Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

A tatárszentgyörgyi gyilkosság után a Rábaközbe menekülnének

Tatárszentgyörgy - A Rábaközbe költöztetné családját a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság áldozatainak szomszédja. Horváth Attila menekülne, „mert félelemben nem lehet gyereket nevelni". Úgy véli, ha kapna lakást és munkát, könnyen beilleszkedne az új környezetbe.

Csendes, rendezett település Tatárszentgyörgy Pest megyében, a fővárostól alig ötven kilométerre. 1946 lakosának 30 százaléka roma származású. Jó részük a Fenyves soron él. A február 23-i kettős gyilkosság óta rettegésben. Azóta roma polgárőrség is szerveződött, éjszakánként járőröznek. Vigyáznak értékeikre, családjaikra. Horváth Attila is közéjük állt. A férfi alig száz méterre lakik a felgyújtott háztól. Menekülne Tatárszentgyörgyről. Bárhová, ahol biztonságban tudhatja szeretteit. A tévében hallott Dénesfáról, ahol a falumentő akcióban nagycsaládokat fogadnak önkormányzati bérlakásokba.

„Nem tudunk itt élni, éjszakánként rettegünk, félünk" – mondta a telefonba, amikor szerkesztőségünket hívta. A Kisalföld meglátogatta a Horváth családot Tatárszentgyörgyön.

A Fenyves sor poros, szűk utca a falu szélén. Horváthék portája rendezett, új ház. Érkezésünkre népes gyereksereg szalad ki. Vendéglátóinktól három és még a szomszédságból is vagy nyolc. Ők mind a Rábaközbe vágynak. Szüleiktől azt hallották, az ország másik végén békében élhetnének. Az utca végén a gyilkosság színhelye, üszkös gerendák, kormos falak. „Ott történt a borzalom" – mutatja Horváth Attila.

Horváthék mindent hátrahagynának, ha a biztonságban lehetnének a Rábaközben. Fotók: H. Baranyai Edina
Horváthék mindent hátrahagynának, ha a biztonságban lehetnének a Rábaközben. Fotók: H. Baranyai Edina

„A dolgos kézre ott is szükség lehet"

– A tragédia után a családomat Budapestre menekítettem – meséli a családfő. – Néhány napig autóban aludtunk, aztán egy ismerős lakásában húztuk meg magunkat. Tovább sajnos nem maradhattunk, hát hazajöttünk. Úgy döntöttünk, elmegyünk innen, nem akarom félelemben nevelni a gyerekeket.

Horváthéknál négy gyerek van. A legnagyobb lány már férjhez ment, unoka is van. Külön él családjával. A tizenhat éves Klaudia, a tizenkét esztendős Attila  és a tizenegy éves Nándor  várják, hogy a Rábaközből meghallják a „hívó szót". A Fenyves soron még vannak így néhányan. Amikor a szomszédok meglátják az idegen autót, és kiderül, mi járatban vagyunk, körbevesznek bennünket.  Azt gondolják, a szabadságot hoztuk el hozzájuk. Záporoznak a kérdések: milyen messze van Győr? Van-e munkahely arra? Járhatnak-e a gyerekek iskolába, oviba? Közel van-e Ausztria? A dolgos kézre ott is szükség lehet – mondják inkább maguknak, reménykedve. „Hegesztő vagyok, talán nekem is lesz kenyerem" – ezzel már Lázár Dénes  fordul hozzánk. Ő az, akinek néhány nappal a gyilkosság után kigyulladt a háza. Először ők is leszámolásra gyanakodtak, aztán kiderült, az elektromos ventilátor okozta a bajt. Otthonuk kiégett, egy szobájuk használható. Egy ágyon és matracokon húzzák meg magukat. Lázárék hatan vannak, a szülők és négy gyerek. A legnagyobb iskolás, a legkisebb néhány hónapos. A család ugyancsak jönne megyénkbe, a Rábaközbe. „Itt rettegünk, nem vagyunk biztonságban" – jegyzi meg a férfi.

A Lázár gyerekek – Melánia, Evelin és Tímea – szülei is megyénkbe vágynak.

Bárhová, csak el innen

– Közel az erdő, a falu szélén. Védtelenek vagyunk és rettegünk, hogy mi is áldozatok leszünk, hiszen a biztonságunkat senki nem garantálja – indokolja a nagy döntést megint Horváth Attila. – A feleségem magyar, ő is azt mondja, bárhová, csak el innen. Bízunk benne, hogy sikerül megfelelő családi házat találni. Szorgalmas ember vagyok, nem félek a munkától. Önöknél tudom, hogy több lehetőség van, biztos vagyok benne, hogy el tudom tartani a családomat.

Hetvenöt négyzetméteres, háromszobás házam van Tatárszentgyörgyön, de mindenemet odahagynám, ha a Kisalföldön új életet kezdhetnénk - mondta Horváth Attila.

