Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Büszkék adójukra a virilisták

A város harminc legnagyobb adófizetőjét köszöntötték a napokban a kapuvári városházán. A virilistáknak dr. Biró Péter polgármester és Tóth Balázs, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke adott át emléklapot.
Amint elhangzott, Kapuvár 2,3 milliárd forintból gazdálkodik évente, aminek jelentős részét teszi ki a vállalatok, vállalkozások által befizetett iparűzési adó. A városban 4400 aktív kereső dolgozik, ebből 2800-at az a harminc cég foglalkoztat, amelyeknek képviselői meghívást kaptak az ünnepségre. A város örül a gyárak, üzemek fejlődésének, mivel az általuk fizetett adóból lehet a települést is szépíteni, csinosítani.
Tóth Balázs, az iparkamara elnöke kérte a vezetőket, hogy továbbra is becsületesen tegyenek eleget adózási kötelezettségeiknek. „ Legyenek büszkék arra, hogy a legtöbb pénzt fizetik be a kapuvári költségvetésbe, hiszen ebből működtetik a kórházat, az iskolákat, az óvodát, a bölcsődét, és ezzel szolgálják a jövő generációinak érdekeit ” – mondta az elnök.
A Kisalföld arról kérdezte a cégvezetőket, büszkék-e az elismerésre, vagy inkább szívesen átadnák a címet másnak.
Cserpes István, Cserpes Tejüzem: – Természetesen büszke vagyok rá, hogy tejüzemem az elsők között van és egyáltalán nem bánkódom. Tisztában vagyok vele, hogy adózni kell, és ha jól megy a vállalkozásom, akkor örömmel teszek eleget ennek a kötelezettségemnek.
Bujtás Vince, Kapuvári Ruhaipari Rt.: – Éppen arról beszélgettünk a kollégákkal, hogy amíg meghívnak bennünket erre az ünnepségre, nincs baj. Jó tudni azt is, hogy az általunk befizetett adókból gyarapodhat és fejlődhet a város, így szívesen fizetjük be a pénzt.

Kapuvár harminc legnagyobb adófizetője

Ringa Húsipari Rt., Rába MVG Rt., Diadal rt., Kapuvári Ruhaipari Rt., Kisalföld Volán Rt., RAS kft., ÉDÁSZ Rt., OTP Rt., Mol Rt., Böllér Kft., Szerencsejáték Rt., Allianz Hungária Biztosító Rt., Westel Mobil Távközlési Rt., Pannon-Víz rt., Magyar Posta Rt., Hanság COOP Rt., Aral Hungária Rt., Penny Market Rt., Ambrózia kft., Lövér Sütő Rt., Econorm kft., Vas-Villamos Szolgáltató ISZ, Kereskedelmi és Hitelbank Rt., Kisalföldi Erdőgazdaság Rt., Gál Imre és Fiai Kft., Kaputank Kft., Griff Kft., MÁV Dunántúli Kft., Cserpes István, Villamos Szerelési Kft.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öt verseny a Rábcatorokban

Tíz község nyolcvan diákja vett részt az enesei iskolában azon a hagyományos vetélkedőn, melyen… Tovább olvasom