sem írtam, miután nem ismerem a körülményeket.
    Mindazonáltal amit leírtam igaz, mint ahogyan igaz az is, hogy hihetetlen mértékben gyarapszik a funkcionális analfabéták száma.”
  • 13. Cholito 2009. április 29. 17:04
    „Szánalmas, amit az emberek csinálnak. Hogy lehettek ennyire kegyetlenek?Hogy lehet részvétet nyílvánítani, miközben statisztikákkal dobálóztok?Azt hiszed megírod a véleményed, és akkor igaz?Úgy gondolod mindenhova megmondod a frankót és akkor letelt a napod?Nézzél tükörbe, mielőtt nekiállsz gépelni!Egyetértek vizipocokkal!Mit tennél, ha a te szeretted halna meg?Az ilyen emberek teszik azzá az országot, ami!
    Az íróhoz:nagyon szép cikk, szerencsés vagy, hogy ilyen jól ismerted Danit, mert nagyon jó ember volt!
    Több ilyen ember kellene erre a bolygóra!
    Ha valakinek nem lenne világos, a hozzászólásoknak a részvétnyílvánításokról, és a megemlékezésról kellene szólnia!Nem kell arról irogatni, hogy hogy történt a tragédia, és ki volt a hibás.
    Kicsit legyetek emberségesek, hogy a családja és barátnője méltón gyászolhassa.
    Nicky, őszinte részvétem!A családnak szintén.
    Valószínűleg egy gimnáziumnyi ember most úgy érez, ahogy én, remélem Dani látja fenntről, hogy mennyien szerették.

    K.Viki”
  • 12. zsudi88 2009. április 29. 15:49
    „igaza van a 10.-nek felesleges már a miértekre választ és a hibákat keresni, ami történt sajnos megtörtént:( Ismertem Danit és valóban nem a száguldásról volt híres.”
  • 11. Gabesz01 2009. április 29. 15:22
    „1300 ccm, 197 LE, 220 önsúly, "A" kategóriás jogosítvány, 21 betöltött életkor. inkább itt keresném a hibákat. Részvétem a hozzátartozóknak, látásból ismertem a srácot.”
  • 10. nemethgabi 2009. április 29. 13:22
    „Ez az élet igazságtalansága. Kereshetnénk a miértekre a választ, de sajnos már értelme nincs. Dani nem volt egy megfontolatlan ember, szeretett élni, nem ezt érdemelte a sorstól. Erika mint szülő kívánom, hogy a sors segítsen át ezen a borzalmon. Részvétem!”
  • 9. Enccssi 2009. április 29. 12:03
    „Ez a jegyzet nagyon szép:) És ráadásul minden szó igaz...Nooormális? ! TARTS MEG A VÉLEMÉNYEDET! Nem tudhatod, hogy minden motoros a statisztákhoz hasonlóan közlekedik...Én nem kivánom hogy érjen téged is ilyen fájdalom, mint amin most átmegy a család, de legalább fontold át azt, hogy miket írsz le...Senkinek nincs szüksége most arra, hogy felhozd a hülye statisztikáidat...Mert a lényegen nem változtat az sem! Egy olyan csodálatos és kedves fiú ment el, akit mindenki szeret és soha nem felejtjük el...!”
  • 8. petya1648 2009. április 29. 11:56
    „Akik statisztikákkal dobálóznak, azoknak fogalmuk sincs semmiről, valahol olvastak valamit és azt most itt adják tovább. Az ilyen embereknek nem itt helyük. Részvétem a Családnak!”
  • 7. vizipocok 2009. április 29. 09:57
    „Kedves Nooormális? !
    Ön is csak addig a pillanatig gondolkodik így,amíg az ön családjában,vagy környezetében nem történik ilyen tragédia!Ön is felelőst keresne,hibáztatna....de biztos vagyok abban,hogy saját szerettére rosszat vállrángatva nem mondana.Kicsit képzelje bele magát a gyászoló család helyzetébe...arra van most a legkevésbé szükségük,hogy az önéhöz hasonló véleményeket halljanak.Joga van véleményét kinyilvánítania,de kérném önt fontolja meg ,hogy ezt milyen formában teszi!
    Én csak egy vagyok a sok ember közül,aki Danit szívében gyászolja,sem családtag,sem rokona nem voltam neki.
    Róla már csak jót,vagy semmit-akárhogy is történt a baleset.Részvétem a családnak:Gyurinak,Erikának és a hozzátartozóknak.”
  • 6. kisspistajozsef 2009. április 29. 06:36
    „Kedves Nicky!

    Nooormális? nevű felhasználó nem a barátodat véleményezte, csupán a statisztikát említette, ami jogos, és egyetértek vele!
    Elmondásod szerint is Dani kipróbálta, "mit tud a motor", így már szabályt sértett, és veszélyeztette a közledesé biztonságát, amivel egyidőben felelősséget is vállalt az esetleges következményekre! Azt, hogy ki votl a hibás e balesetben, lehet elemezni, de nem érdemes, mert a motor nem 90-el ment, az idős úr meg nem adott elsőbbséget, vagy talán nem is látta a motoros "gyors" közeledését!

    Hozzáteszem, statisztikákról(!) lehet beszélni, aminek minden esetben haláleset a vége! Sajnos!
    Kitartás az elhunytak (ne feledkezzünk meg az idős úr családjáról sem!!!) hozzátartozóinak!”
  • 5. Nicky 2009. április 29. 00:02
    „Kedves Nooormális?...

    Mint a motoros barátnője, közölném veled, hogy sokat ültem mögötte és sok jó baráttal motorozott együtt, akik biztosan állíthatják, hogy nem a száguldozásáról volt híres. Nem azt állítom,hogy sosem próbálta ki "mit tud a motor"!!! A statisztikák szerint azonban az autósok sem vétlenek! erre felhívnám szíves figyelmed! Kívánom Neked ezt a fájdalmat, amit én és a családja átélünk!!! Remélem, lesz benne részed!!!!!!!”
  • 4. oresz 2009. április 28. 21:22
    „Dani egy nagyon sajnálatos baleset áldozata lett...nem értem miért kell a történtek után azon rágódni ki volt a köz és önveszélyes...ami történt megtörtént...sajnos változtatni nem lehet!
    Nagyon szép cikk Szandra! Nyugodj békében Dani...szívünkben tovább élni fogsz!
    Családodnak barátnődnek és minden hozzátartozódnak kitartás!”
23 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kapuvári partnercég is érintett lehet

Kapuvár–Miskolc - Egy kapuvári cég is érintett lehet abban a csalási ügyben, melyben osztrák… Tovább olvasom