– Tudom, hogy nagyon nehéz lesz, hiszen teljesen új környezetbe, új emberek közé kerülnénk, de nekünk a szabadságot jelentené a költözés. Félelemben nem lehet gyereket nevelni – teszi hozzá a családapa.

Mint kiderült, havonta 115 ezer forint a „hivatalos" jövedelmük. Ehhez még Horváth Attila „hozzámaszekol" néhány tízezret alkalmi munkákból. A helyzetüket nehezíti, hogy sem neki, sem a feleségének nincs munkája. A férfi a szobafestéshez ért, az asszony ápolónőnek tanult, de az iskolát nem fejezte be.

Mik a feltételek? – kérdezik megint a körülállók. Soroljuk: havi bérleti díj, tisztességes helytállás, a gyerekek iskolába, óvodába járatása. „Ezekkel nem lesz gond, ha munka lesz, mi dolgozunk szívesen" – reagálnak. Búcsúzóul azt kérdezik Horváthék, mennyi esélyük van a költözésre. Hiú reményekkel nem biztatjuk őket, ami egy kicsit elkedvetleníti a családot. Azért úgy köszönnek: viszontlátásra.

Dénesfára jönnének: Horváth Attila és felesége, Hajnalka mindent hátrahagynának, ha gyermekeiket, Klaudiát, Attilát és Nándort biztonságban tudhatnák a Rábaközben. Fotó: H. Baranyai Edina
Dénesfára jönnének: Horváth Attila és felesége, Hajnalka mindent hátrahagynának, ha gyermekeiket, Klaudiát, Attilát és Nándort biztonságban tudhatnák a Rábaközben. Fotó: H. Baranyai Edina

A polgármester ajánlja őket

– A tatárszentgyörgyi romák többsége tisztességesen próbál alkalmazkodni a körülményekhez – ezt már Berente Imréné, a település polgármestere mondja a Kisalföldnek, akit hivatalában kerestünk meg. – Horváthék sem a követelőzők, hangoskodók közé tartoznak. Segélyért sem állnak sorba, próbálnak a maguk erejéből tenni sorsuk jobbra fordulásáért. Ha egy rábaközi polgármester kolléga azt kérdezné, ajánlanám-e őket, igennel felelnék. Ha Horváth Attila lehetőséghez jutna, biztosan eltartaná családját. Tudom, hogy félnek a helyi romák, bár én azt hiszem, nincs rá okuk. Tatárszentgyörgy egy állomása volt a gyilkosoknak, ahova szerintem még egyszer már nem térnek vissza.

A Kisalföld a Rábaköz „falumentő" településein érdeklődött, tudnák-e fogadni Horváthékat. Dénesfán Takács Lajos polgármestertől megtudtuk: mindenkinek szívesen segítenek, de idei házvásárlási keretük kimerült. Kovács Teodóra, Rábacsécsény vezetője hasonló információval szolgált településéről. „Két bérlakásunkba már találtunk lakót. Tervezzük további otthonok kialakítását is, de ebben a pillanatban nincsen" – jegyezte meg. Rábakecölön volt, de az egyetlen kedvezményes bérlakás elkelt – tudtuk meg Tuba Eriktől. A dél-rábaközi falu polgármestere azt javasolja Horváth Attilának, hogy töltsék ki a Rábakecöl honlapján megtalálható kérdőívet és juttassák vissza a polgármesteri hivatalba. „Amennyiben lesz újabb lehetőségünk, számításba vesszük a jelentkezőket, köztük őket is" – tette hozzá Tuba Erik. 

Olvasóink írták

64 hozzászólás
  • 64. F.L. 2009. április 15. 13:42
    „Ez így igaz Gabika. Aki keres munkát az talál is.”
  • 63. Gabika79 2009. április 15. 10:47
    „Keress munkát akkor ha segélyezett vagy...Aki akar talál ez baromság hogy nincs munka..”
  • 62. F.L. 2009. április 14. 12:14
    „Olvasd végig, amit írtam és meglátod, hogy tényleg mi tettük őket ilyenné... A figyelmed hová kalandozott közben barátom?!”
  • 61. knifemaster 2009. április 12. 10:00
    „57.
    Van pár dolog aminél elbeszéltünk egymás mellett ahogy látom.
    "Hogy a cigányokat mi tettük ilyenné? " Hol mondtam én ilyet?Értő olvasás?
    Mondandóm lényege a sok körítés közben,az is volt,hogy milyen jogon itél meg bárki bármit is úgy ,hogy nem ismeri.Igen,nem ismeri!Az álltalánosító közvélemény szerint,a szőkék hülyék,a nők nem tudnak autót vezetni,a japánoknak meg kicsi a szerszámuk.(azt már kevesebben tudják,hogy a női hüvely 13 cm mély átlagban,úgyhogy nem is kell nagy farok)Gondolom,ha bebizonyosodna,hogy a maradék 0.01%-ba esik a család,bocsánatot azt senki nem fog kérni.
    Nem gondoltam volna,hogy 134 es iq-dal sem érthető amit írok.Pedig nekem nincs annyi.(Mondjuk az is igaz,hogy az csak a probléma megoldó kézség mérésére jó kb. de ez lett az elfogadott mértékegység .)

