Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

Átadta községe múltjának emlékeit

Acsalag - Nyugdíjas, Németországban élő vegyészmérnök dolgozta fel szülőfaluja, Acsalag néprajzát. Dr. Nagy Miklós munkájával az idei Szülőföldünk honismereti pályázaton első díjat nyert.

Olyan kincseket gyűjtött össze, melyeket a mai fiatalok már nem is ismernek. ˝Kötelességemnek érzem, hogy összegyűjtsem és a fiataloknak átadjam községünk múltjának emlékeit˝ – mondta a portálunknak a szerző.

Dr. Nagy Miklós a németországi Sinzingben él. Szervezi lakóhelye és Csorna testvéri együttműködését, valamint ő az, aki minden évben előrukkol a kisalföldi templomokat festményeken megörökítő naptárral.

– A huszonnegyedik órában vagyunk, ha most nem lépünk, örökre elvesznek múltunk apró emlékei – jegyezte meg. – Én vállaltam, hogy összegyűjtöm Acsalag hagyományait, szokásait, melyeket talán már a fiatalok nem is ismernek. Minden ember, amikor meghal, rengeteg emléket visz magával a sírba. Igyekeztem megtalálni ezeket az értékes embereket, és megmenteni a kincseket, melyeknek birtokában voltak. Ilyen volt például az 1902-ben született Bendes Jóska bácsi. 90 esztendős volt, amikor meghalt, tőle nagyon sok történetet sikerült átvennem. A vele készült beszélgetések alapján írtam meg 1978-ban az Acsalag története című könyvet, aztán 1982-ben Acsalag néprajzát.

Dr. Nagy Miklós olyan kincseket gyűjtött össze, amelyeket a mai fiatalok már nem is ismernek.
Dr. Nagy Miklós olyan kincseket gyűjtött össze, amelyeket a mai fiatalok már nem is ismernek.

Újabb kiadványában Dr. Nagy Miklós feldolgozza a település gazdasági életének alakulását, a helyiek és a Hanság viszonyát. Ír a halászatról, a rétgazdálkodásról, a nádaratásról. Bendes József emlékezetének segítségével arról is képet kaphat az olvasó, hogy nézett ki a falu a múlt század elején. Az adatközlő beszámolt egy, a mestergerenda szerint 1680-ban épített ház jellemzőiről is, melyet 1926-ban bontottak le. Szintén az idős helybeliek elmondása alapján írta le a szerző a különböző ünnepi szokásokat. A farsangról, a húsvétról, a májusfaállításról, a pünkösdről, búcsúról, adventről, karácsonyról, de a lakodalmi szokásokról is. Ízes történetek is helyet kaptak a boszorkányokról, betyárokról és régi, évszázados acsalagi anekdotákat is megörökít Dr. Nagy Miklós.

A szerző szeretné, ha műve kiadásban is megjelenhetne. Az önkormányzatnak saját forrása nincs erre a célra, de figyelik a pályázatokat és próbálnak pénzt szerezni a megjelentetéshez.

Olvasóink írták

  • 2. lolita 2009. augusztus 22. 11:30
    „Igen Baradlay!Nem irtal valotlant!”
  • 1. Baradlay 2009. augusztus 20. 02:02
    „Kulfoldon kell elni,hogy IGAZ magyar legyen valaki!!!!!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vezetőváltás a premontreieknél

Csorna - Kormányzó perjel irányítja a csornai premontrei apátságot tegnaptól. Fazakas Zoltán Mártont… Tovább olvasom