Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

A Fidesz reakciója a maffiabaloldal mellébeszélésére

A maffiabaloldal nem építette meg az elkerülőutat, a Fidesz-KDNP pedig megépíti azt - közölte a Fidesz csornai szervezete.

Papp Józsefnek abban a megtiszteltetésben volt része, hogy személyesen
hallgathatta meg Gyurcsány Ferenc nemzetgyalázó beszédét a
maffiabaloldal frakcióülésén Balatonőszödön.

Ahhoz azonban már nem volt elég vér a pucájában, hogy akkor felálljon, és otthagyja a böszméző szocialista miniszterelnököt. Ezzel Papp József a "reggel, éjjel meg este" hazudozó maffiabaloldali kormány cinkosává, egyúttal Gyurcsány Ferenc csornai politikai alteregójává is vált - hiszen ma is őt kísérgeti.

Márpedig a helyi, kis Gyurcsány Ferencek számára nekünk csak
kérdéseink vannak. Miért nem állt a nyilvánosság elé az őszödi beszéd
elhangzása után? Ha olyan jól előkészítette a maffiabaloldal a csornai
elkerülőutat, akkor miért nem történt egy kapavágás sem 8 évi
kormányzásuk alatt? Miért nem beszél a szocialista pereputty csornai
elkerülő-menti földszerzéséről?

Mi úgy gondoljuk, hogy a képlet rendkívül egyszerű: a maffiabaloldal
nem építette meg az elkerülőutat, a Fidesz-KDNP pedig megépíti. Ezek
után Papp Józsefnek csak egy választása marad: hogy bocsánatot kér a
csornaiaktól - közölte a Fidesz csornai szervezete hétfőn.

Olvasóink írták

51 hozzászólás
  • 51. Demalgon 2013. június 09. 10:25
    „ox, nekem egy a bajom szerintem már látod: az emberi hülyeség. Amikor az ország arról szól, hogy mindenki mindent jobban tud, de nem akar megérteni, megfigyelni semmit. Sok emberre az jellemző: "majd én megmutatom, mert én <moderálva> gyerek vagyok", aztán kimerül hőbörgésbe és tudatlanságban a reakció. Ebben az országban rengetegen az anyjukat és a kecskéket is 3 fillérért és jó ÁVH-shoz hasonlóan jelentgetik fel szomszédukat névtelenül, mert 5 filliérrel több jutott, mint nekik. Nem beszélve arról, hogy más cégeket szidnak, akik keveset adnak, de azt becsülettel, szemben a hazaival, aki viszonylag többet ad, de az utolsó bőrt is lehúzza a dolgozókra, s a bérek zöme fekete, ami majd a táppénznél és idővel a nyugdijnál sirásra ad okot. És még sorolhatnám ... ez a dühitő, amikor hobbimagyarok verik a mellüket, hogy magyar, és közben elfelejtik az egyszerűség tényeit, tényét pontosabban: nem attól lesz valaki valamiben jobb, ha veri a mellét és hangoztatja, hanem a tetteiben. De itt ha 50 ökröt fognánk be az eke elé, 50 fele húzná azt az ekét, mert mindenki jobban tudja merre kell menni.”
  • 50. oxana 2013. június 08. 17:17
    „49. Demalgon