    "egyetlen tagság sem az IQ-n alapszik, hanem az alkaton és a személyes kisugárzáson. El kell adnod magad és akkor sikeres leszel. Drukkolok."
    Jó,majd egyszer tegyél egy próbát egy mensa központban. :D
    Már mosod össze ....én csak a mensaról beszéltem.

    58.
    Ó drága gabika :D
    A nethuszár,nagy hanggal a monitor mögül.
    Sajnos fel kell borítanom idilli világképed.
    17 évet már ledolgoztam,leadóztam.Igen most Te is eltartasz ,mert segélyezett lettem ismét.Van nekem egy szakmám is,nem 2 libáért,a vörös egyetemen adták,győrben.
    Tudod mit, iwiwen megtalálsz.Csak hogy ne legyen para

    S mindenkinek írom ezt:
    Én nem a cigányokat védem,hanem a ostoba barmokat "üldözöm".Gyakorlatilag ez a végeredmény.
    S megkövetek mindenkit,az IQ szint említése miatt.Tényleg nem az számít,a fenti 2 szélsőséges példa bizonyítja. :D”
  • 60. F.L. 2009. április 11. 20:22
    „Ahogy anno régen megmondták: "Arbeit macht frei"”
  • 59. Reális 2009. április 11. 12:31
    „Egyszer véget ér az élősködésük!”
  • 58. Gabika79 2009. április 11. 06:58
    „Nem megyek mert én egyedül lennék a csürhe ellen akik balhékor összeverbuválódnak mint a pockok.Ezt tudják mást se egy ellen száz kancigó,a rendőrök meg hozzá sem mernek érni mert mindjárt a rohadt fajtájára hivatkoznak.Nem érsz annyit hogy miattad kihallgatásokra járjak stb...Inkább dolgozok és tartalak tovább ha muszály de hátha eljön az idő egyszer hogy ezeket lágerekbe gyűjtik és szabadságot csak a kéményeken át találnak és vége lesz az élősködésnek.”
  • 57. F.L. 2009. április 11. 06:43
    „Köszönöm a kérdést, egóm, köszöni szépen, egészséges és jól érzi magát. De ha csak 10 cigányt ismernék, hálát adnék Istennek. Sajnos nem így van. Nem csak, hogy országot, de Európát is megjártam, sőt, volt alkalmam kitekinteni keletre is. És kedves knifemaster, bármennyire is ellenkezel a 99%-om megállja a helyét sajnos. Hogy a cigányokat mi tettük ilyenné? Nos, lehet, de nem te (bocsánat a tegezésért, de a tiszteletet azért megadom) vagy én, hanem a magyar szociális háló. az ami ezt tette velük. Nyakra-főre ellik a kölyköket, ész nélkül, az állam meg pénzeli őket ezért. Szinte sehol nincs ilyen jó szociális védőháló, mint itthon. Csupán az a probléma, hogy tényleg nem a rászorultak kapnak támogatást. Ez elkeserítő. Kiváló példa erre a nemrég gondatlanságból meghalt csecsemő esete. A szülők az összes jövedelmet elitták és játékgépbe dobálták. A gyereket meg az utcabeliek tartották el. A legkisebb pedig gyakorlatilag éhen halt. Hiába volt minden intézkedés, semmit nem történt. Egy gyereknek kellett meghalnia, hogy felelősségre vonják őket. És tessék, mi az eredmény? Az ítélet nem jogerős. A gazdaságunk romokban, lassan semmink nem marad, de nekik járnak a 100.000.- ek. Végül egy kis személyes: egyetlen tagság sem az IQ-n alapszik, hanem az alkaton és a személyes kisugárzáson. El kell adnod magad és akkor sikeres leszel. Drukkolok.”
  • 56. Reális 2009. április 10. 19:23
    „Maradjatok otthon a jó qrva anyátokba,és ne gyújtogassátok egymás házát!Mi akarunk itt az ország másik felében nyugodtan élni!Már itt sok a cigány!Mit képzeltek ti magatokról cigányok!Kölcsönnel agyonterhelt,elárverezett,agyonbiztosított házaikat maguk gyújtják fel, és közben uszítanak a békés magyarok ellen!HAJRÁ JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM,HAJRÁ MAGYAR GÁRDA!”
  • 55. Ten 2009. április 10. 14:54
