Kisalföld logö

2018. 01. 18. csütörtök - Piroska 0°C | 6°C Még több cikk.

Vásárról vásárra járnak a Futurával

Miközben már utolsó fázisába érkeztek a Futura interaktív természettudományi élményközpont építési munkálatai, nemzetközi utazási kiállításokon népszerűsítik a tervek szerint augusztusban nyíló létesítményt.


Az elmúlt időszakban Kassán, Bécsben, Brünnben és Pozsonyban is bemutatkozott a Futura, a közeljövőben pedig Prágába, Budapestre, Krakkóba és Veszprémbe is elviszik a leendő központ hírét.

A Futura elsőként Kassán mutatkozott be a nagyközönségnek a Tour Kosice elnevezésű kiállításon. Ez a rendezvény a Felvidék legjelentősebb turisztikai vására, ahová nemcsak Szlovákiából, de Magyarországról is számos látogató érkezett. Kassa 2013-ban Európa kulturális fővárosa lesz, így a Futura bemutatkozása rendkívül hasznos volt ezen a vásáron.
Ugyancsak jelen volt a leendő mosomagyaróvári élményközpont a régió legjelentősebb turisztikai kiállításán Bécsben. A Ferien-Messe elnevezésű rendezvényen a turizmus legjelesebb képviselői mutatkoztak be. Itt a Futura a Szigetköz Turizmusáért Egyesülettel és a Termál Hotellel közös standot állított fel. A csehországi Brünnben megrendezett Go & Regiontour kiállításon a Futura szintén közös standdal mutatkozott be a Szigetköz Turizmusáért Egyesülettel, az Aqua Hotel Termállal és a lipóti termál- és élményfürdővel közösen. Ez a kiállítás nem szerepelt az eredeti marketingtervekben, de a helyi vállalkozások összefogásával lehetőség nyílt a készülő létesítmény részvételére is.

Az elmúlt hétvégén pedig Pozsonyban „járt" a Futura. Az ITF Slovakiatour elnevezésű rendezvény elsősorban a pozsonyiaknak szóló turisztikai kiállítás. Itt a főleg belföldi kiállítók mellett a régió fontos turisztikai országai – Magyarország, Ausztria, Csehország, Horvátország – mutatkoztak be. A Futura a Szigetköz Turizmusáért Egyesülettel és az Aqua Hotel Termállal közösen szerepelt a Magyar Turizmus Zrt. nemzeti standján.

Számos turisztikai kiállításon mutatkozott már be a Futura, köztük a pozsonyi vásáron is – felvételünkön.
Számos turisztikai kiállításon mutatkozott már be a Futura, köztük a pozsonyi vásáron is – felvételünkön.


A leendő interaktív természettudományi élményközpont népszerűsítése folytatódik, a közeljövőben számos szakkiállításon állítanak standot. Így például eljut a Futura február elején Prágába a Holiday World kiállításra, márciusban a budapesti Utazás Kiállításra, majd Krakkóba a Magyar Ízek Lengyelországban című rendezvényre és a Veszprém Megyei Utazás Kiállításra is.

A marketinggel párhuzamosan zajlik a leendő létesítmény bemutatása Mosonmagyaróváron is. Tavaly decemberben indult az a program, ami során civil szervezeteket és intézményeket keresnek meg a Futura munkatársai. Fűzfa Zoltán fejlesztési referens vetített képes előadásokon mutatja be a terveket, majd kötetlen beszélgetéseken válaszol az érdeklődő kérdésekre. Az iskolákkal, a természettudományokkal foglalkozó városi szaktanárokkal és a helyi vállalkozásokkal is felvették a kapcsolatot, számukra egy nyílt napot is rendeznek a közeljövőben a Futura épületében. Ezt követően pedig a helyi turizmussal foglalkozó vállalkozásokat látják majd vendégül, hogy minél szélesebb körben adjanak hiteles információt a Futuráról.