    Mindig ´érdeklödéssel olvasom írásaidat,mert fején találod a szöget. Most is csak annyit tennék hozzá, ha ez az ország nem ébred fel végre jövöre a kómából, ki lehet húzni az összes csövet, amik addig mesterségesen életben tartották.”
  • 49. Demalgon 2013. június 07. 06:27
    „Az agy, az intelligencia és a gerinc hiánya. Igy lehet jellemezni a 47-es hozzászólást. 2/3-os többség 50%-on inneni arányon belüli mérték. Lehet szidni azokat, akik nem mentem el szavazni, de sokan vannak, akik már nem foglalkoznak az országgal, mert az ember csak addig számit, amig szavaz 4 évente 1x. Ha stabil az, amikor szabad rablógazdálkodás van emberek zsebéből és életéből, és ezt még demokratikusnak nevezve egyesek hajbókolnak, akkor ott valami defekt van az egyéneknél, méghozzá nagyon nagy. orsós minden csak nem demokratikus. Lehet rá mondani deviáns jellemet erősen, ami jellemzi pártjának tagjait is, figyelembe véve az uszitó politikájukat. Amikor a csótány eldönti, hogy ő lesz az állatok királya az oroszlán helyett, a levegő királya a sas helyett. Csak épp a gerinctelenségen és önzőségen kivül semmi máshoz nem ért, és csupán az izeltlábúakon belül a férgek követik (ha követik) egyedül.”
  • 48. kerteszb 2013. június 05. 09:52
    „Szánalmas.”
  • 47. csornafc 2013. június 05. 08:31
    „BJ.MÓVÁR,SOMY75 és a többi demokráciát féltő!Tehát Önök úgy gondolják, hogy a SENKI által megválasztott ( a kalapból 20. ként előhúzott) Bajnai volt az utolsó demokratikus kormányfő??, a kétharmados többséggel megválasztott Fidesz kormány miniszterelnöke, Orbán Viktor pedig nem demokratikus.Hátha Önök így gondolják, akkor tényleg messze még a legalja!A probléma az, hogy baloldali véleményformálók számára sosem lesz megemészthető, hogy egy stabil, kétharmados jobboldali többség van Magyarországon, és ez is marad 2014-ig, így ezzel együtt kell élnünk 2014-ig, de inkább tovább!”
  • 46. BJ.MÓVÁR 2013. június 04. 21:57
    „Nem tudják ,akarják túltenni magukat a 7 éves ügyön! Csúnya dolgot műveltek,meg lettek büntetve--megbuktak a választáson!!! A mutyipárt a saját dolgaival a 3 év piszkos ügyeivel foglalkozzon!!! Gyurcsányék kis csibészek voltak ezekhez a pökhendi,gőgös ki ha én nem diktátorokhoz!! Semmi se született se közmegegyezéssel se pártegyeztetéssel!!!
    AZ egész pár ember agyszüleménye,a demokrácia elferdítésével magyarázva!!!”
  • 45. GabeszI 2013. június 04. 20:38
    „Várjuk csak meg, amíg az az út megépül. Ígérni, már többen is ígérték. Egyenlőre én még nem látom az elkerülőutat!”
  • 44. reális 2013. június 04. 16:26
    „nagytibi, minden elismerésem ,a bölcsek köve az Ön zsebében lapul!”
  • 43. nagytibi 2013. június 04. 15:54
    „Hát reális azért valljuk annak, hogy ti labdába rúgtok mostanában , na annak nincs túl sok realitása :)”
  • 42. reális 2013. június 04. 13:30
    „nagytibi, köszönjük az ajánlást, ahogy Önöknek is sikerült ,nekünk is fog,legyen türelmesebb!Még van idő cselekedjenek, mindnyájunk örömére építsék meg a Csornát elkerülő utat, hajrá Csorna a lehetőség mint ahogy írta megvan.”
  • 41. reális 2013. június 04. 13:20
    „vote.right14,"Tök igaza van Gyopárosnak!"Miben? Nem értem,már több éve Csornán a Fidesz vezeti a várost,igaz készült egy 56-os emlékmű,tetszik dicséretre méltó ! Beszéljünk a többiről, de tényekről.Papp képviselősége idején felújították a Hunyadi gimit, Széchenyi iskolát, kisebb beruházások történtek, mindent nem lehet leírni.
    Gyopáros mit tett szebbé? Nem válaszolt már egy régebbi kérdésre sem ,pedig mindaddig nevével hozzászólt ha számára pozitív volt a komment. Várom az Ön válaszát is,mi épült ,szépült Csornán az elmúlt évek során?
    Embereket gyalázni ,mocskolni, Aller falújának engedték csak el az adósságot?Kóny a környék egyik legszebb települése,szép,gondozott,fejlődik folyamatosan!
    Mire vezet ez a gyűlölködés? Ma már csak egy kicsi gondolat,és mindenki átlát az ilyen és hasonló névtelen közleményeken!
    Ma június 4.én van a Nemzeti összetartozás napja!”
  • 40. nagytibi 2013. június 04. 12:24
    „mindigatutit : "így lett 2/3"
    Az előző választáson önmagát túlnyerő Fidesz alkotmányt írt, mert volt rá lehetősége. Persze az ellenzék diktatúrát harsog, csak arról nem beszél, hogy miért nem ők nyerték túl magukat? Valószínű azért, mert nem kellettek tovább a választóknak. Persze a vesztes mindig csalást sejt és szánalmas eszközökkel próbálja is bizonyítani azt. Ezek a hangok elhalkulnak egy idő után. Marad az ellenzéki szerep, ahonnan nehéz kitörni. Igérni lehet ugyan, de ellenzéki pozícióból csak harsogni lehet, vagy esetleg mocskolni, vagy középső ujjat mutogatni a Parlamentben...
    Nem feltétlenül a Fidesz a hibás abban, hogy 2/3 -os többséget szerzett. Tisztelt ellenzéki képviselők, tessék több szavazatot szerezni.”
  • 39. nagytibi 2013. június 04. 12:23
    „Jó ez a közlemény, végre valaki úgy válaszol ennek a <moderálva> Papp Józsefnek ahogy megérdemli!Hát mit gondolnak ezek magukról? 5 %-os viccpárt !<moderálva>, Mesterházynak? Bajnainak? Gyurcsánynak? Csak az a baj, hogy ez együtt valahogy mégsem megy!”
  • 38. somy75 2013. június 04. 12:04
    „A Fidesz Tegnap Ismét leszavazta Schiffer András törvényjavaslatát az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, vagyis arról, hogy bárki hozzáférhessen az ügynöklistákhoz, és nyilvánosságra is hozhassa, amit ott talál.
    Ez már a harmadik , Amit a Fidesz leszavaz mióta hatalmon van.-
    Érdekes... (van mit titkolni a sok ál demokratának...9)”
  • 37. csornafc 2013. június 04. 11:51
    „,,olyan mély árkot ás magyar és magyar között !! Ha valakik, akkor a szocik jobban teszik, ha csendben maradnak a magyar és magyar közötti árok ásás és a nemzeti összefogás ügyében!
    mindigatutit: 2004 dec 5 : Ki fenyegette az országot, hogy jön majd a 23 millió román? Jah , hogy az mszp!!
    2010.05.26. Csak három képviselő, Gyurcsány Ferenc, Szanyi Tibor és Molnár Csaba szavazott Nemmel a kettős állampolgárságról szóló törvényre, mindhárman MSZP-sek.
    Kérdezzük meg Tabajdi Csabát, Göncz Kingát vagy a sztár filozófus Heller Ágnest mit gondolnak a hazaárulás fogalmáról!!”
  • 36. somy75 2013. június 04. 11:45
    „Győr városa is szégyen, csakúgy mint az egyész ország.
    Trafikmutyi, földmutyi, törvénymutyi, MaffiaFidesz . <moderálva>”
  • 35. mindigatutit 2013. június 04. 11:10
    „A <moderálva> olyan mély árkot ás magyar és magyar között ,hogy az elképesztő.nekik az volt a jó,hogy minél <moderálva>abb az országnak annál jobb nekik!(így lett 2/3) .kicsit off,de ezen megint be<moderálva>tam,kitalálták ezt a nemzeti összefogás dalát muahhaha,de a fiedeszesek többsége (képviselők) azt sem tudják mi ez ,miről szól !!!!
    szánalmas egy <moderálva>.orbanisztán-oligarchaland-trafikmutyi,földmutyi”
  • 34. creat 2013. június 04. 11:08
    „csornafc 2013.06.04. 10:45
    Öcsibogyó!
    Tudod ez nem szánalmas számtanpélda, hanem a valóvilág! Gondolom te nem ebben a világban élsz! A benzinárra miért nem mondod, hogy de jó lenne csökkenteni?
    A Szijjártó milyen kollégád? Eddig azt hittem, csak elvtársad! De hát vannak tévedéseim...”
  • 33. csornafc 2013. június 04. 10:45
    „creat!

