Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

A sziliak már többször összefogtak közcélokért

Közérdekű kötelezettségvállalást hirdetett a szili önkormányzat a ravatalozó felújításáért. Várják a támogatásokat, hiszen az épületre ráfér a rekonstrukció.
Ravatalozója felújításához a helyiek és az elszármazottak segítségét kéri a szili önkormányzat. Közérdekű kötelezettségvállalást hirdetettek meg és várják a támogatásokat. A befizetett összegek az adóból leírhatók. Korábban az iskoláért, a temetői nagykeresztért, járdaépítésért, az aratófesztiválért is összefogtak a sziliak.

– A község idei költségvetésébe beterveztük a fejlesztés költségeit – mondta Lengyel Lajos polgármester. – A tervek rendelkezésre állnak, hiszen korábban pályázati támogatást is kértünk hozzá. Sajnos nem nyertünk, ezért önerőből valósítjuk meg. A műszaki tartalmat csökkentenünk kell persze, hiszen a forrás is kevesebb. Helyi vállalkozókat kérünk fel a kivitelezésre, már egyeztettünk is a szili vállalkozók baráti körével. Úgy tervezzük, nyáron végeznek a munkával és halottak napján ünnepélyesen is átadhatjuk a megszépült épületet.
A költségekről a polgármester megjegyezte: eredetileg közel 10 millió forintos terveket készítettek. Ezt faragták le végül 6–7 millió forintra. Nagyon bíznak a helyiek segítségében is.

– A sziliak összefogása már megmutatkozott az aratófesztivál szervezésekor, az iskolarekonstrukciókor, a járdaépítéskor. A temetői nagykereszt felújítása például félmillió forintba került, amiből háromszázezret úgy adtak össze, szintén közérdekű kötelezettségvállalással – tette hozzá Lengyel Lajos.

– A hatályos törvények szerint a magánszemélyek által befizetett összeg az adóból leírható, évi ötvenezer forintig. A szervezetek a társasági adójukat csökkenthetik. A befizetésekről igazolást állítunk ki – tájékoztatott Papp László szili körjegyző.

A látványterv szerint így néz majd ki a szili ravatalozó.
A látványterv szerint így néz majd ki a szili ravatalozó.


A helyiek természetesen örülnek a jó hírnek. Mint mondták, az 1960-as években elkészült épületre már ráfér a rekonstrukció. Somogyi Viktorné megjegyezte: a környékbeli községekben már elvégezték ezt a munkát. „Legutóbb Páliban voltunk temetésen, és ott nagyon szép a ravatalozó. Remélem, hamarosan a miénk is ahhoz hasonló lesz" – fogalmazott.

Nagynénjével egyetért Majsa Gyuláné is. Ő szili születésű ugyan, de nem a faluban él. Mégis fontosnak tartja, hogy szeretett faluja temetője megszépüljön.

Somogyi Viktorné és Majsa Gyuláné is nagyon várják már a fejlesztést.
Somogyi Viktorné és Majsa Gyuláné is nagyon várják már a fejlesztést.

Olvasóink írták

  • 1. G.D 2011. április 07. 17:45
    „Ajánlottam már az elöbbiekben a kedves plébanos úrnak, hogy inkább ebbe fektesse be a felesleges pénzét és ne valami szoborba, ami senkit sem érdekel.---Itt a helye a pénzének!---”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

II. Berg Diáknap Kapuváron

A péntek délutáni zápor sem tudta elmosni a második Berg diáknapot. Tovább olvasom