Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Átalakul a gimnáziumi képzés Csornán - Nyilatkozott az igazgató

Egy kormányrendeletből kiderül, országosan nyolcvan településen szűnhet meg a gimnáziumi képzés. Köztük például Csornán.

A Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban már négy éve nincs klasszikusan gimnáziumi oktatás. A diákok ugyanis fakultatív módon rendvédelmi képzésben részesülnek.

A változás az, hogy 2016 őszétől ez az osztály szakközép-iskolai keretek között és feltételekkel működik majd.

A gimnáziumi szakot tehát úgynevezett kifutó rendszerrel szüntetik meg.

– Az átalakítás részletei ismertek voltak már előttünk, nem érte a tanári kart váratlanul az intézkedés-fogalmazott a Kisalföldnek Kovács Istvánné igazgató.

– Ennek megfelelően készült már el programunk, kerettantervünk is. Iskolánk neve is megváltozik. Szakgimnáziumként működünk a továbbiakban. A fenntartónk a Nemzetgazdasági Minisztérium lesz.
Arról egyelőre nincs adat, hogy hány iskolában szűnik meg emiatt a gimnáziumi képzés.

Kovács Istvánné kérdésünkre elmondta: jelenleg 399 diák tanul a csornai Hunyadiban. A végzős, gimnázium-rendvédelmis osztályban 33 tanuló ballagott.

Ősszel ugyanezen a szakon 34-en kezdik meg tanulmányaikat. A hunyadisoknak körülbelül egyharmada csornai, a többiek leginkább a környékbeli településekről érkeznek.

A rendvédelmi mellett az ügyviteli, illetve a pedagógiai szakot választhatják az intézménybe jelentkezők.

A Kisalföld megtudta: a Szilágyi Erzsébet kollégium július elsejétől „leválik" a gimnáziumról és önálló intézményként működik tovább

Előzmény:

A blogbejegyzés szerint május 21-én jelent meg a  Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában működő egyes szakképzési feladatot ellátó köznevelési intézmények fenntartóváltásával összefüggő intézkedésekről szóló 120/2015. (V. 21.) kormányrendelet, amelynek fő része meglehetősen rövidke, mindössze két paragrafusból áll, de melléklete annál súlyosabb, nem csak amiatt, hogy közel száz oldalon sorolja, hogy mely oktatási intézmények maradnak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) és/vagy a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter (NGM) fenntartásában; a már május 22-én hatályba lépett jogszabály eredményeként ugyanis nagy valószínűséggel több mint 80 intézményben szűnik meg a gimnáziumi képzés, de ezek közül 31 olyan térségközpontban is, ahol ezzel elvész a helybeni gimnáziumi oktatás lehetősége is, lévén, hogy nincs másik gimnázium a térségben - írta Berkecz Balázs.

Berkecz Balázs egy hosszű listát is közölt, amelyből arra következt, hogy még idén, de legkésőbb jövő szeptembertől felmenő rendszerben kivezetésre kerül a gimnáziumi képzés.

A csornai Hunyadi János Gimnázium is ezen a listán szerepel.

A teljes listát ide kattintva találja >>

BVajon tényleg nem lesz gimnáziumi képzés a csornai iskolában?
Vajon tényleg nem lesz gimnáziumi képzés a csornai iskolában?



A Magyar Szocialista Párt Rábaközi Szervezetének közleménye:


"Tegnap a csornai önkormányzat képviselő-testületi ülésén Dani Richárd képviselőnk több kérdést is feltett dr Bónáné dr Németh Katalin polgármesternek. Arra a kérdésre, hogy a Kisalföldben megjelent hír szerint Csornán megszűnik a gimnáziumi képzés, mit tud erről a polgármester, és szándékozik-e tenni valamit, képviselőnk elképesztő válaszokat kapott. A polgármester asszony azt mondta, hogy erről nem tud, még nem volt ideje újságot olvasni, mert dolgozott. Egyébként ha megkérdezik, akkor el fogja mondani, hogy ezzel nem ért egyet, mert Csornán lennie kell gimnáziumnak.

Nem a polgármestertől, a csornaiaktól, a rábaköziektől kérdezzük. Rendben van az, hogy az ellenzéki képviselő, aki főállásban máshol dolgozik, tájékozottabb, mint a polgármester? Indok az egy főállású polgármestertől, hogy még nem olvasott újságot, pedig mögötte egy egész hivatal, állítólag egy kiváló országgyűlési képviselő dolgozik, és ahogy a kampányban állították, a kormány is mögötte áll? Aztán mégis csak az újságból tájékozódik? Rendben van az, hogy a május 21-én megjelent kormányrendeletről még csak nem is tudnak? Rendben van az, hogy a polgármester majd nemet mond, ha megkérdezik? Most mondjuk, nem fogják megkérdezni! Nem szokásuk. Más érintett települések polgármesterei már aláírásokat gyűjtenek, demonstrációt szerveznek, pedig nem kérdezték meg őket.

Nem szeretnénk rémhíreket kelteni. A csornai Hunyadi János Gimnázium nem szűnik meg, aki ide adta be a jelentkezését, nyugodt lehet. Kis utánajárással az önkormányzatnál is tudhatták volna, hogy nem megszűnésről, hanem átalakulásról van szó, a közkedvelt rendvédelmi, pedagógiai és közgazdasági képzés továbbra is elérhető az intézményben. Számunkra az egyetlen rémhír a polgármester tájékozatlansága" - olvasható a Magyar Szocialista Párt Rábaközi Szervezetének közleményében.

A Fidesz-KDNP csornai frakciójának reagálása a MSZP Rábaközi Szervezetének közleményére:

"Sajnálattal tapasztaljuk, hogy az önkormányzati választások óta eltelt több mint fél évben a csornai baloldal egyértelművé tette, hogy nem kíván részt venni a város fejlődését szolgáló munkában.

Felháborítónak tartjuk, hogy nyilatkozataikban folyamatosan csúsztatnak, és félretájékoztatják az olvasókat a helyi témákat illetően, legyen szó a városi fejlesztéseket érintő pályázatokról, a hivatal átalakításáról vagy épp legutóbb a Hunyadi Gimnázium kapcsán, ahol a polgármester a megjelentekkel ellentétben nem a gimnázium sorsáról beszélt, hanem az intézményben folyó képzésről.

Emlékeztetni szeretnénk Papp Józsefet arra a tényre, hogy az önkormányzati választások során csúnyán leszerepeltek, sőt 2006. óta ez minden választásra igaz. A helyi választók tehát már elmondták véleményüket a csornai szocialistákról.

A Fidesz-KDNP felszólítja Papp Józsefet és a csornai MSZP-t, hogy amennyiben segíteni nem szándékoznak, legalább ne akadályozzák Csorna Város Önkormányzatának munkáját, a város fejlődését.
Felhívjuk továbbá a képviselő testületben helyet foglaló baloldali képviselők figyelmét arra, hogy a beiktatásukkor nem arra tették le képviselői esküjüket, hogy a médián keresztül üzengessenek, hanem arra, hogy Csorna lakóinak javát szolgálják!" - olvasható a Fidesz-KDNP csornai frakciójának közleményében.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

NAV: a Kapuvári Hús Zrt. tartozása több mint tízmilliárd forint

A társaság egyes vezetői ellen büntetőeljárást indítottak a pénzügyi nyomozók különösen nagy értékű költségvetési csalás megalapozott gyanújával. Tovább olvasom