Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

87 millióból újul meg két óvoda Kapuváron

A Rákóczi Ferenc és az Ifjúság úti óvodáknak a fűtési időszakban nem volt gazdaságos a fenntartásuk.
A kapuvári önkormányzat az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program keretében benyújtott pályázatával 2014 márciusában támogatást nyert el a településen található két óvoda energetikai korszerűsítésére. A projekt bruttó összköltsége meghaladja a 87 millió forintot, amelynek 85 százalékát az Európai Unió Kohéziós Alapja, míg a 15 százalékos önrészt a Magyar Állam finanszírozza.

A kapuvári Rákóczi Ferenc utcában és az Ifjúság útján található óvodák épületenergetikai fejlesztése azért vált szükségessé, mert az épületek nem megfelelő hőszigetelése és az elöregedett nyílászárók miatt fűtési időszakban nem volt gazdaságos a fenntartásuk. Ezen kívül maga a fűtési rendszer is korszerűtlen, tehát ennek cseréje is időszerű volt, hiszen csak így garantálható az energiatakarékos és környezetbarát üzemeltetés.

A felújítási munkálatok idén nyáron kezdődtek, és várhatóan még 2014 novemberében befejeződnek. A projekt során mindkét épületben kicserélik a külső nyílászárókat, a külső homlokzatokat hőszigeteléssel, míg a födémeket teljes felületükön hő- és vízszigeteléssel látják el. A fa ablakokat műanyag, illetve a bejárati és teraszajtókat alumínium nyílászárókra cserélik annak érdekében, hogy minél több energiát takarítsanak meg.

A gázkazánokat kondenzációs kazánok váltják fel az épületekben, a gépészeti felújítás része még a fűtési rendszerek radiátoraihoz tartozó szerelvények cseréje is. Így jelentősen csökkenni fognak a fűtésből adódó fenntartási költségek valamint kisebb lesz az energiafelhasználás.

A hagyományos gázfűtéssel szemben tehát jelentős megtakarítás érhető el, arról nem is beszélve, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása is mérséklődik.

A kapuvári óvodák energetikai korszerűsítésére elnyert európai uniós támogatás hozzásegíti a várost ahhoz, hogy komfortosabb intézményekkel gazdagodjon, amelyek fűtése jóval olcsóbb és hatékonyabb lesz. A fejlesztéssel az Önkormányzat kiadásai is csökkenni fognak, hiszen gazdaságosabbá válik az óvodák fenntartása.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lángba borult egy melléképület Kapuváron - nincs sérült

A tűzoltók három gázpalackot hoztak ki az épületből. Tovább olvasom