    1. Nem vagyok se a poszátád , sem a pubikád, szerintem ezeket a megszólításokat , egy másik fórum szoktad használni!
    2. Engem nem érdekelnek a szánalmas számpéldáid, én azt írtam, hogy neked és a hozzád hasonlóknak duplájára emelném a rezsiköltségét, aztán hőböröghetnél!
    3.peter.szijjarto@me.gov.hu kérdésedre a kolléga szívesen válaszol!”
  • 32. vote.right14 2013. június 04. 10:41
    „Tök igaza van a Gyopárosnak! Ezekkel nem szabad finomkodni!
    Jobb lenne, ha a Papp Jóska ki se nyitná a száját! Végig lébecolta az éveket, amíg képviselő meg polgármester volt. Közben pedig Csornán megállt az idő. Akkor kellett volna szövegelnie, vagy méginkább tennie valamit a városért és a környékért. Akkor bezzeg lapított, most meg, hogy mások tesznek is valamit az itt élőkért, elkezd okoskodni. Akkor tiltakozott volna, amikor a szoci haverjai felvették az IMF-től azt a tömérdek hitelt, persze úgy, hogy törleszteni már csak a következő kormánynak kelljen. Gusztustalanok...
    A másik meg az Aller! Ahelyett, hogy ostobaságokat dumál, megköszönhetné a kormánynak, hogy átvállalták azt a hatalmas adósságot /175 millió/, amit felvett a falu nevében. Hasonló nagyságú és adottságú településeknek a megyében negyedannyi adóssága volt, mint Kónynak!! Érdekes.”
51 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fiatalok játszottak demokráciát az Országházban

Tovább olvasom