Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 8°C Még több cikk.

Az államvédelem részese lehetett az elhantolásnak

A farádi evangélikus temető rejtélyes elhantolásait nem vizsgálja tovább a Nemzeti Nyomozó Iroda. A kutatás során kiderült, nem '56-osok, hanem 1953-ban eltemetettekről van szó. A hamvakat Farádon ökumenikus szertartás keretében helyezik örök nyugalomra.
– A Győri Ügyészségtől kapott információk alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNYI) befejezte a nyomozást a helyi evangélikus temetőben kihantolt ismeretlen személyek után – tájékoztatta a Kisalföldet Szalai Zoltán farádi polgármester. Hangsúlyozta, a kutatás során sem az elkövető, sem a két áldozat kilétére nem derült fény. Annyi azonban a jelen információk szerint bizonyossá vált, hogy nem a helyi hagyomány által számon tartott 1956-os évben, hanem három évvel előbb, 1953-ban temethették jelöletlen sírba a máig ismeretlen áldozatokat.

A maradványok az első feltárásnál.
A maradványok az első feltárásnál.


Ahogy a polgármestert tájékoztatták, vélhetően az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) volt az „elkövető", tehát a már lapunk által is megírt történet az éjszakai teherautókról (Kisalföld, 2012. január 17., „ÁVH-sok Farádon") helytálló lehet. Arról, hogy az ÁVH mit keresett a farádi evangélikus temetőben és miért jelöletlen sírokba temették a ládákat, egyelőre nem lehet semmit tudni.

Az NNYI feltárása után visszatemették a ládák helyét áprilisban.
Az NNYI feltárása után visszatemették a ládák helyét áprilisban.


Szalai Zoltán elmondta, a női és férfimaradványok egyelőre a fővárosban vannak, hazaszállításukról azonban a közeljövőben gondoskodnak. – A Magyar Nemzetőrség megyei szövetségével, mely komoly részt vállalt mind a feltárásban, mind a kutatásban, együtt úgy döntöttünk, hogy megfelelő alkalommal, ökumenikus szertartás keretében az evangélikus temetőben helyezzük végső nyugalomra a hamvakat – mondta Szalai Zoltán.
Amint arról már beszámoltunk, a Magyar Nemzetőrség megyei szövetsége egy – szerintük – 1956-ban történt eseménynek járt utána ez év elején Farádon. Németh Sándor, a megyei szövetség egyik farádi tagja akkoriban elmondta, információik szerint 1956 novemberében egyik éjjel az ÁVH egy Csepel teherautója érkezett Farádra, amely – az elbeszélések szerint – három ismeretlen tartalmú ládát szállított. A teherautón ülő ávósok két sírásót parancsoltak ki az evangélikus temetőbe, akikkel felszedették a sírkert elhagyatott részén a gyepet, majd nagy titokban elhantoltatták a rejtélyes faládákat.

Januárban megtalálták a jelöletlen sírokat.
Januárban megtalálták a jelöletlen sírokat.


Ezt követően a felszedett gyeptéglákat visszahelyezve eltüntették az ásás nyomait. Az éjszakai látogatók aztán ráparancsoltak a sírásókra, „ha nem akarnak ők is odakerülni, akkor tartsák a szájukat". A sírásók évtizedekig hallgattak, mígnem egyikük, a már akkor Győrben élő Tóth Imre halálos ágyán elmesélte fiának azt a titokzatos novemberi éjszakát, mely alapján aztán megindult a kutatás a farádi temetőben.
A szükséges előzetes engedélyeket megszerezvén az egyik hétvégén megtalálták az elhantolt ládákat. Ezt követően az NNYI munkatársai jártak Farádon és három helybéli segítségével teljesen feltárták a januári eset után visszatemetett sírokat. Az akkori akcióban részt vett dr. Susa
Éva igazságügyi antropológiai szakértő Budapestről, valamint dr. Tóth Zsuzsanna győri igazságügyi orvos szakértő is.

– Az újból megbontott sírból végül két ember maradványai kerültek elő. A férfi- és női csontmaradványokat az NNYI munkatársai magukkal vitték további vizsgálatra Budapestre – derült ki a tájékoztatásból.
– Maradványaikat feltalálási helyükre hozzák majd vissza, jelenlegi tudásunk szerint magukba rejtve titkukat is...

 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szülőfaluja is támogatja a fiatalembert

Mindkét lába lebénult egy nyári baleset során Szabó Lőrincnek. A pásztori származású fiatalember… Tovább olvasom