Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Tanösvény a Szigetközben

A Holt-Duna tanösvényt a Szigetköz legjelentősebb holtága körül alakította ki a Fertő–Hanság Nemzeti Park Igazgatósága 2003-ban. Az útvonal mintegy 300 hektárnyi országos jelentőségű védett terület körül vezet, melynek kilencven százaléka Lipót, kisebb része Dunaremete községhatárába tartozik.
A Holt-Duna a Szigetközi Tájvédelmi Körzet része, a belső területe mintegy 70 hektár, fokozottan védett: ide csak szakvezetéssel lehet bejutni. A tanösvényen keresztül azonban enélkül is bejárható a terület. A bemutató útvonal körülbelül 5–6 kilométer hosszú, gyalogosan kényelmesen megtehető.

Az út a dunaremetei kikötőtől indul, ahol még látható, mekkora volt a régi meder szélessége, magassága. Megfigyelhető a hullámtéri vízpótló rendszer és a Duna vízszintje közötti különbség, a gát túloldalán pedig a mentett oldali vízpótló rendszer egy szakasza. Itt található a dunaremetei vízmérce, amit sokszor kellett megtoldani, valamint a hajdani kikötő maradványa, aminek a környékén egy emlékhelyet alakított ki az önkormányzat a Fertő–Hanság Nemzeti Park Igazgatóságával közösen. Az árvízvédelmi töltés túloldalán, az úgynevezett platános allén át vezet a tanösvény, majd a Sorjási-legelőn átvágva érünk egy horgásztóhoz. Az út tovább a remetei holtágon át vezet, mely egy feltöltődött és részben beerdősült hajdani Duna-ág-maradvány.

Ezután következik egy másik holtág, amin a nemzeti park által készíttetett tervek alapján 2004–2005-ben élőhely-rekonstrukciót hajtottak végre, így ma folyamatosan kap vízutánpótlást.
Továbbhaladva elérünk egy pihenőpontot a magterület bejárójával szemben. Innen rálátás nyílik a Holt-Duna zsombékos-sásos, nádas, gyékényes szegélyére, valamint arra a tápcsatornára, amely a dunaremetei vízkivételi mű irányából frissíti a Holt-Duna vizét. A morotvató partján végighaladva jutunk a kilátóhoz, ahonnan rálátás nyílik a holtág legnagyobb nyílt vízfelületére. Megfigyelhető a tündérrózsás, vízitökös hínártársulás, a különböző vízimadarak, a nádas fölött keringő barna rétihéják, az etetésre beszálló vörös gémek, hallhatók különböző madárhangok, többek között a bölömbika jellegzetes hangja.

A levezetőcsatornát megkerülve, a part mentén tovább egy látványtó mellett elhaladva jutunk a következő pihenőhelyhez, mely a Barátság liget alatt található. A Nagygyöpi-övcsatorna a szegélyén követi a holtág ívét. A csatorna végső szakaszának élőhely-rekonstrukciós munkálatai nemrégiben készültek el, így már végig kiépített a tanösvény. Az út a beerdősült meder bozótos partján, egészen az úgynevezett Cement-hídig tart, ahol az utolsó pihenőhely található: ezt azonban várhatóan hamarosan áthelyezik, hisz ezt a részt a krosszmotorosok is szívesen látogatják. A tanösvény utolsó részén a kishídon túl kiérünk a vízpótló főághoz, majd a gáton vissza a kikötőhöz.

Cséfalvay Attila
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szigetköz: optimizmus, pesszimizmus, realitás

Tóth Tiborné dr. országgyűlési képviselő keddi kistérségi beszámolóján élénk… Tovább olvasom