Kisalföld logö

2018. 07. 22. vasárnap - Magdolna 19°C | 27°C Még több cikk.

Új programok a drogmegelőzésben

Számos, már zajló programja mellett újak elindítását is tervezi a mosonmagyaróvári DrogPont ebben az évben.

Ezek közül az egyik legfontosabb a fiataloknak szánt nyári tábor.

A városi DrogPont 2010-es fejlesztési elképzeléseit fogadta el legutóbbi ülésén a mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testülete. Az intézmény idén is tovább folytatja a megelőző-felvilágosító munkát, egyéni és csoportos esetkezelés, konzultáció keretében az anonim módon hozzájuk forduló kliensek ellátását, kezelését.

Terveik szerint a jövőben az alkoholproblémával érkezők számára is indítanak szolgáltatást önsegítő csoporttal.

A prevenciós tevékenységek keretében a jövőben is folytatják az iskolai programokat, melyek keretében intenzívebb, rendszeres, ezáltal hatékonyabb szakmai eszközökkel jelennek meg az oktatási intézményekben. Olyan új technikák alkalmazását tervezik, amelyek igazodnak az intézmények kereteihez és hatékonyan képesek elérni, megszólítani a diákokat. Ebben az évben is folytatódik a kortárssegítő-csoport tevékenysége, amelynek hatékony működése nagyban hozzájárul a középiskolások hiteles informálásához és a gyakori tévhitek eloszlatásához is. A 12 és 25 év közötti korosztályt, valamint a szülőket szeretnék elérni az Ifjúsági Információs Irodával, a Tiszta Beszéd Klub – amely jelenleg a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum pályázata keretében működik – pedig elsősorban szülők részére kínál hasznos információkat olyan problémákban, amelyek a családok mindennapi életében fontos szerepet játszanak.

A már zajló programok mellett újak kialakítását is tervezik. Ezek közül az egyik legfontosabb a Köztes Átmenetek Kiállítás megszervezése, valamint a 12–18 éves korosztály részére tervezett nyári programok megvalósítása. A Köztes Átmenetek egy újszerűen ható, hatékony, interaktív térben zajló, rendhagyó vándorkiállítás, ami a tervek szerint májusban látogat Mosonmagyaróvárra. Az eddigi tapasztalatok alapján a DrogPont számára kiemelkedően fontos célcsoportba tartozó fiatalok a nyári hónapokban nem találnak olyan állandó, az igényeikhez igazodó programokat, amelyek megelőznék a negatív viselkedésminták vagy akár a szerfogyasztás kialakulását. Ezért az őket érő veszélyek csökkentése érdekében tervezik számukra a rendszeres elfoglaltságot nyújtó szabadidős és sportprogramok, klubok, foglalkozások szervezését, lebonyolítását a nyári hónapokra.

Az elmúlt évben elkészült a DrogPont honlapja is, amit olyan új felületté akarnak tenni, ahol a fiatalok anonim módon kaphatnak válaszokat a kérdéseikre, javaslataikkal segíthetik a szakmai munka hatékonyságát.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Évköszöntő koncert

Mosonmagyaróvár - Újév-köszöntő koncertnek ad otthont január 3-án, vasárnap este hét órakor a Flesch… Tovább olvasom