Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Aszfaltozás és hagyományok

A járdákat és a Hunyadi utcát aszfaltozzák Enesén. Az idei az ˝Enesei alkotók éve˝, melyhez programsorozat kapcsolódik.
– Nyolcmillió forintnyi – pályázat híján – saját forrás jutott idén több száz méter járda felújítására – beszélt ez évi beruházásaikról Mesterházy József enesei polgármester. A Hunyadi utcában is több munkagép kezdte meg a munkát a második szakasz aszfaltozásakor.

– A 2014-es év úgy tűnik, pályázati források nélkül múlik el Enesén. Ám egy tavalyi pályázat nyomán idén augusztusban érkezik meg az önkormányzati feladatok ellátására vásárolt kilencszemélyes autóbuszunk – mondta a község vezetője. Hozzátette: a busz garázsát és a hozzá tartozó tárolók kialakítását is saját pénzből fedezik.

Mesterházy József: A napokban a Hunyadi utcát javítják a szakemberek.
Mesterházy József: A napokban a Hunyadi utcát javítják a szakemberek.

– A község- és a kultúrház külső felújítását a következő hónapokban kezdjük meg. Ebbe beletartozik a faluközponti füves sportpálya és a játszótér világításának elkészítése is – mondta a polgármester. Az iskola is kap egy új színpadot, valamint a szülői munkaközösség és a községháza összefogásával egy nyitott, 60 négyzetméteres szín is épül Enesén.

– Nem túlzás, ha azt mondom, az elmúlt évek munkájával a környék legvirágosabb községévé vált Enese, melyhez áprilisban új virágkonténereket is kitettünk – fogalmazott a községi vezető.

Az élénk közéletet jelzi a 2014-es év tematizálása is, „Enesei alkotók éve" megnevezéssel. Az elmúlt hónapokban helyi zenészek és képzőművészek mutatkoztak be a nagyközönségnek, az értékek újabb bemutatásaként a falu kézművesei tartanak programot az ősz folyamán.

– A hagyományok, a helyi értékek bemutatása júniusban is folytatódik, akkor rendezik meg a hagyományok napját. Június 21-én a testvérközségek részvételével – Bős és Csíkszentmihály – székely kaput is avatunk Enesén – jelentette ki Mesterházy József.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Százötmillió az ablakban

Önkormányzat nem várt még úgy végrehajtási eljárásra, mint manapság a csornai. Ha megindul, talán az… Tovább olvasom