Kisalföld logö

2018. 05. 24. csütörtök - Eszter, Eliza 16°C | 27°C Még több cikk.

Az ingyentelek nem váltotta be a reményeket

Vág - Intézményeinek fenntartására helyezi a hangsúlyt a vági községháza.

A polgármester szerint az egyforintos telekakció nem váltotta be a reményeket. Nincs saját erejük fejleszteni.

– Nem teljesen újoncként próbálom településünk ügyét továbbvinni, azon túl, hogy elődömnek is elévülhetetlen érdemei vannak – mondta Pálfi Imre, Vág polgármestere a Kisalföldnek. Az előző négy ciklusban képviselő-alpolgármesterként tevékenykedő településvezető elmondta, a tenni akarás indította el tavaly a polgármesteri szék megszerzéséért. Most legfontosabb feladatának a még megmaradt helyi intézmények megőrzését tekinti.

– Ezzel a község népességmegtartó erejét is növeljük, hiszen óvodánk és alsó tagozatos iskolánk is van – tette hozzá. Néhány éve kezdett népességnövelő akciójuk, az egyforintos telekakció azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A napjainkban 565 lakosú község új betelepülői inkább a most is nagy számban található kész házakat részesítették előnyben.

Az idei költségvetés első egyeztetésén már túl vannak. A számokkal nem igazán elégedett a településvezető.

Pálfi Imre: A helyi intézmények megtartása a legfontosabb feladatunk.
Pálfi Imre: A helyi intézmények megtartása a legfontosabb feladatunk.


– Az első olvasatra 74 milliós büdzséből bizony semmiféle fejlesztésre nem lesz pénzünk, hiszen az említett intézményekre a normatíván felül is évek óta költünk: az óvodára 2,1, az iskolára 3,6 milliót – mondta Pálfi Imre. Hangsúlyozta: takarékossági intézkedéseket vezetnek be, többek közt fatüzelésre állítják a fűtési rendszereket. Utóbbiról kijelentette, ez nem lehet hosszú távú koncepció, hiszen erdeinket kizsákmányolva sem járunk jól, a fatüzelés csak túlélési stratégia.

A fejlesztési irányokról szólva elmondta: csak a pályázatokban bízhatnak annak ellenére is, hogy a hasonló nagyságrendű községeknek évek óta nincs lehetőségük a szükséges pályázatokban részt venni. A vágiak járda- és útfelújításra, játszótérre, a ravatalozóra vagy éppen a tűzoltószertár felújítására szeretnének pályázati forrásokat. Pálfi Imre szerint a játszótér-felújítás tervét sem vetették el. A jelenleg némi működési hitellel terhelt költségvetési forráshoz adott vállalkozói hozzájárulással új, uniós normáknak megfelelő játszóterük lehet a vági gyermekeknek. A polgármester hozzátette: a helyi civil szervezetek és a képviselő-testület tagjainak társadalmi munkája nélkül nem működhetne rendesen a település.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felolvasás éjfélig Csornán

Egy országos kezdeményezés részeként a Martincsevics Károly Városi Könyvtárban felolvasóestet… Tovább olvasom