Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Áttelepítik a kopjafákat a Honfoglalási parkból

Új helyre telepítik a kopjafákat a kapuvári Honfoglalási parkból. A területen egy szegedi cég szeretne áruházat építeni. Ha ez nem sikerül, a temető mellett húzzák fel az üzletet.
Megkezdték a kapuvári Honfoglalási park kopjafáinak áttelepítését. A munkálatokra egy képviselő-testületi határozat adott felhatalmazást, a kivitelezést egy szegedi kertépítő vállalkozás végzi. A kopjafákat a Rábaközi Művelődési Központ és a 85-ös főút közötti parkban állítják fel, a munkások ott is megkezdték a talaj előkészítését.

Új helyre kerülnek: Egy szegedi vállalkozás munkatársai – akik megijedtek a fényképezőgéptől – telepítik át a kopjafákat.
Mint ismert, a Honfoglalási parkban egy szegedi cég álmodott üzletközpontot, miután az önkormányzat ezt az ingatlant ajánlotta fel a befektetőnek a temető melletti terület helyett. A szomszédban lakók azonban továbbra is tiltakoznak az ellen, hogy házuk mellett áruház épüljön. Gyűjtöttek már aláírásokat, nemrég pedig népszavazást kezdeményező, aláírásgyűjtő íveket nyújtottak be a polgármesteri hivatalhoz hitelesítésre. Borsodi Tamástól, a város jegyzőjétől megtudtuk: a hitelesítés várhatóan jövő hét elejére befejeződik. Az íveket a kapuvári választópolgárok 15 százalékának kell aláírnia ahhoz, hogy kiírják a népszavazást. Erre – ha minden a gyűjtők tervei szerint alakul – augusztus végén kerülhet sor. Ahhoz, hogy a szavazás érvényes legyen, a választók 50 százalékának kell az urnához járulnia.
A kezdeményezők elszántak, mint mondják, minden követ megmozgatnak, hogy a parkban ne épüljön meg az üzlet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hívogató idegenforgalmi táj a Hanság

A jó idő a jó levegőre invitálja a kirándulni vágyókat. Nem kell messze menniük a rábaközieknek,… Tovább olvasom