Olvasóink írták

  • 12. pancser 2012. január 30. 12:02
    „11! "De biztos vagyok benn hogy ő is örülne a sikernek" Így igaz, nem leszek kerékkötő, nálam a nehézségek afféle doppingszerként hatnak. Úgy vagyok ezzel mint a kiliti gáttal, nem akartam, hogy megépüljön, de ha már meg van azzal is kezdeni kéne valamit!”
  • 11. cezarka 2012. január 29. 20:12
    „Drukkolok a városnak,de ki kell mondani nem lesz könnyű.Először is meg kell próbálni a város lakosságával elfogadtatni a Futurát.Helyesnek tartom hogy a civil szervezeteket és azok kapcsolatait hasznosítják!A Földön kell járni mert a működtetés sokba fog kerülni.Itt hosszú távról van szó!A Marketingre meg áldozni kell külföldre szólóan is.Szerintem kell egy helyi összefogást meghirdetni az egész lakosságra vonatkozóan.Nagyon sokan nem tudják valójában miről van szó.Én hiszek abban hogy sok ember tesz a városért, ha értelmes célt tárnak elé!Pancsert megértem mert a jelen helyzetből indul ki és ebben igaza van. De biztos vagyok benn hogy ő is örülne a sikernek.Én magam annyit teszek hogy ismeretségi körömben elmondom miről van szó és biztatni fogom őket tegyék ők is:Biztatok arra hogy ha megnyílik nézzék meg és vigyék hírét. Biztos hogy családunk,ismerőseim ,elsők között megnézik.Erre kérlek titeket is!Városunkról nekem szülőhelyemről van szó és én arra mindig büszke vagyok!”
  • 10. RUDI 2012. január 29. 19:45
    „Alex64, Köszönöm a megfelelő hozzászólást ,én mindig is Pozitívan gondolkodom,és szolok és mondok véleményt.Talán ezt az olvasok már észlelték.Számomra nagyon fontos a városunk, hisz itt élünk Mosonmagyaróváron, és ha lehet mit tenni a városunkért tegyük.De el kell fogadni, hogy nem vagyunk egyformák, ki így vélekedik, ki pediglen ellenkezőleg, ezért érdekes az egész létünk.”
  • 9. pancser 2012. január 27. 14:37
    „8!"juhi" Tévedsz, egyszerűen csak a földön járok. Az idegenforgalomból alig van bevétele a városnak, viszont a Tesco körforgalmat épített a saját pénzéből.”
  • 8. juhi 2012. január 27. 09:26
    „Pancser! Állandó és rosszindulatú pesszimizmusod úgy látszik kifogyhatatlan. Te a várost előbbre vivő bármiben csak a rosszat látod, még egyetlen egy pozitív hozzászólásod nem volt. Ha mindenben ilyen pesszimista vagy, nagyon rossz lehet neked. Sajnállak.”
  • 7. 1818vs1820@gmail.com 2012. január 26. 22:53
    „Kedves RUDI!
    Megkérném, hogy vegye fel velem a kapcsolatot a 1818vs1820@gmail.com e-mail címen!
    Fontos lenne, előre is köszönöm!”
  • 6. pancser 2012. január 26. 17:30
    „Ugrás a sötétbe, a kibiceknek semmi sem drága. Az a tyúk tojni fog de nem aranytojást! Milyen okos mindenki, kell, hogyan kell, de még egyik sem mutatta meg. Azt is tudni fogják miért bukott meg. Sajnálom, hogy városunk nagyvállalkozói miért nem buktak az üzletre, ha olyan jó buli. Nem reszkíroznak és alighanem igazuk van. Na de ha ráfizetés lesz, megint jönnek kibicék, kell, nagyon kell a támogatás. Máséból persze! Én téglajegyet szednék minden támogatótól, ha már így lelkesednek tartsák el ők az intézményt!”
  • 5. juhi 2012. január 26. 13:51
    „Én is szurkolok a Futuráért, ez egy kiugrási pont lehet a városnak, persze a jó reklám kell hozzá! Nem elég az arany tojást megtojni, kotkodácsolni is kell hozzá. Bizonyára nem mindenki tudja, hogy a futura latin szó és jelentése: a jövendő. Tudom, hogy nem innen kapta a nevét, de akkor is találó.”
  • 4. Alex64 2012. január 26. 12:28
    „Rudi végre egy előre vivő (mutató) vélemény. Ha mindenki így gondolkodna akkor nem kötekedne, beszólogatna, és szólná le minden fórumon, hanem a maga módján terjesztené közeli és távoli ismerősei között, hogy ebben a városban van ilyen is gyertek nézzétek meg. Látni kellene azt, hogy ha sikere van az a város minden lakójának jó. Már csak azért is viszem a hírét és akarom, hogy jó legyen mert a sok negatív véleményű, mindent jobban tudó de semmit nemtevő szkeptikus ba.. orra alá lehet majd dörgölni amikor eredményesen üzemel a létesítmény.”
  • 3. RUDI 2012. január 25. 10:21
    „Pontosan követem, az eseményeket a Futuráról,és való igaz, hogy nagyon is fontos az ismeretség, hisz e nélkül elvesznénk.A hoz, hogy szín vonalasabb legyen Mosonmagyaróvár ,és ,hogy megfelelően átlátható legyen , Marketinggel kell meg keresni a külföldi vendégeket.De mindig is az első legyen szem előtt , Mosonmagyaróvár.Az információ nagyon fontos,ez nélkül a nagy világban nem tudnánk létezni.Szerintem a Pályázatokból is meg lehet oldani egy részét.Már igazán várom a nyílt napot is.Optimistának kell lenni hinni ,hogy lesz jobb is,hisz vannak rosszabb helyzetek is , küzdeni , hisz van miért ,vagy van kiért, és előbb eléred célod,mint utóbb.”
  • 2. pancser 2012. január 24. 22:07
    „Legyen szerencséjük, ez sem ingyen van ám. A reklám kell mindenhez ehhez is, enélkül a mai világban nem lehet létezni.”
  • 1. Losba 2012. január 24. 18:56
    „..ezt már írják a "költségek" oldalhoz, vagy ez még abban nincs benne...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baleset az M1-esen: tűzoltók vágták ki a sofőrt

Az M1-es autópályán egy jármű utolért egy teherautót Mosonmagyaróvár közelében kedden reggel. Tovább olvasom