Kisalföld logö

2018. 02. 24. szombat - Mátyás -8°C | 2°C Még több cikk.

A lomisok 60 százalékának van vállalkozói engedélye

Emelkedik a szemétdíj és rendeletben szabályozzák a házasságkötéseket. A képviselők döntöttek a galambtartás szabályairól és a határon átnyúló kerékpáros turisztikai pályázat közbeszerzéseiről, valamint a civilek támogatásairól is.
Molnár Sándor őrnagy, kapuvári tűzoltóparancsnok beszámolójával kezdődött a kapuvári képviselő-testület legutóbbi ülése. A parancsnok hangsúlyozta, folytatódik az évek óta tartó trend: száz alatti a tűzesetek száma, viszont az ötvenkilenc fős állomány a balesetek műszaki mentésében évente több mint kétszázszor vesz részt. A beszámolón elhangzott, az önkormányzat több mint negyvenmillió forintos pályázati önrészekkel támogatja a tűzoltóság fejlesztéseit.

Ezt követően Hancz Attila, a Rekultív kft. igazgatóhelyettese ismertette a cég elmúlt évi tevékenységét. Kiemelte, a tavalyi lomtalanításban Kapuvár déli része háromszorosan „túlteljesítette" az északi területek forgalmát.

– Az éves gyűjtéskor majdnem háromtonnányi használt autógumit vittünk el a városból – tette hozzá a szakember. A fertőszentmiklósi hulladéklerakó fejlesztései nyomán a következő öt évre biztosított Kapuvár és környékének hulladékkezelése. Elhangzott még, hogy idén ősszel négy hétvégén a lehullott és összegyűjtött faleveleket is elszállítja a cég. A testület kismértékű szemétdíjemelést is megszavazott. Ez a legkisebb, hatvanliteres edény esetén évente ezerforintos növekményt jelent. A napirend kapcsán elhangzott: a kistölgyfai szeméttelep rekultivációja közbeszerzés alatt áll, a kapuvári lomtalanítók hatvan százalékának pedig van vállalkozói engedélye. Hancz Attila egy képviselői kérdésre elmondta, a Rekultív az elmúlt évben közel ötezer tonnányi szemetet adott át hasznosításra, újrafeldolgozásra.

Tűzoltók – Két műszaki mentésre egy tűzeset jut. Fotó: Kisalföld-archívum
Tűzoltók – Két műszaki mentésre egy tűzeset jut. Fotó: Kisalföld-archívum


A testület rendeletben szabályozta a házasságkötéseket. Az alapszolgáltatás ezentúl is díjtalan lesz munkaidőben, az ezen kívüli és extrákkal is megtámogatott – akár szabadtéri – frigyért azonban már fizetni kell. A szabályozással bővült a kedvezményezettek köre. Eddig azok kaptak támogatást, ahol mindkét házasuló kapuvári volt, mostantól ehhez elegendő, ha az egyik fél helybeli.

A város állattartási rendelete úgy módosult, hogy a versenygalambok darabszámát százötvenben korlátozták tenyésztőnként.

A testület közbeszerzési eljárást ír ki a közös osztrák–magyar kerékpáros turisztikai pályázat kivitelezési munkáira, melyben a Cseresznye sortól északra kifelé 22 kilométeren építik ki a kerékpárutat. Döntöttek a civil pályázati alapról is: a város civil szervezetei összesen másfél millió forintra pályázhatnak, egyenként százezer forint erejéig. (A tavalyi elszámolást késedelmesen benyújtók viszont csak ötvenezerre.) A pályázatokat március 16-ig kell leadni.

Olvasóink írták

  • 4. Star-Spangled 2011. június 28. 22:24
    „Haromtonnanyi hasznalt auto gumi!!!!!!!! ELNEZEST,ki dobalta el ezeket a gumikat?????? Vicc!!!!!
    A varosnak kell ezt ossze-szedni????????? 100 ezrekre buntetni mindenkit!”
  • 3. Goldman 2011. március 05. 19:09
    „mikoka: a kép illusztráció.
    Ne bántsd szegény turbót. van elég baja is a csornai "menyecskével"...állítólag”
  • 2. frenkycom 2011. március 02. 17:50
    „Arra azért kiváncsi lennék .hogy abba a 60%-ba hány tesó van????”
  • 1. mikoka 2011. március 02. 17:33
    „Elnézést ez a kép (fotó) hogy jön ide? Vagy már egyszerre a lomisokél lett?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öntés- és Miklósmajorban szerdán ürítik a kukákat

A kapuvári képviselő-tesület hétfői rendeletmódosítása szerint március 2-től a megszokott pénteki… Tovább olvasom