    „Szerintem értelmetlen ilyeneken vitázni, genetika ide vagy oda, nem ez a lényeg, ez a nácik sajátossága volt, hagyjuk meg nekik. Szerintem ma Magyarországon nem találnál olyan embert akiben ne csörgedezne sváb, szláv, horvát stb. vérvonal. Az ősmagyarok is 150cm magas sötétbarna hajú emberek voltak. Ha valaki így gondolkodik az elég nagy probléma, viszont ha egyes népcsoportok a ami napig nem tudtak beilleszkedni és láthatóan nem is akarnak, nem viszik előbbre az ország érdekeit, segélyekből élnek és mindent kiskaput kihasználva meglopnak minket, akkor jogosan vetődik fel a gondolat, miért segítsük őket a mi adóforintjainkból és miért kéne őket sajnálni. Persze általánosítani sem lenne szabad, de az emberek többsége itt pontosan azért lázad fel mert ilyen képet kapott az említett kisebbségről. Nekik kéne gyökeresen megváltozni.”
  • 54. knifemaster 2009. április 10. 12:14
    „Látom Gabika megszólítva érezted magad.
    Ha gondolod összefuthatunk élőben is,hogy legalább tudd kiről alkotsz véleményt :D”
  • 53. knifemaster 2009. április 10. 12:13
    „49.
    Na akkor most,hogy legyen? Kezdjek el acsarkodni hogy svábok haza,vagy ilyesmi?
    A Te 99%-od érdekes.mert pl 10-ből 9,99 tényleg sok...de ezerből? Vagy országjáró volnál?
    Mind amellett én meg akkor azt mondom,közvetve Te is felelős vagy a helyzetért.Ezt is a németek qrták el az 1500-as években.
    Akkor hoztak egy olyan törvényt,miszerint a nem kívánatos cigánykaravánok,ha nem húzták el a csíkot egy napon belül mikor m ár lerabolták a környéket,akkor következmény nélkül kardélre lehetett őket hányni.
    Úgy nézem félmunkát végeztek...
    Ugye milyen érdekes?
    És az egódat mennyire mérték? :D
    Bár bátorság is kell ahhoz,hogy a megnyílvánulásodhoz még hozzá tedd,hogy mindezt "csak" 134-es iq szinttel sikerül eszközölni.
    Mondjuk a dianektikai teszt nekem is kidobott 160-at, mensa tagnak mégsem voltam elég jó. :D”
  • 52. Gabika79 2009. április 10. 12:03
    „Nem nekünk kellene oktatást tartani hanem a pajtásaidnak hogy viselkedjenek ne csak lopjanak.”
  • 51. Gabika79 2009. április 10. 12:01
    „Naaa ezek között is van aki tud olvasni?Ezt felírom valahova.Bocsánat ha megsértettünk szándékosan tettük..”
  • 50. F.L. 2009. április 10. 08:51
    „És múlt hónapban volt IQ tesztem... sajnos "csak" 134-es :-(”
  • 49. F.L. 2009. április 10. 08:50
    „Kedves knifemaster. Töredelmesen bevallom, nem vagyok tisztavérű. A MAGYAR vér mellett NÉMET vér is folyik bennem. És a helyzet az, hogy volt dolgom kormosokkal, nem is kevés a munkám során. Sajnos 99%-uk problémaforrás. És továbbra is fenntartom, hogy nem idevalóak. Ennek az országnak nincs rájuk szüksége.”
  • 48. bisset 2009. április 09. 22:53
    „én is szeretnék hivatalosan 115 ezer forintot kapni havonta a semmiért ..mit kell tennem érte?? ja csak néhány gyerek!az nekem is megy....”
  • 47. MTT 2009. április 09. 21:00
    „Én meg Kókusz szigetekre szeretnék menni, életem végéig kérek megélhetést munka nélkül, meg egy luxus lakást két sportkocsival. Na?”
  • 46. knifemaster 2009. április 09. 16:24
    „F.L
    Vigyázz nehogy a végén neked is velük kelljen tartanod,mert kiderül ,hogy Te sem vagy tisztavérű!
    Ezt üzenem az összes nagypofájú 20-as iq-val ellátott acsarkodó nethuszárnak is.”
  • 45. F.L. 2009. április 09. 13:46
    „Igaz, nem kellenek ide. Irány vissza India, ott élhetnek békében a többi fajtársukkal. Ez itt MAGYARORSZÁG és NEM cigányország... MAGYAROK vagyunk, NEM cigányok. C-nek itt helye nincs, főleg az élősködő fajtájának.”
64 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Állati szenzáció: négyes kecskeikrek születtek! - fotókkal

Kapuvár - Négyes kecskeikrek születtek a rábaközi városban. A jövevények most egy hónaposak és… Tovább olvasom